Te és a Nagyvilág | Ajándékötletek könyvmolyoknak


Szabályos időközönként biztosan mindenki szembesül az ünnepek legnagyobb problémájával, azaz, hogy mivel lepjük meg szeretteinket egy-egy jeles alkalomból. Akinek van a családjában, baráti körében, ismerősei közt megrögzött olvasó, biztosan rájött már, hogy a „Mit vegyünk egy könyvmolynak?” kérdésre a válasz bizony nem is olyan egyértelmű. Mert az első reakció persze az: könyvet. Csakhogy: Mi van, ha már megvan neki? Vagy legalábbis megrendelte. Vagy előrendelte. Ha bloggerről van szó, talán már elő is olvasta. Ezt tapasztalatból mondom. És ilyenkor még a molyos kívánságlistája sem mindig tudja megkönnyíteni a helyzetünket. Szóval agyalunk tovább, és világossá válik a megoldás. 
könyvutalvány.jpgHiszen a Gazdálkodj okosan! társasjátéknak köszönhetően már 1979 óta tudjuk, hogy minden valamirevaló embernek rendelkeznie kell könyvvásárlási utalvánnyal. Hál’Istennek ezt már a könyvkereskedők is széles körben felismerték, úgyhogy probléma megoldva. Én azonban kukacos vagyok, sokkal jobban szeretek személyre szóló ajándékokat adni, úgyhogy ehhez válogattam most össze számotokra néhány ötletet. Persze elsősorban magamból indulok ki, de szerintem az alább felsoroltak valamelyikével egyetlen könyvmolynál sem fogtok mellélőni. 
Ha a praktikumra szeretnétek fókuszálni: Kisdiák korunk óta tudjuk, hogy a szamárfülezés szentségtörés, ezért rendes olvasó rendelkezik könyvjelzővel. Egyesek egész gyűjteménnyel is. A könyvjelző pedig fogyó eszköz (nálam biztosan, a kislányom ugyanis előszeretettel hurcolja őket), esetleg több van egyszerre használatban. Könyvjelzőt vásárolhatsz is, de ha érzel némi kreativitást magadban, elkészíteni sem bonyolult, és igazán egyedi darabokat lehet előállítani. Ha pedig az ünnepelt kényes a könyvei állapotára, a könyvjelző mellé igazán helyes kis könyvkabátokat is keríthetsz. Az igazán ügyesek szerintem szuper kis szetteket képesek előállítani.

kicsikonykabatok.jpgkonyvjelzo_otletek_sajat_kezuleg.jpg


Névtelen 1.bmpHa az ajándékozottnak már a környezete is mutatja a könyvszeretetét: A közelmúltban fedeztem fel, hogy a könyveseknek is lehetőségek tárháza áll rendelkezésre, ha lakásuk (szobájuk) kultúráját is kedvenc időtöltésükhöz szeretnék igazítani. A szebbnél szebb könyvtámaszok mellett kapható például könyv alakú olvasólámpa (nyitott és zárt változatban egyaránt), párna könyves idézettel, vagy akár könyves falióra is. Én nemrég például faliképet készítettem, könyves idézettel. Nagy divatját éljük emellett a könyves gyertyáknak, hiszen milyen jó olvasás közben régi könyv illattal megtölteni a levegőt (főleg, ha e-bookot olvasunk), de szívesen belélegzem mondjuk a Csontváros olvasás a közben Magnus Bane illatát is☺

bögre.jpgpóló.jpg
táska.jpg

A lehetőségek száma persze végtelen, remélem sikerült egy kis ízelítőt adnom nektek a jövőre nézve. És itt súgom meg halkan, minden könyvmolynak kellene egy szuppppiiii babzsákfotel, amibe belesüppedve elmerülhet az aktuális kedvencében! Ja, és a szülinapom szeptemberben van;)
Ha az ünnepelt képes világgá is kürtölni szenvedélyét: És amerre jár, nem szégyelli kinyilvánítani, hogy bizony, ő könyvmoly. Szolidabb esetben egy találó bögre, amit nemcsak otthon használ, hanem pl. a munkahelyén kortyolgatja belőle a jól megérdemelt kávét. Egy frappáns póló vagy táska pedig az utca kellős közepén is tudatja az emberekkel viselője beállítódását.


Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.