2020. január 27., hétfő

Értékelés + Beleolvasó | Jewel E. Ann: Zajlik az élet


Jewel E. Ann: Zajlik a élet
Eredeti cím: When Life Happened
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordította: Szarvas Szilvia
Oldalszám: 464


Fülszöveg

Sosem ​tudhatod, mikor kell átértékelni az elveidet…

Parker Cruse megveti a hűtlenséget.

Valószínűleg azért, mert a barátja az ikertestvérével csalta meg. Aztán némi hashajtó a nővére esküvőjén végleg tönkreteszi eleve feszült viszonyukat. Parker elhatározza, hogy felnő és végre huszonhat évesként viselkedik.

Első lépés: Kiköltözni a szülői házból. Második lépés: Munkát szerezni. És erre lehetőség is adódik, amikor találkozik új szomszédjával, Gus Westmannel. A konzervatív értékrenddel és nem mindennapi kinézettel rendelkező férfi különleges képessége, hogy hihetetlenül erotikusan mondja ki Parker nevét. És nős. A felesége, Sabrina, egy sikeres cég vezetője, felveszi a lányt. Parker a lehető legjobb személyi asszisztens akar lenni, ezért megfogadja, hogy mindenre odafigyel, megsétáltatja a kutyát, elmegy a vegytisztítóba, és nem csókolja meg Gust – újra.

Harmadik lépés: Ne ítélkezz!

Negyedik lépés: Tartsd észben, hogy ha közbeszól az élet, … egy szemvillanás alatt teszi.

Olvasd el, de készíts magad mellé zsebkendőt!

Először is az "Olvasd el, de készíts magad mellé zsebkendőt!" figyelmeztetést igenis figyelembe kell venni! 

Jewel E. Ann külföldön méltán ismert írónő, azonban eddig nem olvastam tőle... Zajlik az élet című könyve egy humoros, mégis szívszaggató történet. 
A történet több szálon fut. Először Parker és Gus, majd Levi és Parker szemszögét ismerhetjük meg. 
Parker egy kedves, szeleburdi lány. Hihetetlenül nagy szíve van, rendkívül könnyen szerelembe esik. A 26 éves Parker össze sem hasonlítható korábbi önmagával, el nem tudnám képzelni hogy noteszbe jegyez fel mindent. Mintha nem is ő lenne.  A történet végére hatalmas jellemfejlődésen esik át. Megtanulja, sőt saját bőrén tapasztalja meg, hogy nem minden fekete vagy fehér. 
Első barátja megcsalta és innentől kezdve erősen ellenzi a hűtlenséget, ami szerintem érthető is. Azonban berobban életébe Gus és feje tetejére állítja Parker világát. Sajnos azonban egy baleset következtében kapcsolatuk a vártnál korábban ér véget. Ekkor lép színre Levi aki színes és vicces öltönyében elhallgattatja a zajokat és vidámságot csempész Parker életébe. Több száz fajta szerelem tombol a világon, de ilyen csak egy létezik az életben. Ha megtapasztaljuk fizikailag "fáj" a hiánya. Parker és Levi kapcsolata pedig pont ilyen. Miért nem mesélem el bővebben? Mert ha elolvasod te is ÁTÉRZED és nem csak olvashatod amiről beszélek! ;)

Kedvenc idézetek

Parker nem a tökéletessége miatt szerette, hanem a hibái miatt, amik alig várták, hogy megkapják a második esélyt. A lelke sebezhető részéért, ami a helyét kereste a világban. Ő akart lenni ez a hely.

Nem tudsz felkészülni a csodára, a csoda magától történik.

Gus tévedett. Létezett valami férfi és nő között, ami mélyebb volt, mint a vágy, tovább tartott, mint a hűség, és táplálás nélkül is életben maradt – nem úgy, mint a szerelem. Csak egyszerűen létezett. Levi volt a csend az élet fülsüketítő zajában. Nem tudta megmagyarázni, de érezte. Ez volt az egyetlen dolog, amiben biztos volt ebben a kifürkészhetetlen életben.

 Ha az élet játék, miattad örökké játszani akarom, mindegy, ki nyer vagy veszít.

A legkisebb szobában élt a legnagyobb vesztes. A kihúzható ágy, a kék pöttyös ágynemű, a rockzenekarok és híres röplabdajátékosok posztereivel borított falak hűen sugározták: szánalom a
köbön.
– Vidd csak el az ágyat, Parker! Betehetnéd az egyik üres szobába.
– Nem viszem el az ágyat, anya.
– De miért nem? Hiszen négyéves korod óta alszol benne.
Parker lekapcsolta a villanyt, és a holmijai maradékát is lecipelte a lépcsőn.
– Anya, meg is válaszoltad a saját kérdésedet.
Nem volt semmi dicsőség abban, hogy huszonhat éves korára még mindig a gyerekkori ágyában aludt, ahogy az alkalmi munkák sorában és az elfecsérelt főiskolai években sem. Parker Cruse nem úgy tervezte, hogy ennyi idősen még mindig a mamahotelben fog lakni.
Ahogy azt sem hitte volna, hogy éppen a gimnáziumi szerelme fogja megcsalni Piperrel – az ikertestvérével.
– Sunyi ribancból nem lesz szalonna. – A lány sátáni mosollyal vette szemügyre a boldog párocska fényképét.
A félrelépők esküvőjének napja óta Parker nem szőtt terveket és a nővérével sem állt szóba többé. Piper döntése volt, nem az övé. Egy jó adag hashajtó a menyasszony reggeli kávéjában helyrehozhatatlan károkat okozott a kapcsolatukban.
– A testvéred nem ribanc és nem sunyi. Már két év is eltelt az esküvő óta… Szerintem fel kellene hívnod.
Parker nem vett tudomást az anyja békítő kísérleteiről és az ikertestvéréről alkotott elfogult véleményéről sem. Vetett egy utolsó pillantást a foltos kandallópárkányon álló ezüstkeretes, huszonötször húszas esküvői fotóra. Végigfuttatta az ujját a fán.
– Mikor törölgettél utoljára?
– Parker, kérlek!
– Anya, kérlek! – utánozta csúfolódva az anyját Parker, miközben ledörzsölte az ujjáról a port.
– Komolyan beszélek. Piper a testvéred. Annyira idegesít, hogy egyikőtök sem tud túllépni a történteken és tiszta lappal kezdeni!
A fotón is legalább egy hónap pora ült.
– Én is komolyan beszélek. Mindig megszidtál, ha nem segítettünk a házimunkában, de most, hogy szívesen segítenék, mindig azt hiszed, téged kritizállak azzal, ha törölgetek vagy porszívózok.
– Ne válts témát!
Parker nekiállt ujjal írni a kandallópárkányra.
S z é g y e n
– Parker! – Janey Cruse a lánya fenekére csapott, és a kezével elmaszatolta a feliratot. – Most kénytelen leszek mindent lepakolni, és letörölni a párkányt! Rosszabb vagy, mint azok az idióták, akik ráírják a piszkos kocsik ablakaira, hogy: „Moss le!” Rosszabb? Dehogyis. Parker a piszkos kocsik ablakaira is ráírta, hogy: „Moss le!”
A lány felemelte az esküvői képet, és szemügyre vette a nővére világosbarna haját, ami hullámosan omlott le a hátán, akár az anyjuké. Megalázottságában és engesztelhetetlenségében a saját haját vállig érőre vágatta, kiegyenesíttette a fenébe, és három árnyalattal sötétebbre festette, mert teli volt a hócipője az egypetéjűséggel.
– Milyen ügyesen kiretusálták a ruhauszályát! – Parker megrázta a fejét, és halkan füttyentett. – Mi majdnem egy órát güriztünk, hogy kisikáljuk a szart abból a csipkecsodából.
– Nem vagy vicces, Parker.
– Nem. – Az anyja felé fordult, fülig érő vigyorral. – Nem hát!
– Tönkretetted az esküvőjét.
Parker vállvonogatva húzogatta ujját a poros fényképen.
Á r u l ó
– És? Nem halt meg senki.
– Parker, kérlek!
– Anya! – Parker elnyújtva ejtette ki a szót, megakadályozva ezzel, hogy az anyja belekezdjen egy komoly beszélgetésbe.
A kocsifelhajtóról három rövid dudaszó hallatszott. Janey összevont szemöldökkel nézte a fotót, miközben Parker visszatette a helyére. A lány megragadta a szürke, fonott szennyeskosarat, és a sok
használattól összekarcolt, megkopott mintás linóleumon átvágva a hátsó ajtó felé igyekezett.
– Piper is ezt mondta nekem. – Parker ledobta a kosarat az ajtó mellé, hogy az apja kivihesse a kocsihoz, majd ismét az anyja felé fordult. – Amikor rajtakaptam őket meztelenül az ágyamban…
– Parker, erről nem akarok tudni…
A lány erőtlen nevetése elhalt a szaggató fájdalomban. A mosogatógép csörögve és bugyborékolva táncolt az idegein és anyja békítő kísérletein. Még most, évekkel később is fájt.
– Miről? A részletekről? Persze, nem kell tudnod, hogyan cuppant a drága, ártatlan Piper szája a barátom fa…
– Parker! – Janey a mellkasára szorította az öklét, mintha egy láthatatlan gyöngysorért nyúlna.
Parker biztosra vette, hogy a szülei a házaséletük során egyetlenegyszer feküdtek le egymással. Amióta az eszét tudta, külön hálószobában aludtak. Janey sosem értette, mi „olyan nagy durranás” a szexben. Azon ritka alkalmakkor, amikor egyáltalán kiejtette a szót, az undortól eltorzult az arca.
– Ennyi?
– Igen – válaszolt Parker az apjának, de nem fordult el a savanyú képet vágó anyjától.
Az apja megragadta a kosarat. Pár másodperccel később egy széllökés becsapta a szúnyoghálót.
– Rendben. Akkor nem mesélek el több részletet, csak egyetlenegyet. Amikor megmondtam Pipernek, hogy tönkretette az életemet, és két röplabdaösztöndíjat mondtam le azért, hogy ugyanoda
járhassak főiskolára, mint Caleb… csak ennyit mondott: „Sajnálom, Parker, tényleg sajnálom, de senki sem halt meg.”
– Drágám… – Janey oldalra döntötte a fejét, és gyengéden folytatta: – Azért még nem kellett volna így elbánnod vele az esküvője napján.
Parker testén végighullámzott a kitörni készülő harag, az arca lángolt.
– Nem kellett volna olyan idióta pohárköszöntőt mondania a próbavacsorán!
– Nagyon kedves pohárköszöntő volt.
– A nagy lószart volt az, anya!
 – Parker, kérlek! – Az anyja ciccegve csóválta meg a fejét. – Miért beszél egy ilyen okos lány ilyen csúnyán?
Az évekig tartogatott harag most végleg kitört. Parker a hajába
túrt, tincseit a füle mögé tűrte beszéd közben.
– Hadd frissítsem fel a memóriádat! Valahogy így hangzott: „Szeretném megköszönni Parkernek, hogy olyan óvatlan volt a Caleb és
köztem virágzó szerelemmel kapcsolatban, és aztán olyan nagylelkűen félreállt, csak hogy mi együtt lehessünk.” Ez nem kedves pohárköszöntő volt, hanem szavakkal végzett, iszonyúan megalázó és lealacsonyító élveboncolás.
Janey közelebb lépett, és megsimogatta a lánya arcát.
– Piper telefonált tegnap. Jövő hónapban hazaköltöznek Calebbel. – A szája együttérző mosolyra húzódott. – A testvéred gyereket vár.
Persze, majd Hiszékenykének vagy Óvatlankának fogják hívni,
így elmondhatják, hogy Parkerről nevezték el.
– Akkor jó is, hogy elköltözöm. Meglátogathatnak titeket anélkül, hogy összefutnának velem.
Díjat érdemelt volna tettetett magabiztosságáért, a híres „költözés” ugyanis a nagyszülei régi tanyájára, az út messzi túloldalára történt. Lenyűgöző függetlenségi színjáték egy főiskolát végzett huszonévestől. Ha Piper és Caleb tényleg róla nevezné el a gyereket, a Bénabéla lenne a legjobb választás.
– Elvigyelek kocsival, vagy sétálsz? – kérdezte az apja. – Már beálltam a garázsodba a Kék Vénséggel. Szerezz egy garázsnyitót, lehetőleg még a tél előtt.
Parker odafordult, és kierőltetett egy félmosolyt a makacsul beragadt szemöldökráncolás alól.
– Vezetek én. Talán hivatalosabbnak tűnik tőle az egész. A garázsnyitó meg ráér, magamtól is ki tudom nyitni és becsukni az ajtót.
– Hiányozni fogsz, kicsim.
Bart Cruse a szemét forgatta a felesége szavai hallatán.
– Az isten szerelmére, asszony, csak az út másik oldalára költözik, még száz méterre se lesz!
Újabb plecsni Parker lúzerségére.
– Nyisd bukóra az ablakokat! Ne felejtsd el, hogy frissen van festve a ház, és bár az alapozóban nincs illékony szerves anyag, a színezékben igen! És ne felejtsd el ellenőrizni a füstérzékelő elemeit!
– Persze, anyu. – Parker felemelte a hüvelykujját az anyjának, majd követte az apját, és kilépett az ajtón.
– És ne hagyd ki a szénmonoxid-érzékelő elemeit se! Mert elfelejted, mire télen bekapcsolod a kazánt.
Bart kuncogott, ahogy a kocsifeljárójukra szórt murva csikorgott a cipője alatt.
– Látod, mit kell kiállnom harmincöt éve?
Parker hunyorgott, mert egy hirtelen szélroham felkavarta a homokot, amikor beugrott a kocsiba.
– Csak aggodalom formájában fejezi ki a szeretetét, de attól még
szeret. – Becsapta az ajtót.
Az apja mormogott valamit, de nem kedveskedés volt.

© Könyvmolyképző, 2019


Share:

0 Comments:

Megjegyzés küldése