2020. március 31., kedd

"Bár Rómeó és Júlia halálával „borús béke” köszönt Veronára..." | Értékelés + Beleolvasó | Melinda Taub: Veronai szerelmesek



Fülszöveg


Bár Rómeó és Júlia halálával „borús béke” köszönt Veronára, a Montague-k és Capuletek közötti ősi viszály ismét kiújul – alig telik el két hét, és a két ház tagjai ismét a nyílt utcán csapnak össze.

Escalus herceg az újabb „patvarkodó viszály” láttán úgy dönt, hogy a két tehetős család kibékítése csakis egy Capulet és egy Montague házassága révén lehetséges. A Montague-házból az elhunyt barátját gyászoló agglegényre, Benvolióra esik a választása, a kiszemelt ara pedig a Capulet-ház Rozalinja, Rómeó egykori szerelme. A fiatalok megboldogult unokatestvéreikkel ellentétben nem táplálnak gyengéd érzelmeket egymás iránt, ám a közös cél – hogy oltár elé járulás nélkül véget vessenek a városban dúló viszálynak – egyesíti őket. Csakhogy hamar világossá válik, hogy a békéhez vezető út nehézségekkel van kikövezve, és hogy Veronában a legváratlanabb helyeken sarjadhat szerelem.

Titkos találkák, romantika, a család becsületéért vívott párbajok…
„E sodró lendületű történet méltó tisztelgés Shakespeare előtt.” – Kirkus Reviews
Vesd bele magad!



Ez valami eszméletlen volt. Az elején még magam sem gondoltam volna, hogy a végére ennyire rá leszek kattanva erre a regényre, de ahogy haladtunk előre, egyre többször vettem észre, fülig ér a szám olvasás közben, a lapok pedig csak úgy peregnek. Nos, igen. Be kell látni, hogy az embernek néha szüksége van a kevésbé emelkedett irodalomra is. Még ha tipikus könnyed (klisés) kalandos romantika, akkor is. Igazából gyermekkorom tündérmeséi óta foglalkoztat egy-egy happy end után a „Hogyan tovább?”, „Mi lett velük?” kérdés, ami a mai napig sok történet után megfordul a fejemben. Úgyhogy, amikor rátaláltam a Veronai szerelmesekre, nem volt kérdés, hogy elolvasom-e. Nem mellesleg a gyönyörű borítónak sem tudtam ellenállni. Nagyon tetszett, hogy a regény szinte közvetlen Rómeó és Júlia halála után veszi fel a fonalat, s bár ismerem az eredeti történetet, most mégis furcsa volt szembesülni az események időbeni rövidségével, és a főszereplők életkorával. Hozzájuk képest Rozalin és Benvolio „érett” felnőtteknek számítottak. Benvolio karakterét én a Rómeó és Júliában egyébként teljesen máshogy képzeltem el, de itt a kezdeti ráhangolódás után egy sokkal szimpatikusabb karakter formálódott meg előttem, mint az eredeti történetben. Rozalin pedig igazi amazon. spoiler: Akkor lett a szívem csücske, amikor először beszólt a hercegnek a kényszerházasság kapcsán. spoiler vége A romantikus szál számomra mondjuk elég egyértelművé volt, elég nagy csalódás lett volna, ha Rozalin végül nem úgy dönt, ahogy. A háromszög harmadik tagjának max. a büszkesége sérülhetett, ha itt is elképzelem a folytatást, nem látok a lelki szemeim előtt komoly szerelmi bánatot. Rozalin és Benvolio évődéseit mosolyogva olvastam, olyan aranyosak voltak. Volt benne kis Sok hűhó semmiért, de hát végül is Shakespeare nyomában vagyunk… Ami igazán nagyot dobott nekem ezen a regényen, az a kriminológiai szál volt. Az, hogy lépten-nyomon hullottak az emberek, már meg sem lepett, de amikor a Montague-k annyira esküdöztek, hogy ők bizony nem követtek el semmit a Capuletek ellen, zokszó nélkül elhittem. Ezt a cselekményszálat szerintem brilliánsan megoldotta az írónő. A lezárásban pedig arra is gondolt, hogy annak a sorsát is megoldja, akinek azért kevésbé zárult boldogan a történet (pl. Livia). Nem hiszem, hogy Shakespeare-nek lenne kifogása ellene, ha most visszatérne közénk, és olvashatná. Aki igazán könnyed, romantikus, kalandos olvasmányra vágyik, annak bátran ajánlom a Veronai szerelmeseket.


1. RÉSZ
🍃
Jöszte hát, jöszte hát halál,
S gyász cziprusban adj át a földnek;
Lelkem, tova szállj, tova szállj:
Egy szép, kegyetlen lyányka ölt meg.2
– Vízkereszt vagy amit akartok –

A nyári nap sugára égetett.
Beköszöntött a nyárutó Veronában, a nap csak úgy perzselt.
A vakító fény visszaverődött a macskakövekről, a koldusok felszisszentek, ahogy a kockakövek meg-megégették koszos, meztelen talpukat. E piacnapon a hőség nem kímélte a kereskedőket sem, csak úgy csorgott a nyakukon a veríték. No és az előkelő családok? Ők bizony behúzódtak kőből emelt hűs otthonukba, ahol a borospincék elég mélyen feküdtek ahhoz, hogy enyhülést hozzanak, ám amikor naplemente után az utcára merészkedtek, továbbra is fojtogatóan fülledt volt a levegő.
A  tikkasztó hőség térdre kényszerítette Veronát. Vajon emiatt jártak lakói lehajtott fejjel? Emiatt ereszkedett csend a máskülönben nyüzsgő városra, ezért suttogtak az emberek kettesével-hármasával, mielőtt eltűntek az árnyat adó kapualjakban?
Vagy a halál miatt?
Rengeteg vér folyt azon a nyáron. Az utcákon minden áldott éjjel lábdobogás és pengék csattogása hallatszott. Az emberek döbbenten adták szájról szájra az elhunytak nevét. Mercutio. Tybalt. Párisz. Rómeó. Júlia.
Kicsivel több mint két hét telt el azóta, hogy a város legdélcegebb ifjai felhagytak egymás öldöklésével. A két nagy ház – a Montague és a Capulet – tagjait lesújtotta, hogy oly sokan elhunytak övéik közül, ezért megesküdtek, hogy véget vetnek a vérontásnak. Lord Montague három nappal korábban leplezte le ősi ellenségének szánt ajándékát baráti közeledésének bizonyítékaként.
A szobrot egy gyönyörű, fiatal nőről mintázták, aki épp csak kilépett a kislánykorból. Színaranyból készült, és egy olyan nő sírja fölött magasodott, akivel Lord Montague egy szót sem váltott életében. Legádázabb ellenségének egyetlen gyermeke, öt napig saját fiának a felesége. Júlia, Capuleték leánya.
Lord Montague csodálatos műalkotást állíttatott elhunyt menye emlékére. E hajnalon a napsugár felragyogott aranyarcán. A temető üres volt, de ha járt is volna arra egy teremtett lélek ilyentájt, biztosan nem kerülte volna el figyelmét a szobor arcán művészien megörökített szomorúság, amellyel szerelmének, Rómeónak a temetőkapu másik oldalán álló szobrára tekint. Bizonyára a talapzatba vésett, Júlia korai halálára emlékező szép gyászversen is elidőzött volna a látogató tekintete.
És ahogy a nap első sugarai csókot leheltek Júlia mozdulatlan alakjára, a látogató tekintete biztosan megakadt volna a fekete festékkel a szobor arcára mázolt SZAJHA szón is.

🍃

– A gyászruhádat öltsd fel, ó, legott! Rozalin kisasszony kifújt egy barna tincset az arcából. Úgy érezte, legalább századjára lengeti meg a fekete ruhát a húga orra előtt. Livia elfintorodott, és kitért Rozalin elől. 
– Muszáj gyászruhát öltenünk, nővérem? Biztosra veszem, hogy unokatestvérünk, Júlia nem kívánna ilyet tőlünk.
Rozalin feladta a reményt, hogy elkapja Liviát, inkább lerogyott a húga ágyára.
– Csak nem beszéltél vele, húgom? Tán szelleme suttogva szólított a sírból?
Livia felnevetett, és kikapta a nővére kezéből a fekete ruhát.
A földre hajította, és táncra perdült rajta. Amikor csak alkalma nyílt rá, Livia séta helyett inkább az udvarban divatos tánclépéseket gyakorolta.
– Úgy bizony! Amikor elhaladtam a Capulet-kripta mellett, suttogva szólt hozzám a szelleme: „Kedves kuzin, ne öltözzetek rút feketébe érettem! Inkább emlékezzetek rám vidáman, mintsem csúf fekete gyászruhában, amely alatt a Capulet-ház minden férfija és asszonya verejtékben úszik a rekkenő nyári hőségben. Továbbá rád kívánom hagyni korall karkötőmet.”
– Kuzinunk beszédes szellem. – Rozalin felvette a ruhát a földről, és kisimította ráncait. – Nem meglepő, hisz’ életében is az volt.
A testvérek pillantása találkozott a tükörben. Livia egy félfordulat közepén megdermedt. Jókedve egy pillanat alatt elillant, mint a szélnek eresztett fátyol.
Niccolo Tirimo elárvult leányai nemigen sírtak. Ez csekély számú közös jellemvonásuk közé tartozott. A tizenöt éves Livia sokat nevetett az elmúlt hetekben. Egy kívülálló úgy hihette volna, hogy érzéketlen, ám nővére jól ismerte. Livia rémületében nevetett sokat.
A tizenhét éves Rozalin számára sok fejfájást okozott a vérontás. Ismét lüktetni kezdett a halántéka, ahogy Livia tágra nyílt, el nem hullajtott könnyekkel teli szemét figyelte a tükörben, és gondolatban sorra vette az elhunytakat. A víg Mercutióval, akiért a veronai hölgyek fele epekedett, Tybalt kardja végzett. Unokatestvérük, Tybalt, a Capulet-ház hölgyeinek ádáz védelmezője, Rómeó pengéjétől lelte halálát. Párisz gróf, a herceg rokonának vérét szerelme sírboltjának bejáratánál itta be a föld. Rómeó, az ifjú Lord Montague. És Júlia, a Capulet-ház bimbózó rózsaszála.
Rozalin nem azt a bájos hajadont gyászolta, akit Verona népe.
A város egy gazdag, gyönyörű és fiatal örökösnőt siratott, Rozalin azonban másvalakire emlékezett – a kezébe simuló nyirkos kezecskére; a vékonyka hangra, amely arra kéri, lassítson, hogy Júlia rövid lábacskái ellenére tarthassa vele a tempót; a felhőtlen vidámságra
Júlia szemében, amikor kifejezetten pimasz csínyt követtek el. Amikor Rozalin fiatalabb volt, sok időt töltött nagybátyja egyetlen gyermekének társaságában. Habár Júlia jó pár évvel fiatalabb volt Rozalinnál, a határozott Capulet-örökös az idősebb leányok társaságát kereste, és Rozalin képtelen volt nemet mondani neki. Szerencsére Júlia vidám, nyíltszívű gyermek volt, így a társasága nem jelentett terhet. Rozalin édesanyja, Lady Katherina, Verona hercegnéjének, Máriának az udvarhölgye volt, és gyakran magával vitte leányait és
unokahúgát a palotába. Júlia, Livia, Rozalin s a hercegné leánya, Izabella, játszótérré változtatták a palotát.
A palotában és a Capulet-házban féktelen hancúrozással töltött órák voltak Rozalin életének legboldogabb pillanatai, no meg azok, amikor borsot törtek Izabella bátyjának, Escalusnak az orra alá, vagy amikor az őrületbe kergették Júlia dajkáját. Akkor még éltek a szülei. Édesanyja Lord Capulet húga volt, atyja pedig egy nyugati partvidékről származó nemes. Rozalin és Livia családja nem volt oly előkelő, mint fiatalabb unokatestvérüké, Júliáé, ám megbecsült tagjai voltak a felsőbb veronai köröknek.
Azonban Rozalin tizenegy éves korában atyja elhunyt, és onnantól rosszra fordult a lány sorsa. Úgy tűnt, a gondtalan gyermekkorában messze járó balszerencse a következő években sújtott le rá. 
Mivel édesapjuknak nem született fia, földjei és vagyona nagy része egy távoli rokonra szállt, a lányok és édesanyjuk pedig igen nehéz helyzetbe kerültek. Nem sokkal ezután Mária hercegnő szülés közben elhunyt, s csecsemője is halva született. Izabellát a szicíliai királyi család gondjaira bízták, így a Rozalin családja és a palota közötti szoros kötelék megszakadt. Rozalin édesanyja sosem dolgozta fel a férje elvesztését, és alig két évvel később követte is őt a sírba. Hol volt már az az idő, amikor Rozalin és a családja úri házban lakott a város közepén, és húgával éppoly tehetős és előkelő ifjú hölgyeknek számítottak Veronában, mint szívüknek kedves pajtásaik! Rozalin és Livia Lady Capulet édesanyjánál talált otthonra, aki házasság révén lett a lányok nagy-nagynénje. Vitruvio hercegné birtoka a város szélén terült el, de időnként olybá tűnt, mintha egy másik földrészre költöztek volna. A becsvágyó Lord és Lady Capulet többé nem tartotta méltónak őket arra, hogy leányuk játszópajtásai legyenek,
ezért gyakorlatilag száműzték unokahúgaikat a házból. Ettől kezdve Rozalin és Livia évente csupán néhány alkalommal látta Júliát ünnepségeken, és általában olyankor is csak távolról.
Abban a nehéz időszakban Rozalin meggyászolta Júliát. Addigra már megbirkózott a haragjával és a magánnyal, megtanulta, hogyan enyhítse a zokogó Livia bánatát, aki túl fiatal volt még ahhoz, hogy megértse, többé miért nem hívja meg őket látogatóba a barátnéjuk. Ám Rozalinnak leginkább attól hasadt meg a szíve, hogy rá sem ismert az ifjú hölgyre, aki a Capulet-sírboltban tőrt mártott magába.
Rozalin felsóhajtott, végigsimított az ablakpárkányon, és hagyta, hogy a kedves, elkényeztetett gyermek Júlia képe elhalványuljon az emlékezetében. A testvérek az őket ért balszerencse ellenére meglehetős jómódban éltek. Egy apró, szerény faházban laktak Vitruvio hercegné birtokának végében, és a nagy-nagynénjük nem sok figyelmet szentelt elszegényedett gyámleányainak, gyakorlatilag a sorsukra hagyta őket. Rozalin nem bánta, hogy a Capuletágról való rokonuk elhanyagolja őket – a nyáron történtek ékesen bizonyították, hogy a Capulet-házhoz tartozni egyszerre áldás és átok. Édesanyjuk halála után egy tehetős messinai kereskedő vette bérbe egykori otthonukat, méghozzá meglepően tekintélyes összegért, így Liviának és Rozalinnak volt miből megélnie és hozományt gyűjtenie házasságkötés esetére. Legalábbis Livia esetében, ugyanis Rozalinnak némiképp más tervei voltak a saját jövőjére nézve.
Rozalin soha, egyetlen szóval sem említette a családjának, de a Júlia halála miatt érzett bánata éppoly mély volt, mint Júlia Montague szerelme iránti gyásza. Ahányszor csak eszébe jutott Rómeó, olyan erős hullámokban tört rá a bűntudat, hogy azt kívánta, bár eltörölné őt a föld színéről.
Elég! – korholta magát dühösen. Tudod jól, hogy nem menthetted volna meg Rómeót. Egyiküket sem.
Csakhogy ez nem igaz. Egész Verona tisztában volt vele, hogy legalább egy férfit megmenthetett volna. Ugyanis mielőtt Rómeó
beleszeretett Júliába, Rozalinnak udvarolt. És most a kedves, szerelemittas fiú halott.

🍃

A herceg egy sebes lovon suhant.
Escalus zekéje a hátára tapadt a verejtéktől. Érezte, hogy a csődöre, Venitio minden erejét megfeszíti, mégsem állt meg, nem is lassított, miközben Verona falai fokozatosan a távolba vesztek a háta mögött. Naponta lovagolt a környéken, ez volt az egyetlen kedvtelése, amelyből még e vészterhes időkben sem engedett, és mostanában olybá tűnt, egyre messzebbre kell vágtatnia, hogy ne érezze fojtogatónak a várost.
Aznap reggel remegve riadt fel, rémálmában a város megboldogult uralkodói az ágyánál gyűltek össze, és azzal vádolták, hogy kudarcot vallott, amiért nem sikerült megakadályoznia a veronai ifjak halálát. Az álom egész nap kísértette, elméje egyfolytában ellenérveket hozott fel a vádaskodó ősökkel szemben. Megpróbáltam megállítani őket, ám túl régóta tartott már viszálykodásuk. De végül sikerült véget vetnem neki. Igyekezett arra gondolni, hogy ő bírta rá a Montague- és a Capulet-házat, hogy emeljenek szobrot egymás gyermekei emlékére. Ott volt három nappal ezelőtt, amikor a két lord kelletlenül, de határozott összefogással leleplezte Verona népe előtt a szobrokat – az aranyból készült gyönyörű Rómeót és Júliát, akik immár mindörökre együtt lehetnek. Augusztus első napja volt, a búza aratásának ünnepét, a lammast ülték, és Júlia atyjának hangja el-elcsuklott gyermeke hasonmására tekintve, mivel leánya aznap töltötte volna be tizennegyedik életévét. Lord Capulet hangosan és eltökélten békét ígért, ahogyan az öreg Montague is. Ám úgy tűnt, még ez sem elegendő, Escalus egyre csak atyját látta maga előtt, amint csalódottan ráncolja a homlokát.
Most már késő keseregni. Mindkét ház ígéretet tett, hogy véget vetnek az erőszaknak, ő pedig minden erejével azon lesz, hogy betartassa velük adott szavukat, főképp annak fényében, hogy egy hitvány semmirekellő már beszennyezte Júlia emlékét. Bármennyire vágyik is arra, hogy minél messzebbre vágtasson, és mindörökre maga mögött hagyja Veronát, kötelessége a várost szolgálni.
Egy sóhaj kíséretében könnyed ügetésre fogta Venitiót. A ló nyihogva elégedetlenkedett, ugyanis még Escalusnál is jobban szeretett vágtázni. A fák hosszú árnyékokat vetettek az útra, melynek porát narancssárgáról sötét vérvörösre színezte a késő délutáni napsütés.
Nemsokára lemegy a nap, ideje visszatérni a városba. De amint a herceg megfordította volna a lovat, egyre gyorsabban közeledő porfelhőt vett észre az úton. Vajon mi lehet az…?
Csak nem…?
Escalus vágtára fogta a készséges Venitiót. Ahogy a porfelhő közelébe értek, egy hintó körvonala sejlett fel, körülötte hat alaposan felfegyverzett lovassal. A kocsis Escalus közeledtére egy kiáltással lefékezte a lovakat.
– Megállj! – szólította meg Escalust a kíséret parancsnoka. – Baráttal vagy ellenséggel van dolgunk?
A férfi feltehetően nem e vidékről származott. Bár Escalus a napi lovagláshoz egyszerű öltözéket viselt, a városban és környékén élő alattvalói ismerték az arcát. Már épp nyitotta a száját, hogy közölje, ki ő, amikor kinyílt a hintó ajtaja, és egy magas, karcsú nő bukkant elő. Gazdagon díszített ruhát viselt, aranyló haja a veronai körökben ismeretlen divat szerinti fonatban koszorúzta fejét, ám a mosolya annyira hasonlított Escaluséra, mintha a tükörképét látta volna.
– Nyugalom, jó parancsnokom! – szólalt meg a hölgy. – Ő a bátyám. Örülök, hogy látlak, Escalus.
– Én úgyszintén, Izabella. – A herceg a hintóhoz lépett, hogy lesegítse a húgát a kocsiról, majd magához ölelte, és érezte, hogy a saját szája is az utóbbi időben szokatlan mosolyra húzódik. – Még jó pár napig nem számítottam jöttötökre.
– Gyors tempóban haladtunk Messinától, miután férjuram barátait meggyőztem, hogy engedjenek utamra. Alig vártam már,
hogy hazatérhessek! – A hölgy boldogan felkacagott. – Verona! Távozásom óta vágytam viszontlátni. Rendezhetnél egy ünnepséget a tiszteletemre, Escalus, hogy viszontláthassam régi barátainkat. – Escalus mosolygott, de nem felelt, ezért Izabella fürkésző pillantást
vetett rá. – Remélem, nem érkeztem túl korán. 
Escalus megrázta a fejét.
– Egyáltalán nem. Látogatásod volt az egyetlen jó hír az elmúlt két hétben.
Izabella összevonta a szemöldökét.
– Miért? Mi esett meg a mi szép városunkban?
Escalus a távolba révedt.
– Túl gyászos történet ez egy megfáradt utazónak. De hol marad felséges urad?
– Don Pedro, jámbor, kedves és erényes férjem, Messinában maradt, hogy tiszteletét tegye barátainál. De kérlek, ne próbáld meg elterelni a szót! Mi történt, Escalus?
A herceg feljajdult. Lehet, hogy a húga felnőtt, és hercegné lett belőle, de nem sikerült levetkőznie azt a bosszantó szokását, hogy a bátyját kellemetlenül érintő témák megvitatását forszírozza.
– A Montague- és a Capulet-házról van szó.
Izabella az égre emelte tekintetét.
– Csak nem egy újabb utcai csetepaté?
Escalus elfojtott egy keserű nevetést a vérfürdő ily jellemzése hallatán.
– Többek között. Jöjj, lovagolj velem, és elmondok mindent!
Izabella emberei hátast hoztak neki, amire Escalus felsegítette.
Poroszkálva indultak meg a város felé, Izabella őrei és hintója kíséretében.
– Mondd, húgom, emlékszel még a kis Júliára? – kérdezte a herceg.
Izabella bólintott.
– Rozalin fiatal unokahúgára gondolsz, nemde? Lord Capulet leányára.
Nem sokan utaltak volna Lord Capulet szeme fényére Rozalin unokahúgaként, ám a Tirimo-ház Rozalinja Izabella bizalmas barátnője volt gyermekkorukban, Rozalin édesanyja pedig udvarhölgy a palotában. Escalus maga is sok időt töltött Rozalin társaságában, amíg el nem küldték világot látni – atyja ugyanis úgy vélte, az lesz a legjobb, ha mindkét gyermeke távoli udvarokban nevelkedik és művelődik, hogy jobban megismerjék a Veronán kívüli világot. Egy-két rövid látogatást leszámítva Izabella nem sokszor fordult meg Veronában az elmúlt hat évben, így a viszály legvéresebb időszakáról sem volt tudomása. Escalus maga is ritkán találkozott Rozalinnal manapság. Négy éve, amikor atyja meghalt, és Escalus hazatért, hogy megkoronázzák, a vidám, éles eszű kislány helyett komoly, elárvult hajadon fogadta, Escalust azonban túlságosan lefoglalták hercegi teendői ahhoz, hogy idejét gyermekkori pajtásokkal múlassa.
– Igen, őrá. Júlia elhunyt.
– Elhunyt?
– Igen. Három héttel ezelőtt, július közepén ismerte meg Rómeót, Lord Montague fiát és örökösét. Úgy hírlik, titokban összeházasodtak.
Izabella szeme elkerekedett.
– Egy Montague ifjú elvett egy Capulet leányt? Bölcsen tették, hogy hallgattak róla.
– Igen. – Escalus állkapcsa megfeszült. – Azonban minden más szempontból meggondolatlanok és oktalanok voltak. Szenvedélytől fűtött bolondok. Júlia unokatestvére, Tybalt nem szívelhette Rómeót és barátait, ezért párbajra hívta őt az utcán. Rómeó barátja állt ki az ifjú Montague helyett, akivel Tybalt kardja végzett.
– Rómeó barátja? Minden bizonnyal egy másik Montague.
– Nem, húgom. – Escalus közelebb terelte lovát a húgáéhoz, hogy tenyerét Izabella kézfejére tehesse. – Mercutio volt az.
Izabella hirtelen megrántotta a kantárszárat.
– Ó, szent egek! Mercutio? A rokonunk?
– Sajnálatos módon, igen.
– Remélem, nem hagytad futni a gyilkosát, bátyám.
– Nem volt érkezésem megbüntetni, ugyanis miután Tybalt megölte Mercutiót, Rómeó azonnal kardélre hányta.
Izabella keze megfeszült a gyeplőn. Csodaszép mosolya eltűnt, szemöldökét gondterhelten összevonta. Mily kegyetlenül sújt le Verona keserűsége azokra, akiket eddig elkerült!
– Helyes.
– Izabella! Megtiltom, hogy így beszélj! Verona lakóinak meg kell érteniük, hogy csak az uralkodó ítélkezhet…
– A pokolba az uralkodói ítélkezéssel! – szájalt Izabella. – Most már hercegné vagyok, Escalus, így semmit sem tilthatsz meg nekem. Ha az ifjú Rómeó megbosszulta Mercutio halálát, úgy köszönettel tartozom neki.

© Könyvmolyképző Kiadó, 2019


1608548845035446. sx318 34020364. sx318 33354039. sy475 24955533. sx318 37460412. sx318


Share:
Olvasd tovább →

2020. március 30., hétfő

Maradj otthon! - Book Tag


Sziasztok!


Egyáltalán nem szeretnénk elhumorizálni a jelenlegi helyzetet, ennek ellenére köszönjük szépen Dorkának, az Anya olvas bloggerínájának a meghívást, igazi kihívás/szórakozás volt kitölteni a Maradj otthon! Book Tag-et.


A mi meghívottaink: Everglow, Momo89, Kalács85

A kérdőívet Anitiger hozta létre, az ő válaszait itt olvashatjátok.

Lakás:
Hol/hogyan szeretsz otthon olvasni?

Genevieve: Ágyban, vagy fotelben és mivel fázós vagyok ezért radiátor mellett XD

Coeur: Ágyban, olyasólámpával a hátam mögött. Egyrészt kényelmes, nem zavarnak a családtagok, más részt látom is, amit olvasok. :-) Ez mostanában nálam elég komoly szempont.

Kikyo: Karácsonyra kaptam a férjemtől egy babzsákfotelt, amit azóta is imádok. Befészkelem magam a könyvemmel, és az sem utolsó, ha van mellette egy gőzölgő csésze kávé. Természetesen mindez a szoba egyik eldugott sarkában berendezve.


Konzerv:
1 könyv, amit mindenképpen be kell szerezned otthonra



 

Genevieve: Inkább egy írónőt írok, akinek az összes könyvét be fogom szerezni papír alapon. AMO JONES, most meglepődtetek mi?

Coeur: Lehet, hogy fura, de a Harry Potter és a bölcsek köve ez a könyv. Hiányzik a sorból, mert valakinek kölcsönadtam és nem kaptam vissza. 

Kikyo: Nehéz kérdés, hiszen amint beszereztem, jön a következő (csak az az egy), amit mindenképpen be kell szereznem. Jelenleg Baráth Viktóriától A főnök 2 van terítéken.


Gumikesztyű:
1 könyv, amihez más nem érhet, mert sosem adod kölcsön

Genevieve: Az összes dedikált könyvem ilyen, nem adom őket kölcsön senkinek, soha!

Coeur: Azt hiszem nincs ilyen. Inkább az a helyzet, hogy csak pár ember van, akinek egyáltalán adnék kölcsön könyvet. Tanulva a rossz  tapasztalatból.

Kikyo: Könyvtáros vagyok, úgyhogy nem zárkózom el a kölcsönadástól. Hála Istennek, még nem volt rossz tapasztalatom ezzel kapcsolatban. Mondjuk az Anne Rice könyveimet nem szívesen adnám kölcsön, pl. a Vérhozsánnát, mert nagyon nehéz beszerezni őket, félek, hogy baj esetén nem tudnám pótolni.


Szájmaszk:
egy borító, amin nem látszik az arc alsó része


 


Genevieve: Courtney Summers: This Is Not a Test - Éles helyzet

Coeur: Passz

Kikyo: Több jut eszembe hirtelen, amin a felső nem látszik. De pl. Alessandra Torre: To Have-je esetében csak a két nagy szemre emlékszem.


WC papír:
1 könyv, amire kár volt papírt pazarolni

Genevieve: Biztosan van ilyen, de attól hogy nekem nem tetszik egy könyv más még szeretheti.

Coeur: Ilyet nem szeretnék írni, mert ami nekem nem tetszett, az másnak még jó lehet.

Kikyo: Még nem adták ki, úgyhogy nem akarok tőle előre senkit elrettenteni. 


Koronavírus:
a kedvenc koronás borítód


   


Genevieve: L.J. Shen: The Kiss Thief, illetve Amo Jones: Tacet a Mortuis

Coeur: Victoria Aveyard: Üvegkard. A sorozat mindegyik részének borítóján egy-egy korona van. De talán ez a legszebb.

Kikyo: Csak a Papír hercegnő jut eszembe.


Karantén:
3 könyv, amit el szeretnél olvasni mostanában


 44816974. sy475  46116466. sy475


Genevieve: Jay McLean: Lebegés, S.M. Soto: Bury Me With Lies, Natalie Bennett: Renegades


  

Coeur: Marie Rutkoski : A nyertes csókja,  tavalyról áthozott olvasnivaló, amit biztosan elolvasok áprilisban. Aztán folytatni fogom a Vaják sorozatát már a 4.és 5. résszel. Vagy még tovább :)


  

Kikyo: Cassandra Clare Gonosz fortélyok sorozata (ez már maga 3). Amúgy egy tucat van, nem elég hozzá a közeli jövő.


TV/Netflix:
5 könyv, aminek imádtad a filmadaptációját


Genevieve: 



Harry Potter sorozat első három részét olvastam, viszont az összeset láttam, a mai napig bármikor meg tudom nézni, soha nem fogom megunni.



Stephanie Meyer Alkonyat sorozatának minden részét olvastam és láttam is, a könyveket ugyan jobban szerettem, de a filmek baromi látványosak lettek.



Kami Garcia · Margaret Stohl: Beautiful ​Creatures – Lenyűgöző teremtmények, a könyvért annyira nem voltam odáig, a film azonban egész jóra sikerült, kár hogy nem folytatták.



Alex Flynn: Beastly - Szörnyszívű, Alex Pettyfer szerintem nagyon jó színész, szépen vissza tudta adni a szörnyeteg karakterét. Szerettem.

Bocsi, nekem csak a 4 ment xD

Coeur: 



1.Kezdeném a sort egy olyan könyvvel, amit a film megtekintése után olvastam el. R. J. Palacio: Az igazi csoda című könyvéből készült filmre hívták előbb fel a figyelmemet. S mivel a film nagyon tetszett, kíváncsi lettem az eredeti műre is. Aztán a könyv annyira tetszett, hogy bekerült a kedvenceim közé. A film és a könyv is kötelező!



2.Patrick Ness-Siobhan Szólít a szörny című könyvéből készült film is nagyon szerettem. Igazán átadta azt az érzést, amit a könyv olvasásakor éltem át. Szóval nem úsztam meg könnyek nélkül.



3. Lois Lowry: Az emlékek őre című könyve az egyik kedvenc ifjúsági regényem. Nagyon örültem, mikor megfilmesítették. És milyen zseniális módon jelenítették meg a "tökéletes" éltük szürkesége és az emlékek érzelemdússága közti különbséget! Kihagyhatatlan!



4. Az éhezők viadala trilógia olvasásakor biztos voltam abban, hogy filmen is viszont fogom látni Suzanne Collins által megálmodott különleges világot. S be kell valljam, nem egyszer láttam már a filmeket. A könyvekből és a filmekből is az első két rész a kedvencem.



5. Végül egy olyan könyvet választottam, amiből nem film, hanem filmsorozat készült. Nem is csoda, hisz George R. R. Martin Trónok harca nem egy másfél órás történet.  A sok szálon futó történetet remek szereplőgárda keltette életre. Minden apró részletre ügyelve, rendkívül igényesen jelenítették meg a hét királyság minden kis szegletét.  És hát a sorozat intro-ja egyszerűen zseniális!



Kikyo: Ezeket gyorsan megválaszolom, mert filmes berkekben totál amatőrnek szímítok, nagyon keveset nézek meg. Suzanne Collins: Az éhezők viadalát az egyik legjobb adaptációnak tartom (ez már megint 3), Michael Ondaatje: Az angol beteg, bár itt a könyvet jóval később volt szerencsém megismerni. De nagyon tetszett még az Egy gésa emlékiratai filmben és könyvben is, valamint A gyűrűk ura (de oda kell a mozifeeling).


Internet böngészés:
3 könyv, aminek nagyon vártad/várod a megjelenését



  

Genevieve: 
Magyarul: 
Isabella Starling: Vallomás, az eredetit imádtam, kíváncsi vagyok milyen lesz a fordítás; Pam Godwin: ...Összetörted a szívem, majd..., az első részt gyakorlatilag faltam, (ígérem nemsokára hozom az értékelésemet is) tudnom kell hogy mi történik a folytatásban; végül, de nem utolsó sorban pedig L.J. Shen: Csóktolvaj könyve. 


50991701. sy475  50991706. sy475  51519305. sy475

Angol nyelven:
Amo Jones: Crowned by Fate, ami a Crowned duológia második része, még nem tudni mikor jelenik meg de tutira olvasni fogom.
Isabella Starling & Rina Kent: Hate & Love Duológiája, külön-külön imádom az írónők műveit, kíváncsi vagyok mit hoznak össze együtt.
Isabella Starling & Kelli Callahan sorozatával is le vagyok maradva szóval az eddig megjelent 3-ből 2-t még el kell olvasnom...


  

Coeur: Nemrég volt szerencsém Borsa Brown Sapho-ját olvasni, s már nagyon várom a folytatását. Épp így vagyok R. Kelényi Angelika Lányneveldéjével is, ami természetesen a legizgalmasabb résznél szakadt félbe. S végül Raphael Montes Titkos vacsorák című könyvét is nagyon várom. Szeretem thrillert, és ezt a könyvet a Holtodiglanhoz hasonlítják, ami a thriller kategóriában etalon. Szóval abban reménykedem, hogy egy hasonlóan csavaros, izgalmas történettel gazdagodom, ha elolvasom a Titkos vacsorát.


  

Kikyo: Ebből is sok van, de nézzük azokat, amelyek belátható időn belül meg fognak jelenni (remélem): Ransom Riggs: A madarak tanácskozása (Vándorsólyom kisasszony gyermekei 6.) Lana Millan: Raziel 2, Kersley Cole: A tél halottai (Arkánum krónikák 3.)


Kézmosás:
1 könyv, amit már azelőtt is olvastál, hogy menő lett

Genevieve: Passzolok. 

Coeur: Bocs, de ezt is passzolnom kell. Nem igazán tudom, éppen mi a menő. Vagy hogy melyik könyvet hányan olvassák.

Kikyo: Ezzel megint megfogtatok. Fogalmam sincs, hogy van-e ilyenem. Viszont remélem, sok olyan könyvet olvastam már, ami a jövőben majd menő lesz.



Share:
Olvasd tovább →

2020. március 26., csütörtök

"A régi bűnök hosszú árnyékot vetnek. " | Cassandra Clare , Maureen Johnson , Robin Wasserman , Sarah Rees Brennan , Kelly Link: Az árnypiac kísértetei



Fülszöveg


Az árnypiac tündérek, vérfarkasok, boszorkánymesterek és vámpírok találkozóhelye.

Az alvilágiak mágikus tárgyakat adnak-vesznek, sötét üzleteket kötnek, és a nephilimek elől gondosan rejtegetett titkokat rebesgetnek. Két évszázadon át rendszeresen megfordult itt más is – egy vendég a Csontvárosból, az árnyvadászok világának szívéből. Néma testvérként Zakariás a nephilimek törvényeire megtartására esküdött fel. Valaha azonban Jem Carstairs néven árnyvadász volt, örök szerelme pedig egy boszorkánymester, Tessa Gray. Jem az évek hosszú során számos város árnypiacán keres egy relikviát a múltból.

Kövesd Jemet, és miközben az eseményekhez az árnypiacokon zajló sötét ügyletek szolgáltatják a hátteret, olvashatsz Anna Lightwood kudarcra ítélt szerelméről, Matthew Fairchild nagy bűnéről és Tessa Gray tetteiről a világháborúban.
Valentine Morgenstern vásárol egy lelket a piacon, az ifjú Jace Wayland pedig szerető otthonra lel.
Valahol, valamelyik piacon lapul egy elveszett örökös, de találkozhatunk egy hőn szeretett kísérlettel is, és kiderül, hogy senki nem mentheti már meg azt, aki eladta a szívét. Még Zakariás testvér sem.

Mélyedj el a Árnyvadász Akadámiában megismert szereplők személyes történetében!


Cassandra Clare számomra olyan, mint a hurrikán. Jön, elsöpör mindent (már ami a külvilágot illeti) és szétdobálja az összes érzelmemet, amit aztán napokig rakosgatok utána össze. Az árnypiac kísértetei kissé hajazott a Bane krónikákra, bár hálás köszönetem a Könyvmolyképző Kiadónak, hogy ezt a kötetet nem darabokban jelentették meg. Az említett sorozathoz hasonlóan ennek a novellacsokornak is van egy központi figurája Jem személyében, aki valamilyen módon mindegyik történetben megjelenik, ahogy helyszínként az árnypiacok is. Szintén összekötő szál az elveszett Herondale, ezeken túl azonban mindegyik novellának megvan a maga sajátos egyéni világa. Számomra abban is hasonlít Magnus könyveihez, hogy az első történeteket bizony elég laposnak találtam, bár olvastam olyan véleményeket is, akik éppen erről zengtek ódákat. Persze, értem én, hogy a Pokoli szerkezetektől kellett elindulni, mert így kerek a történet, de nem igazán értettem, hogy pl. Anna Lightwood sztorija hogy illik a nagy egészbe. Néhány részlet számomra csak arra volt jó, hogy töltse az oldalakat, meg arra, hogy újra fel tudtam venni a fonalat a "Ki kinek a kicsodája?" játékban, ami már tényleg nem egyszerű. Nekem mindig is a Csontváros hatosa volt a kedvencem (bár a Gonosz fortélyokat csak most fogom olvasni, mert megvártam az Éjsötét királynő megjelenését), erről pedig ismételten megbizonyosodtam, amikor Valentine, Isabell, Jace, Raphael stb. színre lépésekor megint csak elkapott az a felfokozott izgalom, ami az említett hat könyv olvasását is kísérte. És Malec! Yesss! Az elveszett ország c. novella maga volt a cssúúúúcs! Aztán az utolsó történet ismét meghozta az indulatokat. Mivel a Gonosz fortélyok még előttem áll, ezért voltak spoileres részek, nem is volt nagyon nehéz kitalálni a történéseket. Legalábbis egy részét. Ami viszont szörnyen megviselt: Miért nem lehet már Clary-t és Jace-t békén hagyni??? De Cassandra, tényleg! Miért? Megérdemelnék már ezek a szerencsétlenek, hogy boldogan éljenek, míg meg nem halnak. Úgy gondolom, az Árnyvadász Univerzumnak más módon is meg lehetne tartani a fényét, róluk már nem kellene több bőrt lehúzni. Lehet, hogy ezt csak azért mondom, mert egyébként Jace-t is imádom! Igazságtalanság lenne azonban, ha nem szólnék az értékelésben Jemről és Tessáról. Sajnos az ő háromszögükkel még mindig nem tudtam azonosulni, Jemet azonban most közelebb érzem magamhoz. A Jace-szel szembeni elfogultságom ellenére is állítom, hogy a Herondale-ek kissé túl vannak magasztalva Jem és Tessa által. Szegény Tessát pedig az istenért sem bírom megkedvelni, inkább olyan semleges szereplő számomra. A macska rejtélyét pedig valaki oldja már meg nekem, legyen szíves! Church hány éves? És van valami köze Miau Ce-Tunghoz? A fenti hiányosságok és bosszúságok ellenére is csak fél csillagot sikerült lehúznom Az árnypiac kísértetei-ről, de ha az árnyvadászokról van szó, én totál fanatikus és elfogult vagyok. Úgyhogy szívből ajánlom mindenkinek olvasásra, aki csak egy kicsit is fantasy-rajongó! 


Hosszú árnyékok

Cassandra Clare és Sarah Rees Brennan

A régi bűnök hosszú árnyékot vetnek. 
– angol közmondás –

Az árnypiac, London, 1901

  A vasúti híd hajszálnyira ívelt volt a Szent Megváltó temploma mellett. A mondénokat sokáig foglalkoztatta a gondolat, hogy lerombolják az épületet a vasút kedvéért, de váratlanul heves ellenállásba ütköztek, így a síneket végül némileg kacifántosabb nyomvonalon fektették le, a templom tornya pedig továbbra is ezüsttőrként meredt az éjszakai égbolt felé.
  A boltívek, a keresztek és a zörgő sínek alatt nappal mondén piac működött, a város legtöbb fűszeresével. Éjjelente az árnyvilág vette át az uralmat a piac fölött. Vámpírok és vérfarkasok, boszorkánymesterek és tündérek találkoztak a csillagos ég alatt emberi szem számára áthatolhatatlan varázslat rejtekében. Mágikus standjaikat ugyanúgy állították fel a híd alatt meg a keskeny utcákban, mint a mondén kofák a sajátjukat, csak ők persze nem almát meg répát árultak. A sötét boltívek alatt világító bódékra harangokat meg tarkabarka – kígyózöld, lázvörös és a lángok élénk narancsszínét idéző – szalagokat aggattak.
  Zakariás testvér füstölő illatát érezte, közben pedig a vérfarkasok dalát hallgatta a hold távoli szépségéről meg a gyerekeket hívogató tündérek hangját: gyertek, gyertek!
  Az angol új évben az első piacot tartották, bár a kínaiak még az óévben jártak. Zakariás testvér gyerekkorában jött el Sanghajból, majd tizenhét évesen Londont is otthagyta a Néma Város kedvéért, ahol nem tartják számon az idő múlását, csak azt, hogy hány újabb harcos hamvait helyezték végső nyugalomra. Még emlékezett az újévi ünnepségekre azokból az időkből, amikor emberként élt. A londoni tojáslikőrtől meg jósnőktől a sanghaji tűzijátékig meg gombócokig.
  Londonban most esett a hó. Harapni lehetett a hideg levegőt, mint a friss almát. Zakariás testvér élvezte a hűvös érintést az arcán. A testvérek hangja csak halk zümmögés volt a fejében, így egy kicsit a saját gondolataival foglalkozhatott.
 Zakariás küldetésre érkezett, de rászánt egy kevés időt, hogy örüljön Londonnak, az árnypiacnak, egyáltalán annak, hogy a levegőt, amit belélegez, nem terheli halottak pora. Kicsit úgy érezte, mintha szabad volna, és megint fiatal.
  Ő ugyan örült, de ez nem jelentette azt, hogy az árnypiac népe is vele örül. Sok olyan alvilágit és a látás képességével rendelkező mondént látott, aki barátságosnak még véletlenül sem nevezhető pillantásokat vetett rá. Ahogy haladt, komor dörmögés vegyült körülötte a beszélgetés egyenletes morajába. Az Alvilág lakói a piac idejére úgy tekintettek, mint amit az angyaloktól loptak el. Láthatólag nem lelkesedtek érte, hogy Zakariás megjelent közöttük. Zakariás a néma testvérek, egy régi csontok között élő testvériségnek a tagja volt. Felesküdtek a visszavonult életre, és a Néma Város porának meg a halottaknak szentelték magukat. Itt senkitől nem lehetett elvárni, hogy szívesen lásson egy néma testvért, ezeknek az embereknek már egy egyszerű árnyvadász megjelenésétől is a hideg futkosott a hátukon.
  Zakariás éppen ezen elmélkedett, amikor egészen meglepő látványosságon akadt meg a szeme. Egy árnyvadászfiú kánkánozott három tündérrel. Charlotte és Henry Fairchild kisebbik fia, Matthew Fair - child volt az. Hátravetette a fejét, szőke haja ragyogott a tűz fényében, és hangosan nevetett.
  Zakariás testvér csak egy szemvillanás erejéig gondolkodhatott rajta, hogy Matthew valamilyen varázslat hatása alatt áll-e, mert Matthew máris észrevette őt, és futva elindult felé, faképnél hagyva a három értetlenül bámuló tündért. Nem szoktak hozzá, hogy egy halandó csak úgy félbeszakítsa a táncukat.
  Matthew rájuk sem hederített. Zakariás testvérhez érve lelkesen a nyakába ugrott, és bedugta a fejét a csuklyája alá, hogy arcon csókolja. 
  – Jem bácsi! – kiáltotta vidáman. – Hogy kerülsz te ide?

Árnyvadász Akadémia, Idris, 1899

  Matthew Fairchild szinte soha nem jött ki a sodrából. Amikor pedig mégis, igyekezett emlékezetessé tenni az alkalmat.
  A legutóbbi ilyen jelenetre két évvel korábban került sor, Matthew kurta akadémiai pályafutásának idején. Matthew szerint az Árnyvadász Akadémián démonokkal küzdő tökéletes fafejeket képeztek. Úgy kezdődött, hogy a fél iskola összegyűlt az egyik toronyban, és onnan nézték a szülőket, akik az erdő felől érkeztek, miután valami incidens történt egy démonnal. Matthew alapvetően jó kedélyét már előzőleg alaposan próbára tették. A legjobb barátját, Jamest tették felelőssé az esetért, pusztán azért, mert az ereiben történetesen folyt egy csepp, de tényleg elhanyagolható mennyiségű démonvér is, ráadásul megvolt az a – Matthew szerint csodálatosan szerencsés – képessége, hogy árnyékká tudott változni. Jamest kicsapták. A valódi bűnösöket, azt az irdatlan barom Alastair Carstairst meg a bunkó barátait viszont nem csapták ki. Az élet úgy általában, az Akadémia pedig különösen az igazságtalanság netovábbja.
  Matthew-nak még arra sem volt alkalma, hogy megkérdezze Jamest, akar-e a parabataia lenni. Úgy tervezte, hogy nagyon kifinomultan és szertartásosan kérdezi meg, szeretné-e, ha harcostársakként folytatnák, és akkor majd Jamie annyira le lesz nyűgözve, hogy nem tud nemet mondani.
  Mr. Herondale, James apja az első szülők között érkezett. Látták, amint bevonul az ajtón, fekete haját összeborzolta a szél és a düh. Kétségkívül volt kisugárzása.
  A pár lány, akit felvettek az Akadémiára, kíváncsian méregette Jamest. A fiú egy könyvbe temetkezve csoszogott ide-oda a helyiségben. A frizurája félresikerült, és a viselkedésével nem szerzett barátokat, mégis határozottan emlékeztetett az apjára.
  James, az Angyal áldja meg fogalmatlan lelkét, észre sem vette, hogy mindenki rá figyel. Beletörődött, hogy kicsapják, és kétségbeesetten fordult magába.
  – Azta! – szólt Eustace Larkspear. – Az azért szép lehet, ha valakinek ilyen apja van.
  – Azt hallottam, hogy őrült – jegyezte meg Alastair, és élesen felnevetett. – Persze annak is kell lennie, ha elvett egy pokolvérű lényt, és olyan gyerekei születtek, akik…
  – Ne! – szólt rá halkan Thomas.
  Mindenki őszinte meglepetésére Alastair csak a szemét forgatta, de nem erőltette a dolgot. Matthew maga szerette volna belefojtani a szót a fiúba, de Thomas most gyorsabb volt, ahhoz pedig, hogy véglegesen elhallgattassa, legalábbis párbajra kellett volna kihívnia. Igazából még abban sem volt biztos, hogy a párbaj hatásos eszköz lenne-e. Alastair nem gyáva, valószínűleg elfogadná a kihívást, aztán csak kétszer annyit beszélne. 
  Ráadásul a párbaj nem volt éppen Matthew ínyére való. Tudott harcolni, ha kellett, de nem hitt benne, hogy erőszakkal túlságosan sok problémát meg lehetne oldani.
Mármint a világot pusztító démonok problémáján kívül.
  Matthew kisietett a toronyból, és rosszkedvűen járta az Akadémia folyosóit. Bár elkötelezte magát a zordon merengés iránt, tudta, hogy kötelessége szemmel tartani Christopher és Thomas Lightwoodot.
  Matthew hatéves volt, amikor a bátyja, Charles Buford és az édesanyjuk elutazott egy megbeszélésre a Londoni Intézetbe. Charlotte Fairchild volt a konzul, minden árnyvadászok legfontosabbika, Charlest pedig mindig érdekelte az anyja munkája ahelyett, hogy megorrolt volna az idegesítő nephilimekre, amiért olyan sokat elraboltak a családi idejéből. Amikor induláshoz készülődtek, Matthew az előtérben zokogott, és nem volt hajlandó elengedni az anyja szoknyáját.
  Édesanya akkor letérdelt mellé, és megkérte Matthew-t, hogy vigyázzon az apjára, amíg ő és Charles távol lesznek.
  Matthew komolyan vette a feladatát. Az apja zseni volt, és nyomorék, ahogy a legtöbben mondták, mert nem tudott járni. Ha valaki nem tartotta rajta a szemét, gyakran elfelejtett enni is, annyira belemerült a találmányaiba. Édesapa egyáltalán nem boldogult volna Matthew nélkül, már csak ezért is abszurdnak tűnt, hogy a fiút elküldték az Akadémiára.
  Matthew szeretett másokról gondoskodni, és értett is hozzá. Amikor nyolcévesek voltak, Christopher Lightwoodra a laboratóriumban találtak rá, ahol éppen egy édesapa szerint nagyon érdekes kísérletet végzett. Matthew-nak azonban az is feltűnt, hogy hiányzik a laboratórium egyik fala, és gyorsan a szárnyai alá vette Christophert.
  Christopher és Thomas első unokatestvérek voltak, lévén apáik testvérek. Matthew nem volt a vérrokonuk, az ő szülei csak szoros barátságot ápoltak Christopher szüleivel, Cecily nénivel és Gabriel bácsival, meg Thomas szüleivel, Sophie nénivel és Gideon bácsival. Édesanyának nem voltak közeli barátai, édesapa családja pedig nem helyeselte, hogy édesanyát konzulnak választották.
  James szintúgy Christopher rendes unokatestvérének számított, Cecily néni ugyanis Mr. Herondale húga volt. Mr. Herondale a Londoni Intézetet vezette, és a család eléggé magának valónak mutatkozott. A rosszindulatú emberek szerint azért, mert sznobok voltak, és felsőbbrendűnek gondolták magukat, Charlotte azonban azt mondta, hogy ezek az emberek buták, ugyanis Herondale-ék pusztán azért olyan zárkózottak, mert rengeteg gorombaságot kell kiállniuk, amiért Mrs. Herondale boszorkánymester.
  Azért ha valaki egy intézetet vezet, mégsem lehet teljesen láthatatlan. Matthew több korábbi társasági eseményen is találkozott Jamesszel, és próbálta beszervezni barátjának. A terv általában akkor szenvedett csorbát, amikor Matthew-nak késztetése támadt, hogy hozzájáruljon az estély sikeréhez, miközben James inkább egy sarokba húzódva olvasott.
  Matthew könnyen barátkozott, és igazából olyankor nem is látta értelmét a dolognak, ha nem jelentett kihívást. Úgy gondolta, hogy a könnyen szerzett barátokat elveszíteni is könnyű, márpedig ő meg akarta tartani az embereket maga körül.
  Meglehetősen kiábrándító volt, amikor James eleinte látható ellenszenvvel viseltetett Matthew iránt, a fiú azonban idővel megnyerte magának. Maga sem igazán tudta megfejteni, hogyan, amitől kicsit feszélyezve érezte magát, de James nemrég elnevezte önmagát, Matthew-t, Christophert és Thomast a három muskétásnak meg D’Artagnannak az egyik kedvenc könyve szereplői után. Minden nagyszerűen alakult azon kívül, hogy nagyon hiányzott édesapa, most viszont kicsapták Jamest, és ezzel vége is lett a szép időknek. Matthew azért nem feledkezett meg a feladatairól.
  Christopher igazán viharos kapcsolatot tartott fenn a tudománynyal, Fell tanár úr a legutóbbi eset után parancsba is adta Matthewnak, hogy ne engedje Christophert gyúlékony anyagok közelébe.
  Thomas annyira csendes és kicsi volt, hogy rendszeresen elvesztették, mintha valami üveggolyó lenne, márpedig ha magára maradt, elkerülhetetlenül Alastair Carstairs felé sodródott. Rettenetes helyzet volt ez egyetlen pozitívummal: ha elveszett, viszonylag könnyű volt megtalálni. Matthew-nak csak Alastair idegesítő hangját kellett követnie.
Sajnos azonban ez egyben azt is jelentette, hogy látnia kellett Alastair idegesítő arcát. 
  Ezúttal is gyorsan megtalálta. Az ablakon bámult éppen kifelé, Thomas pedig félénken álldogált mellette. Matthew nem talált magyarázatot Thomas bálványimádatára. Neki kizárólag Alastair rendkívül kifejező szemöldöke tetszett, de hát nem a szemöldök teszi az embert.
  – Nagyon szomorú vagy, Alastair? – kérdezte Thomas, amikor a visszaszerzésén ügyködő Matthew már egészen közel járt hozzá.
  – Ne zavarj, mitugrász! – szólt vissza Alastair, bár nem volt türelmetlenség a hangjában.
  Még ő sem érezte úgy, hogy tiltakoznia kellene, ha valaki rajong érte.
  – Hallottad a sunyi kígyót! – mondta Matthew. – Gyere velem, Tom!
  – Á, Fairchild tyúkanyó! – Alastair gúnyos vigyorra húzta a száját. – Milyen nagyszerű felesége leszel valakinek egy szép napon! 


52532853. sx318 sy475 50888627. sx318 sy475


Share:
Olvasd tovább →