2020. június 16., kedd

Értékelés + Beleolvasó | Baráth Viktória: A főnök 2



Baráth Viktória: A főnök 2. - Boritó

Fülszöveg

A főnök című sikerkönyv várva várt folytatása!

Ana Moreno élete darabjaira hullott. Miután mindent és mindenkit elvesztett, aki számára fontos volt, az otthonát is kénytelen elhagyni. Az albuquerque-i alvilág királynője immár csak egy kis tijuanai kocsma tulajdonosa. Jóval szerényebben él, de ebben a nehéz helyzetben is megtalálta a boldogságot: új barátokat szerzett, jótékonykodik, és úgy tűnik, a magánéleti gondjai is megoldódni látszanak. Azonban egy nap betoppan hozzá egy rég nem látott ismerős. Ana csak úgy szabadulhat meg a múltja sötét foltjaitól, ha elfogadja a férfi ajánlatát. Ehhez viszont kockára kell tennie a saját életét.

Begyógyulhatnak valaha a fájó sebeink? Jóvátehetjük a múltban elkövetett bűneinket? Képesek vagyunk megbocsátani a megbocsáthatatlant? Hogyan léphetünk ki egy olyan világból, ami egykor a részünké vált?

A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Baráth Viktória A főnök című regényének folytatásában Mexikóba kalauzol minket, ahol a jót és a rosszat csak egy vékony vonal választja el. Ezt a határt pedig nagyon könnyű átlépni.


Őszintén megmondom, engem teljesen váratlanul ért, hogy A főnöknek lesz folytatása, de szerintem azt látni kellett volna, amikor megtudtam. Mondhatni megőrülve ugráltam örömömben, hiszen az első kötet rögtön a kedvencek listájára ugrott annak idején. Aztán, ahogy vártam a megjelenést egyre inkább erőt vett rajtam a félelem is, hogy vajon tudja-e hozni a folytatás az  első kötet sikerét. Végül eljött a pillanat, amikor kezembe vettem az új kötetet. Nehéz leírni az érzést: mondhatni hazaértem. Annyira jó volt újra találkozni Anával és Rickkel. Egyből beszippantott a mexikói kis kocsma hangulata, Ana új életével is könnyen azonosultam, és Solt is hamar megszerettem. Sajnálom, hogy végül ő lett az a motiváló tényező, aki miatt Ana sorsa ismét fordulatot vett. Erősen gondolkodtam, hogy ezt meg lehetett volna-e másképp is oldani, és arra jutottam, hogy szerintem igen, de hát a döntés az írónő kezében van. Bár Rick szemszögéből elég igazságtalannak éreztem a dolgok alakulását. Szerintem már egyáltalán nem minősül spoilernek, ha elárulom, hogy Ryan megjelenésekor nem tudtam letörölni a vigyort az arcomról. És ahogy reagáltak egymásra!!!! Igen, Viki! Így kell ezt csinálni! Annyira, de annyira bírtam, hogy Ryanből nem lett egy picsogó szerencsétlen, hanem ugyanaz maradt, aki volt. A karaktere egyszerűen... wááááó! Ilyennek kell lenni egy rosszfiúnak. Na meg olyannak, mint Javier. Szerintem tuti "főgonoszt" sikerült összehozni, azzal pedig, hogy megismerjük Ana családját, tényleg a bűnöző hajlamra is sikerült kielégítő választ kapni. Ezek után joggal kérdezhetitek, ha ennyire szuperlatívuszokban írok, mi a bánatért értékeltem mégis 4,5 csillagra a könyvet. Nos, az ok neve Oliver. Nem tehetek róla, én tényleg próbáltam megkedvelni, de nem. Értem én, hogy vívódik a langyos, de biztonságos élet és aközött, ami felé a természete (vagy a szíve) húzza, de ez nekem hajtépés volt. Igaz, hogy voltak olyan jeleneteik, amin sírva röhögtem, de számomra ő akkor sem kellett volna a nagy egészbe. Ahogy Sophia sem. Bár lehet, hogy az írónő ezzel lehetőséget hagyott saját magának, hátha egyszer! Én mindenkinek csak ajánlani tudom! Elképesztő! Hajrá Viki, csak így tovább!


Múlt és jelen

Az ajkaimat megszínező vörös rúzst bámulom a tükörben, miközben jobb kezemmel végigsimítom a hajamat, hogy minden egyes tincs tökéletesen álljon. Kiengedve hagytam, mert ő úgy szereti. Tudom, hülyeség, hogy még ennyi idő után is ezt nézem, de nem tudok ezen változtatni. Így is a mindennapjaim része, minden pillanatban úgy érzem, hogy itt van velem. Ha most látna, biztos beszólna valamit, hogy mit érzelgősködöm. Mosolyognom kell, akárhányszor meglátom magam előtt az arcát, miközben a szemeit forgatja.
  Egész jól nézek ki, sőt, kimondottan tetszem magamnak. Bár ezek a partik nem olyanok, mint amiken régebben vettem részt, én mégis szeretem mindennek megadni a módját. El kell fogadnom, hogy már nem az az ember vagyok, aki voltam. Megváltoztam, pontosabban az élet kényszerített arra, hogy megváltozzam. Ma már nem tudom elképzelni, hogy úgy éljek, ahogy régen, de úgy érzem, valahol mélyen még az az énem is bennem lakik. Hogy hiányzik-e? Talán egy kicsit. De nem a pénz vagy a hatalom. Inkább az, hogy a magam ura voltam. Még úgy is, hogy minden egyes pillanatban azon járt az agyam, hogy talán a mai nap lesz az utolsó. A veszély végig ott lebegett fölöttem, és szerencsés vagyok, hogy ennyivel megúsztam. Rosszabbul is járhattam volna…
  Határozott kopogást hallok az ajtómon, de nem emelem el a tekintetem a tükörről.
  – Igen? – szólok ki. 
  Rick hirtelen mozdulattal nyit be a szobámba. 
  – Lassan indulnunk kell – mondja, de nem lép beljebb, megáll az ajtóban.
  – Máris kész vagyok. Sol?
  – Már elment dolgozni. Mondtam neki, hogy később beugrunk hozzá.
  – Az tuti. Ha ezt az estét túlélem, akkor szükségem lesz egy italra.
  Felállok a fésülködőasztalom elől, és teszek pár lépést Rick felé, aki félreállva enged nekem utat. Az előszobában hallom, ahogy jön utánam, ezért hátra se nézek, csak magamra hajtom a stólámat, felveszem a táskámat, és kilépek a bejárati ajtón. Semmi kedvem sincs ehhez a partihoz, de megígértem Silviának, hogy jelen leszek, és segítem az alapítvány munkáját. Nem mondhattam nemet, mert szerinte az én „pofim” lesz az, amitől sok-sok nulla kerül majd a csekkekre. Ezt, mondjuk, meg is értem, mivel az adakozók nagy része férfi, akiknek jólesik, ha egy fiatalabb nő hízeleg nekik. Silvia azonban már jócskán túl van a hatvanon, és hiába tartja nagyon jól magát, be kell látnunk, hogy a kor a férfiaknál igenis számít. Én sem vagyok mai csirke, de még mindig tudom, hogyan használjam a nőiességemet. Többek között ezért nem mentem még csődbe.
  Rick szokás szerint teljes csendben visz el egészen a Lucerna Hotelig, ahol a jótékonysági estet tartják. Ilyenkor örülök annak, hogy nem egy szószátyár. Nincs kedvem beszélgetni, eleget fogok még később, most jobban esik a csend és nyugalom. Rick nem sok vizet zavar, szinte észre se veszem, hogy mellettem van, de mégis biztonságban érzem magam vele. Örülök, hogy együtt maradtunk az után is, hogy le kellett lépnünk Albuquerque-ből, amikor a talaj kezdett forróvá válni a talpunk alatt. Az egész életünket magunk mögött hagytuk. Nem csoda, elég gyorsan kellett távoznunk. Mindössze egy-egy bőrönddel vágtunk neki a nagy útnak egy lerobbant Fordban. A mai napig nem értem, hogyan juthattunk ki az országból, bár van egy tippem. A lényeg, hogy megúsztuk, és Tijuanában új életet kezdhettünk. Ezek után Rick magamra hagyhatott volna, de nem tette. Én pedig örökké hálás leszek neki ezért.
  Ahogy bekanyarodunk a bejárat elé, kinyitom az ajtómat, de Rick utánam szól:
  – A mobilod mindig legyen nálad! – köti a lelkemre szigorúan.
  – Igenis, apu! – forgatom a szemem, majd kiszállok a kocsiból, és elindulok az üvegajtó felé.
  Már a lobbiban felismerem azokat az embereket, akik a partira jöttek. Szmokingba bújt üzletemberek, akik azzal akarják csillapítani a bűntudatukat, hogy nagyritkán odadobnak néhány pesót valamelyik jótékonysági szervezetnek. De ez engem nem igazán izgat, ha ezzel sikerül fenntartani az alapítványt. Ahogy az sem érdekel, honnan van a pénzük, milyen úton-módon szerezték. A lényeg, hogy végre nemes célt támogatnak vele.
  Felveszem a legszebb mosolyomat, és úgy indulok a terem felé, hogy ha esetleg útközben találkozom valakivel, már így lásson. Sokan biccentenek felém, odaköszönnek, de én határozottan folytatom az utamat. Ha beszélgetni akarnak, akkor azt bent kell megtenniük, ahol a borítékokat gyűjtjük. Remélem, hamar túlesünk a kötelező körökön, és mehetek Solhoz. Jobban szeretek dolgozni, mint kirakati bábuként lófrálni a milliomosok között.
  Ahogy belépek a szolidan díszített terembe, rögtön feltűnik Silvia őszes haja és rikítóan vörös ajka, ami csak úgy világít. Sokan nem kedvelik harsány természete miatt, de én talán pont ezt szeretem benne. Mindenről határozott véleménye van, és bár igyekszik fiatalabbnak tűnni a koránál, szereti eljátszani mindenki gondos nagymamáját, aki mindig jó tanácsokkal látja el az embert.
  – ¡Ana, cariño! – tárja szét a karjait, ahogy meglát. Közelebb lépek hozzá, és adok neki két puszit üdvözlésképp. – Remélem, felkészültél a nagy csatára!
  – Nincs más választásom, nem igaz? – kérdezek vissza elbűvölő mosollyal az arcomon.
  – Ó, igen, erre a mosolyra van szükségünk! – csipkedi meg az arcomat. – Ne feledd, hogy a mai estén az előző adományok kétszeresét kell összeszednünk. A tervrajzok már készen vannak, szeretném minél hamarabb elkezdeni az építkezést.
  – Ne aggódj, meglesz! Mindenkit meghívtunk, akit csak lehetett, ráadásul annyi itt az újságíró, hogy szerintem még hetek múlva is kapni fogjuk a felajánlásokat.
  – Legyen igazad! Nem is tartalak fel, tudod a dolgod!
  Ezzel magamra is hagy, és rögtön beszédbe elegyedik az egyik vendéggel. Első körben azokhoz megyek oda, akiket már ismerek, hogy kicsit fel tudjak oldódni és felvegyem a ritmust. Sokszor érzem azt, hogy nagyon nincs kedvem ehhez az egészhez, de aztán emlékeztetem magam, hogy miért is teszem, és máris máshogy állok a dolgokhoz. Régebben imádtam a partikat és a rendezvényeket, de mostanra teljesen elvesztették számomra a varázsukat. Azóta, amióta tudom, hogy valójában milyen emberektől várjuk a pénzt. Igen, én is egy voltam közülük, belátom, ezért semmi jogom ahhoz, hogy elítéljem őket. Én azonban rájöttem, hogy nem folytathatom azt az életet, és váltottam. Jó útra tértem, és ez volt a legjobb döntés, amit valaha meghoztam.
  Kicsit megterhelő, hogy egyszer spanyolul, aztán angolul, majd megint spanyolul kell beszélgetnem, de szerencsére nem okoz gondot, inkább csak kellemetlen. A vendégeink között is sok az amerikai, ezért már hozzászoktam, de velük csak pár mondatot kell váltanom. Mielőtt még belemerülnék egy hosszabb beszélgetésbe a helyi önkormányzat vezetőjével, a pulthoz lépek, és kérek magamnak egy pohár pezsgőt. Hosszú lesz még az este, nekem pedig szükségem van valamire, ami lenyugtat, és amitől jobb kedvre derülök. Egy idő után már a fejem és a lábam is belefájdul a sok álldogálásba és jópofizásba. Az éves gálaestek a legfárasztóbbak számomra. Minden alkalommal ugyanazokat a köröket futjuk ugyanazokkal az emberekkel. Mosolygok és csevegek velük a pénzükért cserébe. Valami hasonlót csinálhatnak az eszkort lányok is munka közben, csak én egy este alatt több férfinak is teszem a szépet.
  – Ana, nézd csak, ki van itt!
  Silvia hangjára összeszedem magam. Legurítom az utolsó korty pezsgőmet, majd felé fordulok, de abban a pillanatban, ahogy meglátom Oliver arcát, még jobban megszédülök, mint a pezsgőtől.
  – Emlékszel még Jones ügynökre? – kérdezi Silvia.
  Nem hiszem el, hogy ismét ezt játssza el velem. Már a múltkor is lecsesztem, amiért szó nélkül beállított, mégis miért nem tud nyugton maradni?
  – Miss Moreno – biccent felém játékos mosollyal az ajkán. 
  – Mr. Jones – üdvözlöm, ám korántsem olyan kedvesen, mint ő. 
  – Jones ügynök azért jött, hogy megnézze az épület új szárnyát, amire tavaly gyűjtöttünk.
  – Az még nincs kész – vágom rá barátságtalanul.
  – Tudom, Silvia már tájékoztatott róla, hogy áll az építkezés. Ezt leszámítva is szerettem volna eljönni, hogy megnézzem, hogyan alakul az alapítvány élete.
  – Írhatott volna egy e-mailt is – közlöm vele egy erőltetett mosoly társaságában.
  – Ana… – néz rám Silvia meglepetten.
  Meg is érdemelném a dorgálást, ha nem az lenne a helyzet, ami. Sosem beszélnék így senkivel, aki jótékonykodni akar az alapítvány javára, de tudom, hogy Oliver miért van itt. És az egyáltalán nem a jótékonykodás.
  – Semmi gond, Miss Moreno bizonyára már fáradt – menti a helyzetet Oliver. – Megértem, hiszen nehéz lehet egész este ennyire gyönyörűnek és elbűvölőnek lenni.
  És még nekiáll udvarolni! Silvia próbálja leplezni a mosolyát, de nem nagyon sikerül neki. Még a hülye is láthatja, hogy a reakciómat figyeli.
  – Annyira nem fárasztó, ez nálam a természetes állapot.
  Oliver jót szórakozik a válaszomon, Silvia pedig ismer már annyira, hogy csak a fejét csóválja. Annyiszor próbált összehozni mindenféle férfiakkal, hogy már észre sem veszi, ha visszautasítom őket. Kezdem unni, hogy mindenki a szerelmi életemmel foglalkozik.
  – Ez, mondjuk, mindent megmagyaráz – folytatja Oliver.
  Utálom, amikor ezt csinálja. A múltkor is csak úgy beállított ide, és felforgatta a békés életemet. Ezúttal nem hagyom, hogy ezt tegye.
  – Mennem kell Solhoz – fordulok Silvia felé.
  – Máris? 
  – Úgy tűnik, minden alkalommal sürgős ügye akad, amikor találkozunk – teszi hozzá Oliver. 
  – Így van – bólintok. – Ezen elgondolkodhatna.
  Az az átkozott vigyor sosem fagy le a képéről. Játszik, tudja, hogy idegesít, tudja, hogy nem akarok lebukni ezek előtt az emberek előtt, és mégis ezt csinálja. Nem maradhatok tovább a közelében ennyi kíváncsi tekintet előtt.

Share:
Olvasd tovább →

2020. június 10., szerda

Értékelés | Leiner Laura: Mindig karácsony

kép forrása, @ll_konyv_fanok


Fülszöveg


Karácsony. Káprázatos fények az utcákon, készülődés az ünnepekre, tolongó emberek a plázákban.
A bevásárlóközpont forgatagában, december 23-án három lány egymás mögé kerül a mozgólépcsőn, éppen akkor, amikor egy prank videónak köszönhetően 14:59 perckor hirtelen leáll a szerkezet.

A Mindig karácsony Anna, Luca és Bogi történetét meséli el, akiknek látszólag semmi közük egymáshoz, sorsukat mégis ezernyi láthatatlan szál köti össze karácsonykor.


Lehet, hogy nem a legaktuálisabb időszakban, de végre eljutottam odáig, hogy olvashassam Leiner Laura legutóbb megjelent könyvét, a Mindig karácsonyt. Még mindig nagyon meg tudnak fogni az írónő könyvei, bár nem tagadom, vannak dolgok, amik most már kezdenek zavaróak lenni, de ez valószínűleg annak tudható be, hogy korban egyre távolodom Laura célközönségétől. De nézzük csak sorjában! A könyv legnagyobb erősségének azt tartottam, hogy így a nyár küszöbén is képes volt olyan szinten karácsonyi hangulatba hozni, hogy szinte csalódtam, amikor felnézve a könyvből azt tapasztaltam, hogy nem esik a hó. A három főszereplő lány mindegyike nagyon szerethető volt a maga módján és jó érzés volt megismerkedni a történetükkel, a legszimpatikusabb számomra azonban Saci volt, a talpraesettségével és a nagy szájával. Hatalmas poénnak tartottam Saci személyiségét ehhez a munkahelyhez társítani. Bogi (majdnem Renit írtam:) - vajon miért?) nekem egy kissé szerencsétlenre sikeredett, Annát a megnyilvánulásai alapján pedig nem igazán főiskolásnak, mint inkább 16-17 éves kamasznak könyveltem el. Somán rengeteget derültem, én nagyon bírtam a bénázásait, később pedig, amikor összefutottak a szálak, szintén fel-felnevettem, amikor rájöttem, hogy melyik szituációban melyik szereplőről van szó. Ez a "kicsi a világ" ötlet amúgy szintén erősen pozitívuma könyvnek, bár kicsit csalódtam, hogy csak ennyire érintkeztek a szereplők egymással. Én egyébként érzek itt némi függővéget (vagy legalábbis a lehetőségét), mert bár önálló kötetként is tökéletesen megállja a helyét, azért egyértelmű, hogy a lányok a jövőben biztosan találkozni fognak egymással. És őszintén kíváncsi lennék rá, hogy alakul az életük a továbbiakban (bár én már továbbgondoltam a magam verzióját). S hogy miért adtam mégis csak 4,5 csillagot? Az internetes részek miatt. Ami ugyanis annak idején Laura részéről egyedülálló ötlet volt, vagyis, hogy felhívta figyelmet a közösségi média negatív hatásaira, az mostanra egy zavaros katymasszá vált. Szerintem az írónő maga is érezte, hogy kissé túlzásba esett ezzel kapcsolatban, úgyhogy megpróbált szépíteni a dolgokon, nekem viszont elég abszurd, hogy rögtön a könyv elején egy hosszabb litániát ír arról, hogy mennyire utáljuk a kütyüket és netet, majd a YouTube csatorna 100.000 feliratkozójánál egész népünnepélyt rendez. Mondjuk nekem ez az egész szituáció ott Luca és Réka körül elég elrugaszkodottnak tűnt. De ahogy említettem az elején, lehet, csak korban távolodom a célközönségtől. Mindent összevetve még mindig élvezem Leiner Laura könyveit, úgyhogy a következő könyvének is biztosan olvasója leszek. 

Értékelésem:



Share:
Olvasd tovább →

2020. június 2., kedd

Release Blitz + Review + Giveaway | Prince of Hearts by L.A. Cotton




Title: Prince of Hearts
Series: Verona Legacy #1
Author: L.A. Cotton
Genre: New Adult Romance
Release Date: June 2, 2020



Blurb

Arianna Capizola is her father’s daughter.

Humble. Hardworking. Honest.

She’d rather spend her days helping at the local shelter than brushing shoulders with her vain and entitled classmates.

Niccolò Marchetti is his father’s son.

Dark. Dangerous. Deceitful.

He’d rather spend his days getting bloody in the ring than attending class and keeping up pretences.

When their paths cross at Montague University neither of them are willing to drop the walls they’ve spent so long building. But he can’t resist the girl with stars in her eyes, and she can’t forget the guy who saved her that night.

There’s only one catch.

Nicco isn’t Arianne’s knight-in-shining armor, he’s the son of her father’s greatest enemy.

He is the enemy.

And their families are at war.


**Prince of Hearts is the first book in Nicco and Ari’s duet. Due to mature content that some readers may find distressing, this book is recommended for readers 18+  




5 *PRINCE OF HEARTS* STAR

Prince of Hearts is the first book of Verona Legacy Duet. It isn't a standalone. It is a angsty, forbidden maffia romance with a huge mistery and dark elements. We can read this story in present time from Nicco & Ari's POV. I really like this two. Ari is an innocent and honest girl who just want her freedom. She is a maffia princess. Nicco is a dangerous but protector boy with a good heart. He is maffia prince.
Their story was started with a love at first sight, but this is forbidden and complicated! Their families are at war. Yeah I know what you think, like Romeo and Juliet. It is so much more! This is angsty, dark and beautiful. This is an emotional rollercoaster! First you're on top, full of their love and the other moment it plunged into the depths. What are you doing? Why? I'm sooo angry and confused! I am dying to know what will happen next.

I'm never forgive you Lianne, EXCEPT if you do something. 😭😭😭😭 You have to do something!!!😭😭😭 I know you will do ! You promised me! I'm broken.




Purchase Links

$2.99 for a limited time!

AMAZON US / UK / CA / AU


ALSO AVAILABLE IN AUDIO + PRINT






Excerpt

“It’s a beautiful night,” I said from the shadows. 
“Nicco?” She glanced around, searching for me. When her eyes landed on me standing by the corner of the building, she stood up. “What do you want?”
“Ahh, Bambolina.” I let out a weary sigh. “That is a loaded question.”
“Humor me.” Lina took a step closer. The moonlight danced off the soft features of her face.
Jesus, she was so fucking beautiful.
“I want to kiss you.” I inched toward her, unable to resist the magnetic pull I felt whenever I was around her. “I want to finish what we started earlier. I want to feel you beneath me, hear you cry my name.”
I want to make you mine.
“You couldn’t get away from me fast enough earlier.” Her confused gaze cut me like a thousand tiny blades over my skin. 
“It’s not what you think,” I said, moving closer still. Lina mirrored my movements until we were standing in front of each other.
Until she was close enough to touch.
“What’s happening to us, Nicco?” she whispered. “Why do I feel like this?”
“What do you feel like?” I brushed the hair off her neck. She had a thick hoodie pulled over her body, but I was still able to stroke the skin beneath her ear. Lina’s eyes drifted closed as she inhaled a shaky breath. 
“I look for you when you’re not there. I feel you when you’re close. I can’t get you out of my head.” Her eyes opened again, fixing on mine. She smiled and it was like a bolt of lightning to my heart.
This girl.
This innocent sweet girl was ruining me. 






Trailer




Coming Soon


Releasing August 11

AMAZON US / UK / CA / AU






Author Bio


Author of over thirty mature young adult and new adult novels, L A is happiest writing the kind of books she loves to read: addictive stories full of teenage angst, tension, twists and turns.

Home is a small town in the middle of England where she currently juggles being a full-time writer with being a mother/referee to two little people. In her spare time (and when she’s not camped out in front of the laptop) you’ll most likely find L A immersed in a book, escaping the chaos that is life.


Author Links

Share:
Olvasd tovább →

Értékelés + Beleolvasó | Bethany-Kris: Vakmerő és végzetes /A chicagói maffiaháború 2./

Reckless & Ruined
kép forrása



Fülszöveg


„Csak ​egyszer lehetsz fiatal és ostoba.

Alessa még életében nem hallott ekkora baromságot.”

Alessa Trentini mindig követi a szabályokat, vagy legalábbis úgy tűnik. A Conti család egy bizonyos tagjának azonban valahogy mindig sikerül felébresztenie a benne szunnyadó lázadót, és közben meg is védi minden bajtól, de attól a katyvasztól, amibe a bátyja miatt kerül, még Adriano sem mentheti meg.

Háborúban egyetlen nő sincs biztonságban, ha a keze által bármelyik család feljebb juthat a maffia ranglétráján.

Adriano Contit felőrli a kényszer, hogy mindenkinek megfeleljen, és hamarosan apja, Riley oldalán találja magát, aki felesége halálát felhasználva próbál magasabbra törni. A vér még a Szervezetnél is előrébb való. Adriano számára csak egyetlen biztos pont marad ebben a háborúban, mégpedig Alessa Trentini, de most talán kénytelen végignézni, ahogyan egy másik férfié lesz.


A Szervezet családjai között még soha nem volt olyan nagy a széthúzás, mint most. Ahogy fokozatosan mindenkit magával ragad a saját bosszúvágya, hamarosan vér árasztja el az utcákat, és mind több ember hal meg. Egyetlen módja van az életben maradásnak: mocskosan kell játszani. Még akkor is, ha ezáltal minden elpusztul.


Emlékeim szerint Bethany-Kris: A chicagói maffiaháború című sorozatának első kötetét is már "egyszer olvasós"-ra értékeltem, a kíváncsiság mégis hajtott, hogy elolvassam a folytatást is. Biztosan van némi mazochista hajlamom, mert a leírtak mellett a Vakmerő és végzetes borítóját is bűnrondának tituláltam. (Holott a Titokzatos és tüzes a borítójával fogott meg annak idején.) Szóval, egy szó, mint száz, belevágtam Alessa Trentini és Adriano Conti történetébe. A regény nagyon szépen indult, aggódtam ugyanis, hogy már nem igazán emlékszem az első rész történéseire, a Prológusban azonban kaptunk egy gyorstalpalót az előző kötet főbb történéseiből, aminek köszönhetően újra fel lehetett venni a történet fonalát. Aztán egy gyors kitekintés néhány évvel korábbra, éppen csak annyi, hogy képet kapjunk Alessa és Adriano kapcsolatának kezdetéről, ez a megoldás is tökéletes. A történet azután éppen ott folytatódik, ahol a Titokzatos és tüzes véget ér, vagyis Lily és Damian esküvőjének éjszakáján. Itt például mosolyogva olvastam a lányok beszélgetését, amiben mintegy mellékesen Damian hollétét taglalták. Én persze tudtam, hol van. :) A maffia szál szerintem egészen jól sikerült ebben a kötetben, Riley és Joel csatározását egészen élmény volt olvasni, az egész nagyon precízen, logikusan volt felépítve egészen a végkifejletig. Akik számomra rontották a könyvszínvonalát, az maga a főszereplő páros volt. Alessa személyében sajnos egy hisztifészket ismertem meg, aki azon kívül, hogy dobálózik a szavakkal, nem sokat tesz a saját boldogulása érdekében. Ha pedig engedelmes maffialeányzóként tudja, hogy meg van kötve a keze, és úgyis azt csinálja, amit mondanak neki, akkor meg nem értem, miért rinyál. A testvérek közül nekem egyértelműen Abriella volt a favoritom, az ő karaktere már az első kötetben is felkeltette az érdeklődésem, sajnos azonban majd csak a 4. kötetben lép elő főszereplővé. Alessa az édesanyjához való hozzáállása miatt sem nyerte el a szimpátiámat, olyan dolog miatt ítélkezik, méghozzá elég bunkó módon, amit ő is éppen ugyanúgy csinál. Hm. Ugye a saját szemében a gerendát sem... És ott van Adriano. A fiatal capo, aki az utcán rettenthetetlen, vakmerő szuperpasi, aki Alessával egy légtérben picsogó, nyálas pincsikutyává válik. Ilyenkor a jóérzésű olvasó a falat kapirgálja, és fohászkodik az írónőhöz, hogy ezt most miért kellett, könyörgöm?!?! Magam is meglepődve vettem észre, hogy Damian felbukkanásai a regényben szinte fénypontot jelentettek, pedig az előző értékelésemben vele is eléggé kritikus voltam. Legalább az az egy dolog megnyugtatott, hogy Riley sem nézte jó szemmel a hősszerelmesek bénázásait. Mindent összevetve valószínűleg megérdemelte volna a 4 csillagot a regény, én azonban úgy tettem le, hogy ez sajnos nem ütötte meg nálam a titokzatos és tüzes szintjét. S mivel arra anno 4 csillagot adtam, a Vakmerő és végzetesből jobbnak láttam egy felet lehúzni, így kapott 3,5 csillagot nálam. Nem mondom, hogy hű, de nagyon várom a 3. kötet megjelenését (Evelina és Theo is langyos víz a szememben, sajnos akit bírtam, azt kinyírták), talán csak azért, mert közelebb visz a 4. kötethez, Abrielláék könyvéhez, amire viszont őszintén nagyon kíváncsi vagyok. Úgy gondolom, aki elkezdte a sorozatot, nem veszít ezzel sem, úgyhogy hajrá, merüljetek el a chicagói alvilágban bátran!

Értékelésem
3 out of 5 stars png, Picture #363865 3 out of 5 stars png

ELŐSZÓ

  – Csak egyszer lehetsz fiatal és ostoba.
  Alessa még életében nem hallott ekkora baromságot.
 – Pontosan. Csak egyszer lehetsz ostoba, Dean. Az én családomban ezt szó szerint kell érteni, mert nálunk életedben csak egyszer követhetsz el ostobaságot. Ha hülyeséget csinálsz, rábasztál.
  Dean nevetett, és tett egy lépést Alessa felé. A lány gyorsan elhátrált a fűzfa nyújtotta rejtekbe, biztonságos távolságra a sráctól. Semmi kétség, Dean aranyos fiú, csak sajnos ezen kívül semmi mást nem lehetett elmondani róla – és ez messze nem ellensúlyozhatta a rengeteg jellembeli hiányosságát. Kezdetnek mondjuk azt, hogy a jelek szerint nem értette, mit jelent a „nem”, ha Alessa szájából hangzik el. 
  Az egyik legnagyobb baj, hogy az apja volt a la famiglia egyik capója. Alessa minden alkalommal kényelmetlen helyzetbe került, amikor Dean feltűnt. Ráadásul Terrance-nek, a nagyapjának, a Szervezet főnökének semmi kivetnivalója nem volt sem Deannel, sem Dean apjával kapcsolatban.
  Ha Dean megjelent Alessa közelében, az csak rosszat jelenthetett.
  Alessának nem az volt a baja, hogy Dean tizennyolc éves létére máris szoros kapcsolatban áll a chicagói maffiával, és nem is az, hogy a többiekhez hasonlóan ő is elviselhetetlenül arrogáns. Egyáltalán nem ez volt itt a fő gond. Alessának az piszkálta a csőrét, hogy Deant ő csak úgy érdekli, mint Terrance Trentini unokája. Nem a személyisége, hanem a felmenői miatt kedvelte. Neki csak egy csinos arc, egy jól hangzó név és egy jó segg kellett, valamint az, hogy ezeknek a segítségével feljebb lépjen a ranglétrán.
  Alessának pedig esze ágában sem volt, hogy ő legyen, aki mindezt megadja neki.
  – Ugyan már, Alessa! – mondta Dean vigyorogva, és újabb lépést tett felé. – Gyere el velem, és bulizzunk egy kicsit ma este!
  – Ahogyan a múlt hónapban a nővéremmel is buliztál? – kérdezte Alessa.
  Dean állkapcsában megfeszült egy izom.
  – Vele csak barátok vagyunk.
  Aha.
  Ahhoz képest, hogy testvérek, Alessa kimondottan kedvelte a nővérét. Abriella amolyan vad lány volt, akit nemigen érdekeltek a szabályok. Ha ő elment valahova Deannel, akkor nem barátkozni akart vele, és ha Abriella úgy volt vele, hogy semmi kedve még egyszer találkozni a sráccal, akkor tuti, hogy Alessa is csak az idejét pazarolná.
  – Fel sem tűnt, hogy a homlokomra van írva, hogy hülye vagyok – felelte Alessa, és közben a lehető legkedvesebben mosolygott. – Ha vársz egy pillanatot, lemosom, és akkor a jövőben elkerülhetünk minden ilyen félreértést.
  Hasonló helyzetben a szarkazmust Alessa mindig könnyen bevethető fegyvernek tekintette. Átbújt a fűz egyik mélyre hajló ága alatt, és már éppen elindult volna a Trentini-villa felé, de nem jutott meszszire. Mielőtt kiért a fa ágainak rejtekéből, Dean utolérte, átfogta a derekát, és magához rántotta.
  – Eressz el! – kiáltotta Alessa, és próbált volna kiszabadulni. 
  Dean keményen tartotta.
  – Ugyan, Alessa! Ne kéresd magad! Mind a ketten tudjuk…
  – Hogy egy idióta pöcs vagy! – vágott a fiú szavába gyűlölettől csöpögő hangon.
  Dean még szorosabban átölelte, és most már a tüdejéből is kiszorított minden levegőt. Alessa érezte, amint szétárad benne a pánik, és miközben Dean megragadta hullámos, barna haját, majd olyan erővel rántotta meg, hogy az már fájt, hirtelen rádöbbent, hogy meg sem tud mozdulni. Vett egy hatalmas levegőt. Az oxigén sziszegve töltötte meg a tüdejét.
  – Légy jó, és ne viselkedj úgy, mint egy elkényeztetett picsa! – dörmögte Dean a fülébe.
  Alessa megremegett. Az undortól a gyomra is majdnem felfordult.
  – Eressz el, Dean!
  – Nem, azt hiszem, nagyon jól vagyunk így is. Jobban meggondolva, még soha nem sikerült kettesben maradnom veled. Azt hiszem, te is olyan csaj vagy, aki szereti addig szívatni és ingerelni a pasikat, amíg már nem bírják tovább. Aztán pedig szereted, ha jó keményen megadják neked, mi?
  – Nem – suttogta Alessa.
  Igazából nem is tudta, miről beszél Dean, de bármi volt is az, cseppet sem tetszett neki. A félelem hullámai egyre magasabbra csaptak benne. Túlságosan messze voltak a Trentini-villa kertjében, és ha sikoltott volna, innen akkor sem hallja meg senki.
  Hirtelen rádöbbent, mennyire hülye volt, amikor kíséret nélkül hagyta ott a délutáni partit, de amikor eljött, még úgy tűnt, mindenki nagyon el van foglalva a saját dolgával. Nem vágyott semmi egyébre, mint minél távolabb lenni Deantől és az állandó nyaggatásától, ezért amikor úgy gondolta, hogy biztosan nem veszi észre, óvatosan kisurrant a ház hátsó ajtaján, és elindult sétálni a hatalmas kertben. Friss levegőre vágyott. Dean pedig, amilyen perverz kis féreg, azonnal utánajött.
  Alessa érezte, hogy a srác keze elindul lefelé a hátán, és a nyári ruháján keresztül belemarkol a fenekébe. Amikor viszont megpróbált a ruha alá is benyúlni, Alessa felkiáltott, és éppen elég hirtelen lökte el magát Deantől ahhoz, hogy meglepje vele. Aztán villámgyors mozdulattal megpördült balerinacipőjében, és nyitott tenyérrel pofon vágta. A csattanás szinte visszhangot vert a szél halk susogásában.
  – Rohadék! – sziszegte Alessa, és felkészült, hogy ha Dean megint közelebb merészel jönni, újra lekever neki egyet. – Én nem olyan csaj vagyok, akivel azt csinálhatsz, amit csak akarsz! Nem érted, hogy nem akarlak? Hogy soha nem akartalak, Dean? Egy öntelt, önelégült, undorító féreg vagy! És érezd szerencsésnek magad, ha nem mondom el apának és nagyapának, amit az előbb csináltál!
  Dean sötéten nevetett.
  – Apádnak? Úgy érted, annak a pasinak, aki arra sem jó, hogy a Szervezet tagja legyen, mindössze a nagyfaterod levetett ügyvédje? Gondold csak át, Alessa! Mégis mit tehetne ő velem?
  – Terrance…
  – A nagyfaterod azt hiszi, én fingom a passzátszelet – vágott a szavába Dean, ajkán kegyetlen mosollyal. – Menj csak, és nyavalyogj neki, amennyit akarsz, úgysem hiszi majd egy szavadat sem! És ha apámnak sikerül, amit tervez, akkor máris szoktathatod magad a gondolathoz, hogy én foglak az oltár előtt várni. Úgyhogy kapaszkodj csak a szoknyádba, és mondogasd magadnak, hogy ez majd megvéd, kicsi Alessa! Mert így vagy úgy, de megkaplak.
  Alessa úgy érezte, mindjárt felfordul a gyomra.
  – Baszd meg!
  Azt már nem. Soha nem fog hozzámenni ehhez a sráchoz.

© Könyvmolyképző Kiadó, 2019


Share:
Olvasd tovább →

2020. május 27., szerda

TOP 5 Szerda | Gyermeknap alkalmából


Sziasztok!

Mivel vasárnap gyermeknap, ezért a mi választásunk is erre a témára esett. Mai bejegyzésünkben azokat a könyveket soroljuk fel, melyek iskolában játszódnak/gyerekek is szerepelnek bennük.




Ha iskola a téma, az első ami az eszembe jut, az Leiner Laura Szent Johanna gimi-je. Ez a sorozat volt az első, amit az írónőtől olvastam, s mellyel teljesen levett a lábamról. Ahogy Renivel beléptem a francia tagozatos iskolába, el se szerettem volna hagyni. Nagyon megkedveltem osztályának minden tagját, és hát Cortez, az örök szerelem. A történetet olyan fiatalos lendület és humor jellemzi és annyira valódi, hogy nem véletlen, ha rongyosra olvassák a könyvtári példányokat. 
Tudom, hogy már ezerszer lerágott csont, de ha iskola, akkor muszáj újból, ezredszer is előhozakodnom a Harry Potterrel. Mert nem csak a zseniálisan kitalált varázslóvilág vagy a Voldemorttal vívott heroikus küzdelem miatt szerettem nagyon a történetet. Az iskola felépítése, a tantárgyak és tanárok személyiségének sokasága, az ötletes jutalmazási, büntetési renden túl a Roxfort is csak egy egyszerű iskola, ahol megtalálható minden tanuló típus: a stréber, az agresszív, a lúzer, a különc, az apuka drága kicsi fia, a menő ...
A következő választásom R. J. Palacio: Csodácska című könyve, melyben az arcdeformitással született Augie iskolába lépésének nehézségeit követhetjük nyomon. A gyerekközösség könyörtelenségét, a mássághoz való különböző hozzáállást annyi humorral tudta bemutatni az író, hogy a komoly téma ellenére, ha a történetre gondolok, mosolyognom kell.
Aztán, ha iskola, akkor nem maradhat el Szabó Magda Abigélje. A bentlakásos református lánynevelő iskola, a Matula konzervatív világa még ennyi év távlatából is roppant szórakoztató és tanulságos. S bár ma már nagyon másféle az oktatási rend, de a beilleszkedés nehézségei, az osztályközösség dinamikája és a nevelők felelőssége ma is hasonló. A könyvből készült film pedig zseniális!
Végül pedig essen szó Louis Sachar könyveiről, melyek az ifjúságirodalom igazi gyöngyszemei, melyekben komoly témákról meglepően könnyed stílusban ír. Közülük először a Bradley, az osztály rémé-t olvastam, amely egy viselkedés zavaros, kötekedő, agresszív gyerek iskolai életéről szól. A történet szép példa arra, hogy ahhoz, hogy értékesnek tartsd magad, kell hogy legyen legalább egy valaki, aki hisz benned, aki, aki meglátja még a "szörnyetegben" is a jót.



Nagyon örültem, hogy gyermeknap alkalmából azoknak a kedvenceinknek is szentelünk egy toplistát, amelyben gyermekek állnak a középpontban, vagy éppen gyermek születik, de időközben rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan könnyű ez a téma. Vagyis, jó ha tudjátok, hogy a mai listám hosszas gondolkodás után született meg. Elsőként örökérvényű kedvencemet szeretném említeni (megint), azt az aranyhajú és aranyszívű gyermeket, aki megtanította nekem, hogy az igazán lényeges dolgokat nem a szemünkkel, hanem a szívünkkel érzékeljük, hiszen láthatatlanok. Igen, mai dobogósom is A kis herceg. A továbbiakban azért igyekszem olyanokat felsorolni, hogy ne ismételjem magam folyton. Mint például Jay McLean: Kick push - Lebegés című könyvét, amelyben a kis Tommy születése kegyetlenül felforgatja a főszereplő életét, de a gyerkőc végig központi szerepet tölt be az események alakulásában. Ki nem hagynám másik nagyon kedvelt gyerekszereplőimet, a Finch-testvéreket Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! c. regényéből. Különösen Scout lopta be magát a szívembe, gyermekien nyílt szívével és szájával. A regény elbeszélőjeként az ő szemén keresztül láthatjuk az alapvető emberi jogokért és a társadalmi egyenlőségért vívott küzdelmet. Bár amikor olvastam, nem igazán tartottam kedvencemnek, most mégis szívesen emlékszem vissza listám következő darabjára, Alexandra Bracken: Sötét elmék c. regényére. A különleges képességekkel rendelkező gyerekeknek meg kell keresniük a helyüket a világban, miközben azt sem tudják, kiben bízhatnak igazán. Végül, de nem utolsó sorban muszáj említést tennem a Vesztesek klubjáról, akiknél bátrabb, összetartóbb és szerethetőbb csapatot nem hiszem, hogy tudnék említeni. Stephen King megint csak zseniálisat alkotott, amikor az Az c. monstrumban megírta a történetüket.


Share:
Olvasd tovább →

2020. május 26., kedd

Nyári kreatív - Készítsünk könyvjelzőt!


Sziasztok!

Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy kézműves emberke, de egyszer-egyszer mindenkinek ki kell lépni a komfortzónájából. Nos nálam most jött el a pillanat. Bloggertársaim azt is tudják, hogy rövid úton kihívásfüggővé váltam a molyon, (amelynek előnyeiről és hátrányairól szintén olvashattok tőlem egy szösszenetet a közeljövőben), ennek is köszönhetem, hogy most alkotásra adtam a fejem. Könyvjelzőt kellett ugyanis készíteni. A véletlen úgy hozta, hogy kicsi fiam pedig a digitális oktatásnak köszönhetően kapott könyvjelzőkészítős feladatot magyarból, így belevágtunk. Ő az ötösért, én a plecsniért. 

5 DIY Super Cute Cat Bookmarks - YouTubeElőször végigböngésztük a netet, hogy a rengeteg (de tényleg rengeteg) ötletből mi az, ami tetszik is, és a képességeinket sem haladja meg. Mivel gyermekem intenzív környezetvédő és újrahasznosító, a választásunk egy jégkrémes pálcikákból elkészíthető cicusra esett. Mivel semmit nem enged kidobni, amiben még lát fantáziát, nem volt nehéz hirtelen elővarázsolnunk a pálcikákat, abból a kb. 50-ből, ami van itthon. Ezután hamar kerestünk cicasablont, kivágtunk, ragasztottunk, és már össze is álltak a macsekok. Az övé szép karcsú fekete cica pink masnival a nyakában, az enyém dundi Garfield-szerű, foltokkal megbolondítva, ami engem mondjuk inkább boci-foltokra emlékeztet így utólag. Pedig higgyétek el, igyekeztem! Én csillámos kék nyakörvet választottam a cicusomnak, amit nemes egyszerűséggel virágkötő szalagból vágtam ki, és ragasztottam a nyakára.
Csemetémre rendkívül büszke voltam a végeredményt látva, és ismerve a saját hozzáállásomat a kézműveskedéshez, a saját macskámra sem panaszkodtam.  A férjem, miután meglátta a műveinket csak ennyit fűzött hozzá: "Hát igen, mindenki magából indul ki. :)" Szerintem a cicám testalkatára célzott...
Nem mondom, hogy könyvjelző-tömeggyártásba kezdek, de szerintem néha igenis jól esik olyan dolgot csinálni, amit amúgy ritkán teszünk meg. Emellett vidám és értékes perceket szerezhetünk vele magunknak és gyerkőceinknek (tesónknak, barátainknak, stb.), utána pedig, ha kinyitod az épp aktuális olvasmányodat, és két kezed munkája simul a lapok közé (nálam a fiamé), az oltári büszkeséggel tud eltölteni.
Remélem sikerült bennetek kedvet ébresztenem egy kis kézműveskedéshez! Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánok hozzá, és nagyon fogok örülni, ha ti is megosztjátok velem az alkotásaitokat! 

Share:
Olvasd tovább →

2020. május 20., szerda

TOP 5 Szerda | Kórházban játszódó / betegséggel kapcsolatos könyveink


Sziasztok!

Mai témánk: TOP 5  kórházban játszódó, betegséggel kapcsolatos könyvek, melyeket szomorú témájuk ellenére is nagyon szerettünk!



Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok! c. könyve 2018 kedvencei közé tartozik! Ez a történet olyan mély és fájdalmas érzéseket keltett bennem, hogy többször is félre kellett tennem olvasás közben.
Kim Holden: Bright Side, a könyv melyet majdnem minden évben újraolvastam. Akárhányszor is olvasom mindig szükségem van legalább egy 100-as zsebkendőre. Kate az összes női karakter közül a kedvencem. 
L.J. Shen: Broken Knight, amit nem is olyan régen olvastam el. Pedig már ezer éve kellett volna, tudom. L.J. Shen Sinners of Saint sorozatából mindig is Ruckus & Rosie volt a kedvenc párosom és amiatt ami a Broken Knight-ban történt nagyon szomorú vagyok. Rosie mindig is egy erős karakter volt....
Marie-Aude Murail: Oh, boy!, egy nagyon aranyos és egyben kifejezetten szomorú történet. 
Sajnos csupán 4-et tudtam felsorolni, bocsiiii xD



Ha kórház és/vagy betegség a téma, akkor az első, ami eszembe jut, az Kim Holden Bright Side-ja. Érzelmes, szívfájdító, és többszöri olvasásra is ugyanazt a hatást kelti, mint elsőre. Kate története nagyon szép példája az összetartozásnak és az elengedésnek. S bár könnyek nélkül nem lehet megúszni olvasását, biztosan elfogom még olvasni újra és újra. A következő választásom a Két lépés távolság, melyben a szerelmes kamaszok gyógyíthatatlan betegségüknek köszönhetően megtapasztalhatják, hogy a szerelem mégsem győz le mindent.
L. J. Wesley Brooke című könyvének főhőse egy baleset következtében teste börtönébe kerülve hosszú hónapokat tölt a kórházban. Miközben lassan gyógyul, emlékei visszatérnek. Bár környezetével nem tud kommunikálni, belső monológjai annyira humorosak, hogy a tragikus körülmények ellenére rengeteget nevettem olvasás közben.
A kórházzal és betegséggel foglalkozó történetek kikerülhetetlen része a gyász, és annak feldolgozása. Ebben a témában mindenképpen etalon Patrick Ness-Siobhan Dowd Ha szólít a szörny című könyve. Nem véletlen, hogy a történetet meg is filmesítették. 
Végül pedig egy olyan könyvet említenék, aminek eddig még csak a filmadaptációját ismerem. Annak idején a főszereplők miatt választottam délutáni kikapcsolódásnak Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek című könyvéből készült filmet. S azt kell mondanom, Will és Louisa története rögtön az egyik kedvencemmé lépett elő. A mogorva Will és a nem kissé furcsa, bohókás Lou kettőse egyszerűen zseniális! És ami filmen ilyen jó lett, az könyv formájában is biztosan nagyon jó! Szóval el kell olvasnom!



Amikor Coeur megosztotta velünk a heti témát, egy pillanat alatt beugrott az egyik kedvenc könyvem, Marie-Aude Murail: Oh, boy! című regénye. A történet több velős témát boncolgat, köztük a 14 éves Siméon küzdelmét a leukémiával, de annyira kedves, szerethető, humoros, szellems és élettel teli formában, hogy sírva-nevetve olvastam a Morlevent-testvérek történetét, és a mai napig egyik legkedvesebb olvasmányomként gondolok rá. Szinte csak néhány napja fejeztem be Susan Spencer-Wendell: Mielőtt végleg elmegyek című igaz történetét, amelyben az amerikai újságírónő az ALS-sel (az agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulása) való "küzdelmének" utolsó olyan évét írja le, amelyet még viszonylag elfogadható fizikai állapotban töltött, s amelyet utolsó boldog éveként jegyez. A küzdelem szót ezért is tettem idézőjelbe, hiszen Susan tudta, hogy betegsége visszafordíthatatlan és gyógyíthatatlan, amely 3-5 éven belül legyűri az emberi szervezetet, mégis próbálta minden pillanatnak megtalálni a maga varázsát. (Az írónő 2014-ben hunyt el, 3 évvel a diagnosztizálása után.) Úgy érzem fel kell vennem a listára Karen Fortunati: The  Weight of Zero - Semmi súlya című regényét is, amelyben a főszereplőnek mentális betegsége, ún. mániás depressziója (bipoláris zavara) van. Az írónő nagyon jól, különösen kamaszok számára érthető módon mutatja be Catherine életét, s azt, hogyan lehetünk képesek elfogadni és együttélni a megváltoztathatatlannal. Végül pedig két olyan könyvvel zárnék, amelynek központi témája korunk egyik népbetegsége, a rák, s pontosan emlékszem, hogy rengeteg papírzsebkendőt sírtam tele az olvasásuk alatt. Az egyik Kim Holden: Bright Side-ja, a másik pedig Leiner Laura egyik korai regénye, a Közhelyek. Nemcsak ez utóbbi kettőt, de mind az ötöt szívből ajánlom mindenkinek!


Share:
Olvasd tovább →