Exkluzív interjú + Értékelés - Baráth Viktória: Egy év Rómában




Az első könyvem Viktóriától, de biztos vagyok benne hogy nem az utolsó. Tudom hogy elég sokszor ejtem ki ezeket a szavakat a számon, de így is gondolom. A lehetőséget pedig köszönöm szépen az Álomgyár kiadónak.


Fülszöveg



Két ​megtört szív. Két reményvesztett lélek. Egy közös cél: megtalálni a boldogságot.

Leila Findley, a 33 éves írónő élete mélypontra kerül. A múltjában történt tragédiák hatására kialakult depresszióját alkohollal, gyógyszerekkel és egyéjszakás kalandokkal próbálja kezelni. Ezt azonban a kiadója nem nézi jól szemmel, így ultimátumot kap: vagy elutazik, hogy naplót írjon, amit végül könyvként kiadhatnak, vagy elveszíti a szerződését, az utolsó dolgot az életében, ami legalább egy kicsit boldoggá teszi. Nincs más választása, egy évre Rómába kell költöznie.
Hogy könnyebben boldoguljon az idegen városban, segítséget kap Jonathan Raymond atya személyében. A férfi pontosan Leila ellentéte: mosolygós, jókedvű, életvidám, ezért az állandóan komor hangulatú lány eleinte elutasítóan bánik vele. Az atya pozitív hozzáállása azonban őt is megfertőzi. Szokatlan barátságuk egyre jobban elmélyül, amitől Leila úgy érzi, hogy a legmélyebb gödörből is létezhet kiút.

Képesek vagyunk megküzdeni a múltunk démonaival? Lehetünk még a tragédiáink ellenére is boldogok? Ránk találhat a szerelem azután, hogy már végleg letettünk róla?

Baráth Viktória, az Aranykönyv-díjra jelölt Első tánc és A főnök szerzője ezúttal lelkünk legmélyebb és legsötétebb bugyraiba vezet minket. Az Egy év Rómában egy szívszorító történet önmagunk elfogadásáról, az élet szépségeiről és a minden akadályt leküzdő szerelemről.


Genevieve értékelése

A cselekmény nagyon lassan indult be, rengetegszer tettem félre a könyvet. Az ilyen mértékű önmarcangolás, önbizalomhiány totálisan kikészített. Kedvem lett volna a falhoz csapni valamit, de nem tettem. Viszont a végére érve megértettem hogy miért kellett ez a hosszú "bevezetés". Hihetetlen hogy egyetlen ember mekkora hatással van a másikra, és hogy mennyire függhetünk tőle. Leila önpusztító életet él egészen addig míg kollégái megelégelik életmódját, munkamorálját és ihletgyűjtés céljából Rómába küldik. Na és képzeljétek ki lesz az idegen vezetője?! Jonathan Raymond atya, igen jól olvastátok, atya. Bár nem is tudom miért lepődök meg ennyire elvégre Rómáról beszélünk... Itt ismét le kellett tennem, kissé ódzkodok az egyháztól, a papoktól. De éreztem hogy ez itt nem csak ennyi, biztosan lesz benne valami huncutság, és volt is jó nagy adaggal. Na de eszemben nincs lelőni a poént, így jó lesz ha nekiálltok és elolvassátok. 
Raymond atya hihetetlenül pozitív személyiség, nem az a karót nyelt pap mint akire ilyenkor mindenki gondol. Ez a pozitív gondolkodás és életszemlélet főhősnőnk életére is kihat, elindul a boldogság felé vezető úton. Őszintén remélem hogy valahol a nagy világban tényleg létezik ilyen. Remek humorérzékkel és persze testfelépítéssel áldotta meg a mi jó Urunk. "Ne vígy minket kísértésbe..."
Leila saját lábára áll, megismeri Fabio-t, akivel egyébként egyáltalán nem szimpatizáltam. SPOILER! Hál' Istennek eltakarodott a képből... SPOILER VÉGE!
Pár oldal volt vissza, minden a helyére került, és akkor jött a nagy bumm. Ez volt az első kérdésem "Te most szórakozol velem?!", hogy miért tettem fel? TITOK! xD

Mindent megkérdőjelező, totális tabu és mégis mindennél jobban vágysz majd rá.



Be kell valljam nagyon csodálom az írókat, mert rohadt nehéz munkájuk van. Megalkotni egy világot úgy hogy az megálljon a saját lábán és fejlődjön, nagyon macerás. Pláne a nagyközönség előtt bemutatni a "gyermekedet"  , hatalmas bátorság kell hozzá. Le a kalappal előttetek!

Mesélj magadról légyszíves, hogy egy kicsit közelebbről is megismerhessünk.

1989-ben születtem Mezőtúron, de Túrkevén laktunk. Még kiskoromban visszaköltöztünk Pestre (ahonnan a családom eredetileg származott), és egészen 25 éves koromig itt is éltem. Utána négy éven keresztül éltem Hannoverben a férjemmel, de végül tavaly decemberben hazaköltöztünk, hogy jobban részt tudjak venni a könyveim születésében.

Nagyjából 5 éve kezdtem el írni, és azóta is ez tölti ki az életemet a családom és a munkám mellett.


Mindig is író szerettél volna lenni, avagy kislány korodban teljesen más hivatásról álmodoztál?

Nagyon sokáig fogalmam se volt, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Érdekelt a rendezvényszervezés, ezért vendéglátás-turizmust kezdtem tanulni, és végül el is helyezkedtem a szakmában, de nem éreztem azt, hogy ki tudnék teljesedni benne. A fantáziám viszont mindig is határtalan volt, így elég hamar rám talált a történetalkotás.

Ki az a személy aki karriered kezdetétől a mai napig támogat?

Szerencsés vagyok, mert az egész családom, és a közelebbi barátaim mind mellettem állnak és támogatnak. Nélkülük sokkal nehezebb lenne követni az álmaimat. Sőt, valószínűleg már fel is adtam volna őket.

Mit gondolsz mi a legfontosabb egy könyvben?

Imádom, ha egy könyv meg tud lepni. Nem szeretem a kiszámítható cselekményszálakat, mert olyankor mindig az az érzésem, hogy felesleges volt elolvasnom a könyvet, ha már az elején tudom, mi lesz a vége. Így a saját történeteimnél is arra törekszem, hogy meglepjem az olvasókat, és még sokáig gondolkodjanak rajta azután is, hogy befejezték.

Mennyire nehéz maga az alkotás folyamata számodra? Hogyan lesz egy ötletből történet?

Nagyon hosszú utat járok be, mire az alapötletből megszületik a kész kézirat. Csak akkor tudok írni, amikor átérzem a történetet, amikor a karakter bőrébe tudok bújni, mert ha nem kerülök át a saját kis világomba, akkor minden más elvonja a figyelmemet, és hajlamos vagyok ellébecolni az írást. Akkor még sokkal könnyebb volt, amikor csak a fióknak írtam, de most, hogy több ezren olvassák a könyveimet, jóval megfontoltabban és taktikusabban kell alkotnom is. 

Előfordult már hogy a szereplőid önálló életre keltek? Hogyan tartottad kordában őket?

Folyton ezt művelik! :D A legtöbbször előre elgondolom, hogy a történet folyamán melyik karakter mit fog tenni, de a végére sosem az sül ki belőle, amit elsőre elterveztem. Ilyenkor hagyom őket, hadd csinálják azt, amit szeretnének, és legtöbbször szerencsére pozitív irányba mozdulnak.

Hogyan választod ki a helyszínt? Csak ráböksz a térképre, hogy na ez a könyv most itt fog játszódni, avagy személyes élmények kötnek hozzájuk?

Legtöbbször nagy szerepe van a helyszínnek is a könyv cselekményének szempontjából. Az Első tánc Párizsa kimondottan romantikus, A főnök Új-Mexikója a drogkereskedelem egyik központja, az Egy év Rómában pedig a Vatikán miatt volt fontos. Az igazság nyomábant szerettem volna egy napos, kellemes környezetbe helyezni, ezért döntöttem Miami mellett. Azonban minden egyes helyszínt alaposan feltérképezek – bár sajnos csak online –, mielőtt bármit is leírok a városról.

Rengeteg pozitív véleményt olvastam könyveidről, de néhány negatív is született. Hogyan tudod kezelni, illetve milyen tanácsot adnál a többi írónak a kritikákkal kapcsolatban?

Minél több negatív kritikát kap az ember, annál könnyebb kezelni. Elkerülhetetlen, hogy néha-néha befusson egy negatív, esetleg nem annyira pozitív véleményezés. Ilyenkor alaposan el kell olvasni a kritikát, és leszűrni belőle, hogy mennyire valódi az az értékelés. Sokszor például úgy érzem, mintha az adott olvasó nem is az én könyvemet olvasta volna, amiről véleményt írt, mivel 99 ember megértette, hogy mi volt a mondanivalója, ő pedig nem. Innentől kezdve ezt nem veszem magamra. Másrészről ott van a mondás: Ízlések és pofonok. Nem szabad magunkra venni, ha valakinek nem tetszett a történetünk. Szóljon a könyv a többieknek, akik viszont élvezettel olvasták.

Szeptemberben Az igazság nyomában címmel jelenik meg következő könyved, amely egyben Igazság sorozatod első része is. Miben más ez a történet mint a többi? Mennyi időt szántál  a kutatómunkára?

Sosem tudom meghatározni, hogy mennyi időt töltök kutatómunkával, ugyanis mindig írás közben merülnek fel olyan kérdések, amiknek utána kell járnom. Az igazság nyomában esetében is ez történt. Nyilván nem lett volna időm és energiám megtanulni az összes törvényt és paragrafust (főleg nem a floridaiakat), de ha a történetben felmerült egy téma, annak utánaolvastam. Ráadásul kutatómunkának számít az is, ha az adott témában filmeket, sorozatokat nézünk, ez pedig számít inkább szórakozásnak, mint munkának.

Az igazság nyomában talán abban különbözik a legjobban a többi könyvemtől, hogy ez egy trilógia első része lesz. Sokkal jobban bele fogunk merülni a karakterekbe és az életükbe, mint előtte bármikor. Igazi „Baráth Vikis” könyv lesz. :)


Köszönöm az írónőnek a türelmet és hogy ilyen készségesen válaszolt kérdéseimre.


XoXo
Genevieve

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.