Értékelés | Leiner Laura: Közhelyek


Leiner Laura: Közhelyek
Kiadó: Universal Hungary
Oldalszám: 264

|Tedd kívánságlistára|Rendeld meg|

Fülszöveg


Jelen ​korunk őszinte drámája az elmúlásról, az üres érzelmekről, a hajszolt illúziókról, a hétköznapok szépségéről, a monotonnak hitt, utólag értékesnek ítélt órákról, a nagy szavak üresen csengő jelentéséről a közhelyekről… A szavak embere ritkán tud nagy érzelmekről őszintén írni. Legtöbbször csak üres klisék tömkelegével képes elénk tárni és megosztani velünk az élményeit. 
    Shannen huszonéves újságíró, mégis megfáradt, kétségbeesett életet él. Látszólag teljes az élete, mindene megvan, és igyekszik boldognak tűnni, belül azonban üres, végtelenül boldogtalan. Riadtan keresi a kiutat a monotonitásból, görcsösen kapaszkodna valakibe, aki magával húzza. Vlad teljesen más szemmel látja a világot, mégis egymásra találnak. Teljesen ellentétes látásmódja, az életről kialakult véleménye Shannen újjászületését jelenti. Ráébreszti, mitől lesz szebb az élete, az ő világa, hogyan tud hinni újra az illúziókban, a boldogságban, a szeretetben. A nagy, közhelyes szavakban. 
    Az élet ad és elvesz. Shannennek farkasszemet kell néznie az élet fájdalmas törvényeivel, szélmalom harcot vívnia egy előre eldöntött vesztes küzdelemben. 
    Mélyen megindító történet az életünkben jelentéktelennek tűnő, mégis lényeges dolgok elmulasztásáról, és a válójában jelentéktelen dolgok téves felértékeléséről. Hibáinkról, gyengeségünkről, képzelt fájdalmainkról, önsajnálatunkról, illúziókról. Néma, olykor kifejezhetetlen, néha eltúlzott érzelmeinkről, kreált keserűségünkről. Betegségről, gyógyulásról, születésről, elmúlásról… És a megvilágosodásról. Rólunk…

Leiner Laura könyveinek a Szent Johanna gimi óta vagyok szerelmese, azóta pedig az írónő több kiváló alkotásán vagyok túl (Bábel, Bexi-sorozat, Iskolák versenye-sorozat megjelent részei), egy ideje pedig már foglalkoztatott a gondolat, hogy jó lenne megismerkedni LL munkásságának korai szakaszával is. A kezdeti könyvek közül a Közhelyekre esett a választásom, mert egyrészt szerettem volna eltávolodni az ifjúsági vonaltól, másrészt pedig a könyv a fülszöveg alapján azonnal megvett magának. Ráadásként pedig annyira nehéz volt megszerezni (tűvé tettem az összes antikváriumot, könyvesboltot, kiadói oldalt, stb. - végül könyvtárközi kölcsönzéssel sikerült meghozatnom), hogy már elvi kérdést csináltam belőle: "Akkor is elolvasom valahogy!". És nem, nem bántam meg, hogy erre a regényre esett a választásom, pedig voltak részek, ahol padlóig esett az állam a döbbenettől, hogy: "Ezt most tényleg leírta?" A történet maga egyébként teljesen magával ragadó, az utolsó harmadban szépen elkezdjük fogyasztani a papírzsebkendőket, a végére pedig elsírjuk minden könnyünket. Túlzás nélkül állítom, nálam így történt. Laura stílusa már ebben a könyvben is egyértelműen felismerhető, különösen azt követően, hogy a Metálvilág csapata megjelenik. A karakterek megformálása is simán vitte volna az 5 csillagot, ha nincs maga a főszereplő, Shannen. Nem tudom, hogy az írónő éppen rossz passzban volt a karakter megformálásakor, vagy a profizmusa már ekkor kiütközött, hogy létre tudott hozni egy ekkora "rinyagépet". Shannen egy hisztis, besavanyodott, gyerekes gondolkodású lány, akivel kapcsolatban csak azt nem értem, hogy mit látott benne Vlad, aki egyértelműen az abszolút kedvenc a könyvben. Engem pl. mélységesen zavartak Shannen gondolatai, nem tudom elfogadni az álláspontját, hogy aki átlagos életet él, az nem boldog, mindenki csak kirakatéletet él. Igazából azt sem indokolta meg normálisan, hogy a rockerek megismerése után miért változott meg a véleménye. Emellett pedig vannak olyan sztereotíp gondolatai, amelyekért csodálkozom, hogy néhány embercsoport még nem esett az írónő torkának (Bár ki tudja, miért ilyen nehezen hozzáférhető a Közhelyek). Shannent én igazából úgy jellemezném, hogy "jó dolgában nem tudja mit csináljon", ezért inkább (ál)problémákat gyárt és sajnáltatja magát. Vele szemben pedig itt van ugye Vlad, akinek aztán tényleg van problémája. Nem kicsi. Ennek ellenére nemhogy nem sajnáltatja magát, hanem angyali (vagy inkább birka)türelemmel viseli el Shannen hisztijeit. Vladot nem lehet nem szeretni. Nem tudom, hányunkban lenne ekkora lelki erő, amit ő tanúsított a történet során. Ő volt a barátai támasza, amikor neki lett volna támaszra szűksége. A karaktere mégsem erőltetett, laza, életszerű figura, amilyen barátot szerintem mindenki kíván magának. Ő tornázta fel az értékelésem csillagait, amiket Shannen lepotyogtatott. A mellékszereplők is szimpatikusak voltak, közülük talán Debbie-t szerettem meg legjobban. Összességében azt mondom, megéri az erőfeszítést, hogy beszerezzük a könyvet, mert sosem tudhatjuk, az élet mikor állít bennünket is hatalmas próbatétel elé, akkor pedig rengeteg energiát meríthetünk belőle. És lehet, hogy naiv vagyok, de én nem feltétlenül osztom az írónő véleményét abban, hogy  a hűtőmágnesek mindössze közhelyeket tartalmaznak (és a szerencsesütik sem!).

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.