Exkluzív részlet - Ludányi Bettina: Meghasadt valóság



Sziasztok!

Ismét az a megtiszteltetés ért, hogy nálunk olvashattok bele először Ludányi Bettina októberben megjelenő könyvébe a Meghasadt valóságba. Az írónő immáron 2 fantasztikus történettel büszkélkedhet, kérdés sem fér hozzá hogy ezen könyve is várólistánk élén kapott helyet.
Remélem ti is annyira várjátok mint mi. 


                                                                     




Kiadó: Álomgyár
Címkék: erotikus, lélektani, pszicho-thriller, regény
Oldalszám: 304
Megjelenés időpontja: 2018. október 03.

Fülszöveg

„Megdöbbent, ​felkavar, magához láncol.” – Anarchia Könyvblog

Te mit tennél, ha a saját emlékeidben sem bízhatnál? 
Sophia Santillo látszólag nyugodt és egyhangú életet él Nápolyban, ám a felszín alatt megannyi szörnyű titkot őriz. A csontig hatoló fájdalom és rettenet még annyi év után is uralja életét. Egészen addig, amíg nem találkozik a sármos üzletemberrel, Nico Bellonival. Vajon a férfi méltó lesz rá, hogy a lány megossza vele riasztó múltját? 
Sophia biztos abban, hogy soha többé nem kell szembenéznie a szörnnyel, aki tönkretette az életét, ám egy telefonhívás minden reményét lerombolja: bántalmazója újra szabad. Hiába szentelt éveket arra, hogy feldolgozza a történteket, minden újra összeomlik körülötte. Főleg, miután fény derül a valódi igazságra. 
Ki a titokzatos szörnyeteg, és mi köze a lányhoz? Mi zajlik egy pszichopata fejében, és hogyan lesz egyáltalán valakiből gyilkos? Milyen mértékben befolyásolja a környezetünk, hogy mivé válunk? 
Ludányi Bettina legújabb regénye megmutatja, hogy nem hihetsz a szemednek és nem bízhatsz az emlékeidben. Egy izgalmakkal, titkokkal és kérdésekkel teli világba kalauzolja el az olvasót, ahol semmi sem valódi, semmi sem igaz. Csupán egy hazugság része. Egy meghasadt valóság. 

Húzd ki magad, szegd fel az állad és küzdj! Különben összetör a valóság.


                                                                     


És, *dobpergés* következzen a várva- várt részlet :)

Vonakodtam megszólalni, mivel nem volt kenyerem a hálálkodás. Főleg nem férfiaknak. Ha valami problémám akadt, azt mindig egyedül oldottam meg, és nem azért, mert nem számíthattam senkire. Egyébként is úgy gondoltam, hogy a saját problémáinkért mi vagyunk a felelősek, és nem más. 

– Még sosem kellett köszönetet mondanom senkinek, szóval fogalmam sincs, hogyan kell ezt csinálni – hadartam feszülten. – Mindenesetre tegnap tényleg sokat tett értem, pedig semmi oka nem volt rá. – Nico az állához támasztotta az öklét, és elgondolkodva figyelte, kisül-e még ma valami abból a zagyvaságból, ami kijön a számon. – Szóval... mit szólna, ha egy vacsorával hálálnám meg a kedvességét? Egyebet nem nagyon tudok felajánlani.

Igen... Én is rájöttem, hogy mekkora hiba volt ezt kimondani, de mire feleszméltem, a szavak már ott függtek kettőnk között. Nico szájának sarka mosolyra húzódott. Szóra nyitottam a szám, de egyelőre csak egy hümmögésre futotta. 

– Mármint... – próbáltam menteni a menthetőt, de aztán inkább csak legyintettem. – Hagyjuk.

– Csak rontana a helyzeten – mondta jókedvűen. Nem kerülte el a figyelmem, hogy milyen jól néz ki, amikor mosolyog.

– Igen, szerintem is. Viszont, egyébként szarul főzök, szóval lehet, hogy nem is lenne jó ötlet elfogadnia a meghívást – vontam meg a vállam, mint akit nem érdekel a válasz. Közben pedig gondolatban már rég levetkőztettem. – Talán nem hiányozna egy enyhe gyomorrontás.

Nico arcán egy újabb derűs mosoly futott át.

– Már tudja, mi a munkám. Ezek után nem nagyon tud megijeszteni.

Erre már én is elvigyorodtam.

– Én figyelmeztettem – daloltam, és a hűtőhöz léptem. Volt még egy kis csirkemell, úgyhogy gondoltam készítek egy kis BBQ csirkét sült krumplival és irdatlan mennyiségű fűszerrel. Olasz létemre imádtam az amerikai kajákat. Plusz mivel elég gyakran készítettem ezt, így volt rá esély, hogy nem mérgezem meg a zöldszemű félistent. Persze a fürkésző pillantása és az állandó kérdései nem könnyítették meg a dolgom.

– Miért pont egy antikvárium? ¬– kérdezte hirtelen.

– Mert semmihez sem értek, mivel nem fejeztem be az egyetemet. És mert gyakorlatilag az ölembe hullott a munka.

– Mit tanult az egyetemen?

Megállt a kezemben a fűszer. Már megint a személyes kérdések...

– Színjátszást – felnéztem az arcába. – Színházban akartam dolgozni.

Erről eddig csak Nora tudott. Furcsa volt elmondani valakinek, akit alig ismerek. Miután betettem sülni a csirkemellet, nagyon zavart, hogy nem tudom semmivel elfoglalni magam. Úgyhogy csak álltam a pultnak támaszkodva, és próbáltam normálisan felelni Nico kérdéseire.

– És miért nem fejezte be? – hangjában őszinte érdeklődés bujkált.

– Ez egy hosszú történet – legyintettem. 

– Mesélje el – kérte. Bár inkább hangzott burkolt parancsnak, mint kérésnek. Sóhajtottam egyet, és úgy döntöttem: miért ne?

– Szerettem más bőrébe bújni. Mindegy volt, csak önmagamnak ne kelljen lennem. Aztán rájöttem, hogy ez a színészkedés nem nekem való. Szeretem a nyugalmat és az egyszerűséget az pedig túl... – kerestem a megfelelő szót – sok volt. Olyan eleven és pörgős. 

Egy pillanatra visszagondoltam azokra az időkre, amikor rögtönzött, pár perces darabokat kellett előadnunk, és már az emléktől is felállt a szőr a hátamon. Nem szerettem a figyelem középpontjába lenni, nem bírtam a dinamikát, az embereket, a szigort, és hamar besokalltam. Teljesen el voltam tévedve, de szerintem ez természetes. Sokszor még felnőttként sem tudjuk, mit is akarunk igazán az élettől, nemhogy tinédzserként. Befürödtem vele, ez tény, viszont én inkább tekintettem rá tanulságként, mint kudarcként. 

– De beszéljünk inkább magáról – tértem vissza a jelenbe. – Tényleg vannak ingatlanjai a maffia negyedében? Nem viccelt legutóbb? – Az sem érdekelt volna, ha nem válaszol, csak el akartam kerülni végre az egyetem témát. – Bár nem olyannak tűnik, akit meg lehet félemlíteni – utaltam a mindig hűvös, tekintélyt parancsoló természetére, erős testfelépítésére, dagadó izmaira.

– A félelem gyengeség. Támadási lehetőséget ad az ellenségnek. – Hátradőlt a bárszéken, és összefonta a karját a mellkasa előtt. Igen, ebben volt valami.

– Még sosem származott baja abból, hogy velük üzletelt? – kérdeztem valódi érdeklődéssel.

– Nem. Általában fordítva volt.

– Mi? – vigyorodtam el. – Úgy érti, hogy amikor probléma adódott, ők húzták a rövidebbet?

Bólintott.

– Ez kemény – hitetlenkedtem. 

És rohadt vonzó! – de ezt már csak gondolatban tettem hozzá.

– Vannak kapcsolataim. Ez a rendszer így működik. Minél többen ismernek, minél több ember látja benned a hasznot, annál kevesebben akarnak ártani neked. Nem túl biztató, de ez van. Amíg hasznos vagy, addig igényt tartanak rád, utána pedig félreállítanak az útból – tárta szét a tenyerét, majd közelebb hajolt, és felkönyökölt a pultra. – Egyébként meg, nekem úgy tűnik, önt sem lehet egykönnyen megfélemlíteni.

A homlokom ráncba szaladt.

– Úgy érzem, fel szeretne tenni nekem egy kérdést – méregettem összeszűkült szemekkel.

– Úgy érzem, ha feltenném, kitérő választ adna.

Elmosolyodtam.

– Látja? Mondtam én, hogy nem vagyok egy bonyolult személyiség. Már ki is ismert.

– Azért még nem. – Felállt a bárszékről, majd megkerülte a konyhaszigetet és mellém lépett. 

– Maga igazán érdekes nő, Sophia.

– Mégis mit jelentsen ez?

– Nem jön egykönnyen zavarba, és nem ijed meg. – Nico elállta az egyetlen menekülőutat, hatalmas testéből hullámokban áradt felém az erő. Az illata újra beszökött az orromba, és nem tudtam nem észrevenni a szívem hangos zakatolását. – Ami a szívén, az a száján. Eszébe sincs finomkodással, felesleges tiszteletkörökkel húzni az időt, és mintha az sem érdekelné, hogy megbánthat másokat.

– Mert nem is – vontam fel a szemöldököm. – Egy maroknyi ember van csupán, még annál is kevesebb, akivel törődöm a magam módján, és még az ő érzéseikkel is túl fárasztó foglalkozni. Néha nem is teszem. De maga sem úgy néz ki, mint akit érdekel, hogy mások mit gondolnak.

– Mert nem is – ismételte meg a szavaimat, és közelebb lépett hozzám. Nagyon nem tetszett a kialakult helyzet, az meg végképp nem, hogy sarokba lettem szorítva. Még sosem történt meg, hogy egy férfi játszadozott velem, ebben is Nico volt az első.

– Látja? Nincs bennem semmi érdekes – felpillantottam rá, a tekintete parázslott.
– Így gondolja?

Megvontam a vállam.

– Talán egy kicsit más vagyok, mint a többiek – vallottam be, és nem hazudtam. Tényleg így gondoltam. Engem nem érdekeltek ezek a csajos dolgok. Imádtam a tornacipőm, szerettem egyszerűen hordani a hajam, és előbb kapartam volna le az arcom, minthogy minden reggel sminket kenjek fel. Ah, az nem én vagyok! 

– Ezért olyan érdekes. Sosem lehet tudni, mi lesz a következő lépése.

Na ebbe beletrafált! Hiszen kiadtam az útját, most meg itt van fenn a lakásomon. Ezzel a kijelentéssel nem tudtam vitatkozni. Világéletemben kiszámíthatatlan voltam, de az vesse rám az első követ, aki még egyszer sem volt az!

– Ezért van most itt? – A szám kiszáradt, a hangom berekedt a bennem tomboló vágytól.

– Részben.

Az idegeim pattanásig feszültek.

– Meg kellene néznem a csirkét – mutattam a sütőre mitegy mellékesen, mire Nico oda sem nézett, úgy fordította el a gombot. Kezdtem magam úgy érezni, mint szegény csirke a tepsiben: égett a bőröm és kivert a víz. Először még az is eszembe jutott, hogy valami komoly bajom van, de rá kellett jönnöm, hogy Nico közelsége és az iránta érzett vágy munkál bennem.

– Nem tudom, merre tart ez a beszélgetés... – kezdtem magabiztosan, de félbeszakított.

– Szerintem viszont pontosan tudja.

Hát persze! Néhány szóval képes volt úgy sarokba szorítani, hogy reagálni sem tudtam. Azt figyeltem, hol slisszanhatnék el mellette, de hatalmas testét egyik irányból sem tudtam volna kikerülni.

– Még egy nő sem szeretett volna ilyen kétségbeesetten elmenekülni előlem. – A szemében látszott, hogy mulattatja a helyzet. Nekem sem kellett több. A szavai rendesen felpaprikáztak.

– Én nem vagyok kétségbeesett – léptem közelebb bosszúsan –, és nem akarok menekülni!

– Örülök, hogy ezt tisztáztuk – közölte, majd megragadta a tarkóm, és szájon csókolt. Vad volt, követelőző, kétségtelenül irányító típus. Ebben legalább nem kellett csalódnom. Szerettem, ha egy férfi tudja, hogy mit csinál. A nyelvünk vad táncba kezdett, a tenyere pedig felsiklott a pólóm alá. Az ujjaim automatikusan szántották végig fölül hosszúra hagyott haját, míg a másik kezem rátapadt a hasizmaira. Nico keze lecsúszott a fenekemre, egy mozdulat, és már fel is emelt magára. A lábaimat összekulcsoltam a derekán, közben az ajkaink egy pillanatra sem váltak szét. Feltett a konyhapultra, majd a lábaim közé lépett, és lehúzta rólam a felsőt. Imponált, hogy nem akar ágyba vinni, kényelmesen elheveredni a párnák között, mint egy ócska romantikus filmben. 

Míg az ő keze felfedezte a testem, én sem tétlenkedtem, noha a feszültségtől remegő ujjaimmal alig találtam meg a gombokat a szürke ingen. Megkönnyebbültem, mikor az anyag végre a földre hullott. 

Reméltem, hogy jó kemény menetnek nézünk elébe, főleg mivel Nico alapból hűvös és tekintélyt parancsoló. Ráadásul olyan gyakorlott mozdulattal rántotta le rólam a bugyit és a nadrágot, hogy én már csak azt láttam, amikor a földre dobta. Közben kilépett a saját nadrágjából, és azt is arrébb rúgta. A tenyere bejárta az egész testem, de a vágytól sajgó pontomat, csak nem akarta megtalálni. Aztán megéreztem kemény férfiasságát a combjaim között. Helyes! Az előjáték amatőröknek való!

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, amikor végre belémhatolt, a körmeim végigszántották a hátát. Annak ellenére, hogy a pulton ültem, őt pedig egy agyontetovált távolságtartó fazonnak ismertem meg, olyan érzésem volt, mintha épp szeretkeznénk, és nem egy kósza légyottra ugrott volna fel. Aztán olyan érzékien harapdálta végig az ajkaimat, hogy minden aggasztó gondolat kiszállt a fejemből. Még az sem zavart – legalábbis abban a pillanatban –, hogy végig csókolt és simogatott. 

A legtöbb pasi csak addig tepert, amíg meg nem találta a saját kielégülését, a magaméról meg szinte nekem kellett gondoskodnom úgy, hogy a megfelelő pózba fordultam. Néha olyan fárasztó volt... Nico viszont végig foglalkozott velem, és csak azután ment el, miután hátravetettem a fejem, és végigfeküdtem a pulton az orgazmustól. A végtagjaimat ólomnehéznek éreztem, mégis megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Aztán visszatért a józan eszem. Rögtön kipattant a szemem, és majdnem felkiáltottam zavaromban. Mielőtt kiakadhattam volna, gyorsan berohantam a fürdőszobába, megnyitottam a csapot, és beálltam a langyos víz alá, amit szinte hidegnek éreztem felhevült testemen.

Mi a jó szar volt ez? Én nem csókolózom, utálom, ha simogatnak, és kitör a frász a szeretkezés gondolatától!

Egyszerűen nem találtam a szavakat. Nemcsak a hevesség, és a hullámokban újra rám törő vágy ijesztett meg, hanem a tény is, hogy szeretkeztünk a konyhapulton. 


                                                                     

Ne felejtsétek el előjegyezni!
Ide kattintva meg is tehetitek :)


XoXo
Genevieve

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.