2018. április 19., csütörtök

Értékelés + Beleolvasó | Kristen Callihan: Idol /VIP #1/


Sziasztok!


Ezúttal Kristen Callihan első magyarul megjelent könyvéről az Idolról olvashattok értékelést Genevieve és Kikyo jóvoltából.



Fülszöveg


„A ​zene a barátoddá válik, ha nincs egy sem, a szeretőddé, ha éppen arra vágysz. A haragoddá, a bánatoddá, az örömöddé, a fájdalmaddá. A hangoddá, ha nem találod a szavakat.”

LIBBY

Amikor rátaláltam Killianre, valami elveszett hercegre emlékeztetett, és épp részegen hevert az udvaromon. Az arca, akár egy istené, és pont olyan arrogánsan is viselkedett. Nem volt hajlandó elmenni. Szexi, elbűvölő és egy icipicit mocskos a fantáziája – szép lassan ledönti a falaimat, és én egyre többre vágyom.

Az enyém lehetne, ha lenne hozzá bátorságom. A probléma az, hogy az egész világ őt akarja. Hogyan tartsak meg egy bálványként imádott rocksztárt, amikor mindenki azon mesterkedik, hogy elvegye tőlem?

KILLIAN

A világ egyik legnagyobb rockbandájának énekeseként áloméletet éltem. De egyetlen végzetes döntés elég volt hozzá, hogy mindez a darabjaira hulljon.

Most minden romokban hever.

Aztán megismertem Libertyt. Morcos, magának való lány – de egész aranyos. Á, kamu. Az igazság az, hogy ha csak hozzáérek, eszméletlenül dögössé válik, és sokkal jobban vágyom rá, mint bármelyik, a nevemet sikító rajongómra valaha is.

A világ hangosan követeli, hogy álljak vissza a színpadra, de nem vagyok hajlandó elhagyni őt. Ki kell találnom, hogyan csalogassam ki a csigaházából, hogy velem maradjon.


Mert mióta megismertem Libbyt, minden megváltozott. Minden.


Ismét egy a szívemhez közel álló témájú könyv. Igen megint a zenéről beszélek. 
A történet egy kertrombolóval és egy mérges lánnyal kezdődik ami pont annyira érdekes mint vicces. Tetszett hogy főszereplőink a körülményekhez képest normálisan viselkedtek. Aki elolvassa az láthatja a kettejük közötti tökéletes harmóniát és azt hogy teljesen önmagukat adják. Nekem ez egy nagyon fontos tényező, szerintem mindenki életében kell hogy legyen pár ember aki látja a kendőzetlen igazságot és nem várja el hogy megjátsszuk magunkat, aki támaszt nyújt és akivel meg tudjuk beszélni az élet dolgait. Az már a ráadás ha ez oda-vissza is működik. És úgy vettem észre hogy ebben a történetben ez mind megvan. 



Rohadt szar, amikor az ember utólag világosodik meg.

Őszintén szólva egyáltalán nem irigylem a híres emberek életét, persze biztosan van jó néhány előnye de ugyanannyi hátránya is. Nem vagyok biztos benne hogy el tudnám viselni azt a hatalmas nyomást ami rájuk nehezedik. Mindig figyelj mit mondasz, mit teszel. Ne tegyél meggondolatlan dolgokat, velem ez a spontaneitás teljes elnyomását láttatja. Másrészről pedig muszáj egy bizonyos határt húzni vagy a hiénák felzabálnak. 


Vannak olyan napok, amikor őszintén gyűlölöm a munkámat.

Teljes mértékben meg tudom érteni Felicityt vívódását, viszont a szívnek nem lehet parancsolni. Felicity egyébként egy nagyon talpraesett lány, bírtam hogy kiáll magáért, makacsságáért viszont le tudtam volna kiabálni a fejét. 
Ugyanez a helyzet Killian-nel is, ő egyébként egy nagyon szerető már-már túlságosan is féltő férfi. Megpróbálja mindenki problémáját egyedül megoldani holott ez nem feltétlenül az ő feladata. Néha azt éreztem hogy megfojt majd úgy viselkedett mintha nem érdekelné semmi. Ez a homokba dugjuk a fejünket és nem szólok semmit mert ha szereted elengeded stílus nálam egyáltalán nem jön be ezért is kapta azt a fél csillag mínuszt. Szóval ez a könyv csupa ellentmondás de szerintem pont ez az ami megadja az igazi hangulatát.



Egykor azt hittem, imádom a csendet. Aztán rájöttem, hogy rohadtul utálom.

Egyébként nagyon örülök és rohadtul büszke vagyok Libbyre mert végre ő is elkezdte követni az álmait és nem hagyja hogy múltja árnyai befolyásolják jövőjét. 
– Nekem nem kell a világ – suttogja. – Akkor mi kell? – kérdezem éppolyan halkan. – Te – válaszolja.

– A szerelem összetöri az ember szívét, szétcseszi az életét… tökéletes mindent felperzselő káosz.. Eddig nem tudtam, mit kezdjek vele. Egyszerűbbnek tűnt odébbállni. – Magához ölel, és a szemembe néz. – De ezt is jelenti. Békét, melegséget, és annyira rohadtul gyönyörű, hogy az ember bármit megtenne, csak megtarthassa.

Kapcsolatukról nem szeretnék túl sokat beszélni mert nem tudom átadni azt az érzést amit Kristen megírt nekünk, viszont a hálószobai jeleneteket jobban ki lehetett volna dolgozni mert voltak dolgok amik így elég viccesen vették ki magukat.
Mindent összevetve egy kellemes, tökéletes kikapcsolódáshoz elengedhetetlen történetet kaptunk.


Kristen Callihan Idolja régóta várólistás volt a gyönyörű borítója miatt, most pedig végre sort is kerítettem rá, hogy elolvassam. Bevallom egy csomó értékelést elolvastam róla, és valahol igazat adok azoknak is, akik sárba tiporták, meg azoknak is, akik az egekig magasztalták. Én azok táborát erősítem, akiknek tetszett a könyv, viszont úgy gondolom, helyén kell kezelni benne a dolgokat. Vagyis ne felejtsük el, hogy egy romantikus regényről beszélünk, és én például nem akadtam fenn azon, hogy Libby és Killian kapcsolata már a megismerkedésüktől kezdve egészen valószerűtlen. Nyilván a valóságban ez soha, semmilyen körülmények között nem történt volna meg így, de hát nem is várjuk tőle, hogy a valóságot tükrözze. Hanem átadjuk magunkat a tündérmesének, amelyben a mi Libbynk mindent elnyer, amit csak egy kedves, jóravaló főhősnő megérdemelten elnyerhet, a herceg – azaz Killian – pedig igazán megérdemli az olvasás alatti nyálcsorgatást. Persze az együttes többi tagjára sem lehet panasz, nekem viszont Scottie egyértelműen felkeltette az érdeklődésem (várom a folytatást, hogy ki lesz a szerencsés, aki elrabolja a szívét). Még Jax sem tudott teljesen negatívvá válni a szememben, pedig voltak részek, amikor nagyon tudtam utálni.  Szerintem egyébként aranyos sztori, a maga módján egyedi is, nincsenek benne eltúlzott drámák, viszont vannak megmosolyogtató jelenetek, és piszkosul tudja magát olvastatni. Egyetlen baja van csak: hogy olvasás után fel kell ébredni, és vissza kell térni a valóságba. Úgyhogy kedves romantikarajongók: aki álmodozna egy jót egy menő rocksztárról, az semmiképp ne hagyja ki az Idolt.


Prológus

A zene a barátoddá válik, ha nincs egy sem, a szeretőddé, ha éppen arra vágysz. A haragoddá, a bánatoddá, az örömöddé, a fájdalmaddá. A hangoddá, ha nem találod a szavakat. Csodálatos dolog részesévé válni mindennek, szerepet játszani valaki más életének zenei aláfestésében.
Killian James, a Kill John énekese és gitárosa

A múlt…

Killian

  A Vadállat szeszélyes szörnyeteg. Egyik pillanatban imád, a következőben utál, és csak abban a másodpercben jössz rá, épp melyik arcát mutatja, amikor már rád ugrott. Ha épp gyűlöl, akkor nem tehetsz mást, mint összeszorítod a fogadat, és reménykedsz, hogy nem fog apró darabokra cincálni, és végül megszökhetsz. De ha éppen szeret?
  A fenébe is, az az egyik legjobb érzés az egész világon. Az ember bármit megadna, hogy úgy érezhesse magát a Vadállattal. Azért él, hogy együtt legyenek. Ez lesz az élete. A célja. Az egész világa. És mert ennyire függ tőle, egy kicsit meg is gyűlöli.
  Szeretet. Gyűlölet. Nincs pihenő. Nincs köztes állapot. Csak fent és lent.
  Most odakint van, rám vár. Lassan, egyre erősebben morog. Érzem a csontjaimban, az alig észrevehető elektromosságban, ami felvillan a levegőben, és abban, ahogy a lábam alatt mozog a föld.
  A szívverésem felgyorsul, működésbe lép az adrenalin.
  – Készen állsz, hogy az ördöggel cimborálj? – kérdezi Whip csak úgy, senkihez sem címezve. Meghúzza a vizesüveget, szabad keze dühödt ritmust jár a térdén.
  Ördög, Vadállat, Úrnő – mind másképp hívjuk. De nem számít. A markában vagyunk, és egy időre mi is birtokba vesszük őt.
  A kiabálás egyre hangosabbá válik, és ritmikus dübörgés követi. A nevem. Engem hív.
Killian. Killian.
  Lihegve felemelkedem. Libabőrös leszek, a golyóim megfeszülnek. 
  Válaszolok a hívására, és amint kilépek a fénybe, elönt a hang és a nyers energia hulláma.
  Forró, vakító. 
  A Vadállat üvölt. Értem. 
  És most én uralom. Felemelem a karomat, a mikrofonhoz sétálok.
  – Helló, New York!
  Válaszképp olyan hangosan kiabál a tömeg, hogy hátrabillenek a sarkamon.
  Gitárt adnak a kezembe, a sima nyak megnyugtatóan ismerős, és felpezsdíti a véremet. Átvetem a vállamon a szíjat. Whip dobjai megszólalnak, lüktető ritmust tolnak alám, testem mozogni kezd az ütemre. Jax és Rye is csatlakozik, riffjeik bonyolult dallamot szőnek. Harmónia. Maga a hallható költészet. Dackiáltás.
  Megpendítem a húrokat, egyre hangosabb vagyok. Zene folyik az ereimben. Lávaként hagyja el a testemet, lángra lobbantja a levegőt, és megindítja a lelkes kiáltások áradatát.
  Hatalom. Mekkora hatalom! A Vadállat reagál, a szerelme olyan erőteljes, hogy kőkeménnyé válik a farkam, és a tarkómon feláll a szőr. A teljes lényemet beleadom az éneklésbe, a zenélésbe.
  Egyetlen szempillantás alatt istenné válok. Mindenhatóvá. Végtelenné.
  Semmi, az égvilágon semmi sem ad ekkora élvezetet. Nincs ehhez fogható. Ez maga az élet.
  De pont ez a baj az élettel: egyetlen másodperc alatt megváltozhat.
  Csupán ennyi kell, egy másodperc.
  Hogy 
  az egész… 
  Véget érjen.

Share:

0 Comments:

Megjegyzés küldése