Előolvasás + Exkluzív beleolvasó | Marilyn Miller: A vezér

A képen a következők lehetnek: 2 ember, öltöny és szöveg

Marilyn Miller: A vezér
Kiadó: Gyémántfelhő
Oldalszám: 446



Fülszöveg


Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek felett áll, dönt élet és halál között, ő irányítja a félteke legnagyobb maffiahálózatát. Sötét és kegyetlen világba született, ahol nem engedheti meg magának a gyengeséget. Mert Ő nem más, mint a VEZÉR. Megismerkedik egy titokzatos vörös hajú nővel, és minden megváltozik… 
A találkozás vajon véletlenszerű? 
Serena Wayans súlyos terhet cipel és csak egy célja van. A VEZÉR bizalmába férkőzni. Elcsábítani. Serena vajon tényleg az, akinek mondja magát? Mi történik, ha a feléled a vágy, és a titkokra fény derül? Létezhet-e szerelem abban a világban, ahol brutalitás és hazugság uralkodik?


„A részemmé vált. Pontosan úgy, ahogy a sötétség a világosság része. A kettő együtt nem létezik, ahogy én sem létezem nélküle."

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy előolvashattam Marilyn Miller áprilisban megjelenő könyvét, mely A vezér címet kapta. 
Ugyan számtalan könyvet olvashatunk maffia, és alvilág témában, ettől A vezér egyáltalán nem klisés. Egyedi élményt nyújt az olvasónak. A történetet jelen időben, kisebb visszatekintésekkel olvashatjuk. A cselekmény lépésről-lépésre lett felépítve hogy megérthessük mi- miért történik, végig kellőképpen fenntartja az izgalmat. A karakterek jelleme rengeteget fejlődött a történet során. Izgultam, kíváncsi voltam alkalmazkodnak egymáshoz avagy kicsinálják egymást. Kellemesen csalódtam. Marilyn bekerült azon írók közé aki írjon bármiről, minden könyvét el fogom olvasni.
Alexander Salvatore, A vezér, az alvilág ura, látszólag azonban csupán egy tehetős üzletember. Amennyire kegyetlen, annyira gyengéd is. Falai mögé azonban senkinek nincs betekintése. Egy estélyen minden megváltozik, Serena Wayans üstökösként robban életébe. Az első pillanattól fogva vonzódik Serenához, ezen érzések pedig teljesen ismeretlenek és rémítőek számára. 
Serena, egy igazi belevaló csaj. Harcias, nagyszájú, kicsit meggondolatlan, talán képmutatónak is mondanám. Szerintem amit ő tesz sem sokkal jobb. 
Sokáig gondolkodtam rajta, ő vajon a fogvatartó vagy a fogvatartott, de aztán rájöttem egy kicsit mindkettő. Hogy miért? Hát boccs, de eszemben sincs elárulni, olvasd el!
Kapcsolatuk olyan mint egy véget nem érő tánc, egy viadal. A mérleg mindig billen, hogy merre azt senki nem tudja megmondani. Akkor nyerünk csupán bizonyosságot, mikor igazán szükségünk van a másikra. 
De ez még mindig nem volt elég az írónőnek és megspékelte a történetet egy dupla csavarral. Ennyit tudsz csak kinyögni: Mivan?!

Igazából amennyire kemény ez a történet annyira szívhez szóló és szép is. Szívből ajánlom mindenkinek, aki vágyik egy kis akcióra, erotikára és életfogytig tartó rabságra. Mert a végére te is Alexander rabjává válsz.


Marilyn Miller: A vezér
Részlet

Prológus

Szárazra törlöm magam befelé menet, közben élvezem a szikrázó napsütést, ami felszárítja a bőrömön maradt vízcseppeket. Jasmine imád medencézni, de melyik hatéves ne szeretne? Egyszerűen ki sem lehet robbantani belőle a húgomat, így ő még kint marad.
Beérek a házba, hirtelen hűvös levegő csapja meg még kissé nedves testemet. Elindulok a konyha felé, érzem, ahogy a mennyei illatokra megkordul a gyomrom. Hiába van itt Maria, anya akkor is besegít neki. Egyszerűen imád főzni. 
Anya nagyon sok mindenhez ért, annak ellenére, hogy apa szinte sehova sem engedi el egyedül. Mindig a házban kell lennie, természetesen velünk együtt. De azt hiszem, már megszoktunk. Van egy kis virágüzlete, a White Flowers, ahová, ha ritkán is, de benéz. Emellett ruhákat varr. Jasmine karácsonyi ruháját is ő varrta. Anya egyszerűen mindenben ügyes. Igazi csodanő, aki okos és talpraesett. Ezért nem értem, miért nem tehet azt, amit akar, miért nem mehet el oda, ahová csak akar. 
Ha kimozdulunk, mindig van velünk két izmos férfi, akik közel akkorák, mint Jasmine fehér gardróbszekrénye. Apa mindig azt mondja, ők vigyáznak ránk és ő így sokkal nyugodtabb, amikor távol vagyunk. Bár az nagyon ritka, hogy mi is kimozdulhatunk a szigorúan őrzött házunkból, ami olyan, akár egy erődítmény.
– Kisfiam! – Ahogy anya meglát, azonnal leteszi a kanalat és elém térdel – Hát itt vagy. Jasmine? – Kérdezi bársonyos hangján, ami kellemesen csilingel, bármit is mondjon. De akkor a legszebb, amikor a zongora mellett ül és énekel.
– Még a medencében van. Tudod milyen, néha sellőnek hiszi magát, aki arra vár, hogy mikor nő úszóhártya az ujjai közé – válaszolom nevetve.
– Ne szemtelenkedj, Alexander! Tudod, Jasmine még kislány, ő hisz ezekben a dolgokban. Én majd szólok a húgodnak, te pedig szólj apádnak. Megbeszéltük? – kérdezi és rám kacsint. 
Sötétbarna haja hosszú és hullámos, a bőre napbarnított, a szemei olyan kékek, akár az égbolt felhők nélkül. Anya a legszebb nő a világon, igazi brazíliai szépség. Apa mindig azt mondja neki, hogy Catleya. A Catleya egy orchideafajta, ami Brazíliában őshonos, ahol anya is született. 
– Megyek, szólok neki – anya megpuszilja az arcomat, majd feláll és befejezi az ebédet.
Elindulok apa dolgozószobája felé. Telefonál. Mindig intéz valamit, persze ezt a legnagyobb titokban. Csendben benyitok, mire leteszi a telefont és szigorú tekintettel felém fordul. Előttünk soha nem telefonál, de mindig azt mondja, fontos emberekkel beszél. 
– Szia, Alexander. Jasmine? – kérdezi kíváncsian.
– Még fürdik – válaszolom és közelebb lépek hozzá. 
Apa erős és kemény férfi benyomását kelti, még néha én is félek tőle, ahogy sok ember, aki a közelébe kerül. Láttam erős és magas embereket, akik fiatalok voltak, mégis meghunyászkodtak előtte. Furcsálltam, hiszen, bár apa is erős, mégis öregebb tőlük. Ő soha nem mutatja, ha boldog, azt sem, ha rosszkedvű. Nem lehet leolvasni az arcáról semmit. Talán akkor, amikor Jasmine hozzábújik. 
– Anya küldött, hogy szóljak, hamarosan kész az ebéd.
– Gyere ide! – int nekem, mire gondolkodás nélkül engedelmesen mellé állok. Maga felé fordít és mélyen a szemembe néz. Az arca merev, a tekintete kemény, soha nem lehet tudni, hogy éppen mire gondol. Apa nem egy kedves ember, de számára fontos a család. Ezt mindig éreztette velünk. 
– Egy napon ez itt mind a tiéd lesz, fiam. De azt tudnod kell, hogy el akarják majd venni tőled. Erősnek kell lenned és meg kell védened a családodat.
– De mégis, kitől kell megvédenem? – kérdezem kíváncsian. Sokszor mondogatja ezt nekem, de soha nem értem, mire gondol. 
– Azoktól az emberektől, akik azt akarják, ami a tiéd.
– A házunkat?
– Azt is. Egyszerűen mindent. 
– Nem értelek apa, nem tudom, mire gondolsz.
– Egy napon majd megérted, fiam. Még gyerek vagy nem értheted, hogyan működik a világ, de ha eljön az idő, készen kell állnod.
– Még mindig nem értem, miről beszélsz, apa – suttogom. Sokszor mesélt nekem emberekről, akik egyszer eljönnek értem, értünk. 
– Nem érdekes – nagyot sóhajt, két keze közé fogja az arcomat és megcsókolja a homlokomat.
– Most menj, anyád nem szereti, ha késünk. 
– Megyek – sarkon fordulok, és magára hagyom apát. Láttam rajta, hogy gondterhelt, hogy bántja valami. Igaz, még csak tíz éves vagyok, de látom, amit látok. Anya mindig azt mondja, hogy a koromhoz képest sokkal érettebb és felelősségteljesebb vagyok, mint a velem egykorú gyerekek. Lehet, hogy tudat alatt túl hamar fel akarok nőni? Megtenni azt, amit apa elvár tőlem?
A szobámba érve felveszek egy pólót, mert a hűvös házban kezdtem fázni. Kiterítem a vizes törölközőt, majd elindulok le a lépcsőn. Hirtelen hangos sikítást hallok. A vér is megfagy bennem, a hang vékony és éles, akár a legélesebb kés.  Újabb sikítás és hangos dörrenés hangjai bénítanak meg. Olyan, mintha lőnének. Félek, a testemet átjárja a pánik. Azonnal sarkon fordulok és elbújok a titkos rejtekhelyemre, amiről még a szüleim sem tudnak. Éjjel ide bújok el képregényt olvasni, ha nem tudok aludni. Magamhoz húzom remegő lábaimat és ringatózni kezdek. Arcomon megállíthatatlanul folynak le sós könnyeim, amik hűvös ajkamon landolnak. Lépteket hallok. 
– Hol van az a kis szaros? – egy mélyhangú férfi lép be a szobámba. Szorosan összeszorítom a szemem, érzem, ahogy a szívem egyre hevesebben dobog a mellkasomban.
– Keresd meg azt a kis taknyost és nyírd ki! Egy Salvatore sem élheti túl, azt mondta a főnök.
– De hol a faszban van?
– Nem tudom, baszd meg, de keresd meg!
Az egyik férfi kimegy, a másik itt marad és elkezdi felforgatni a szobámat. Tör, zúz, közben vadul káromkodik. Érzem, hogy sűrű könnyek borítják az arcomat, érzem, ahogy remegve a kézfejemre hullnak. Pár perc múlva visszajön a másik férfi. 
– Hol van a kölyök?
– Nem találom.
– Mindegy, húzzunk el innen, majd megtaláljuk és kinyírjuk őt is. 
– Baszki! – ordítja majd pár percen belül elmennek. 
Továbbra is egyhelyben ülök, egyszerűen nem merek kimenni. De eszembe jut a családom. Anya, Jasmine, apa! Hirtelen mintha kilöknének a szűk ajtón, kirontok a szekrényből és rohanok le a lépcsőn lélekszakadva. Meglátom Gustavot a földön heverni, vérbe fagyva. Soha nem láttam még halott embert és ennyi vért, ami vörösre festi a fehér márványlapot. 
– Anya! – ordítom és a konyha felé rohanok. Nem nézek a lábam elé, megbotlom valamiben és elesek. Felnézek és Maria néz rám üveges tekintettel, az ő lábában estem el. Elfordítom a fejem és meglátom anyát élettelenül a konyha hideg kövén. 
– Anya! – odakúszom hozzá és fénytelen szemébe nézek. – Anya! – Szólongatom, de nem válaszol. Hófehér blúzát vörösre festi forrón kiömlő vére. Megfogom a kezét és megcsókolom. – Anya. – Suttogom, majd forró vérétől átázva felállok és tovább ordítozom. Egyre gyengébb vagyok, és egyre véresebb, ami úgy ragad rám, akár a szurok. Lemoshatatlan...
– Jasmine! – Elindulok ki a teraszra, hogy megkeressem a húgomat, de sehol sem találom. – Jasmine! – Kiáltom újra a nevét, de a hangomat csak a szél viszi tova, nem érkezik válasz. Biztos, elbújt valahova, mert megijedt. Meg kell keresnem.
– Apa! – Újabb ordítással rohanok a ház felé, végig a hosszú folyosón, egyenesen apa irodája felé. Berontok és meglátom a földön fekve. Odarohanok hozzá és mellé térdelek. A lábam előtt kavarog sötét vére, érzem, ahogy megcsúszik benne a térdem, ahogy fölé magasodom. 
– Apa! – Szólongatom, mire megmozdul a szemhéja – Apa, itt vagyok – zokogom fuldokolva. 
– Alex... and...er – nyöszörgi erőtlenül, majd lassan kinyitja a szemét és rám néz. – Fiam – véres kezét az arcomra teszi, amit savként marnak végig forró könnyeim. 
– Apa!
– Fiam! Menekülj el innen! – motyogja erőtlenül.
– De hova? 
– Menj el innen! De egyet ígérj meg nekem – megszorítja a kezemet –, hogy visszatérsz és visszaveszed a téged megillető helyet.
– Nem értelek, apa – vadul rázom a fejem, nem értem, miért kell menekülnöm, nem értem, mi történt. 
– Egy napon mindent megértesz, Alexander. Küzdeni fogsz, bántani fognak, és meg akarnak ölni. Mert Salvatore vagy.
– Nem akarom, apa!
– De – újra megszorítja a kezem –, akarnod kell fiam! Egy napon visszatérsz és vérrel írod újra a történetünket.
– Apa – zokogom. 
– Ismételd el, Alexander Salvatore! – mennydörgi utoljára, mielőtt végleg elragadná őt is tőlem a sötétség.

– Vérrel írom újra a történetünket!


Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.