2020. január 6., hétfő

Értékelés + Beleolvasó | Leiner Laura: Emlékezz rám


Leiner Laura: Emlékezz rám
Sorozat: Iskolák versenye
Kiadó: L&L
Oldalszám: 322






Fülszöveg

Semmi kétség, az Iskolák Országos Versenye tizenegy napja több eseményt tartogatott eddig Újvári Hanna számára, mint az azt megelőző egy teljes év. Az édesanyja halála után zárkózottá és közönyössé vált lány kezdeti idegenkedése idővel semmivé vált, és a piros csapat teljes értékű tagjaként minden tehetségét és tudását arra használja, hogy elnyerje a Szirtes Gimnázium számára az áhított kupát. A győzelemig azonban hosszú még az út, és Szirtes-csapat tagjai hamar megtanulják, hogy ezen a vetélkedőn sem a feladatok, sem a versenyzők nem olyanok, mint amilyennek első pillantásra látszanak. Az élménytábor árnyas fái alatt könnyen válhat barátból ellenség, kellemetlen ismerősből hasznos szövetséges, tartósnak hitt kapcsolatból futó ismeretség…
Az Emlékezz rám az Iskolák versenye-trilógia harmadik része.
Éééés igen! Megérkezett az iskolák versenye trilógia zárókötete, amit a második rész (számomra elég kétségbeejtő vége) után már alig vártam, hogy kézbe vehessem. Azt persze nem mondom, hogy nagy meglepetést okozott, inkább az a jó szó rá, hogy hozta a papírformát. Igazából úgy vettem észre, hogy Laura kezd visszatérni a korai regényeinek kissé filozofálgató hangulatához, amitől Hanna gondolatai is néha ütik az idegesítően közhelyes szintet. Bár azzal, hogy bepillantást nyerünk a múltbeli eseményekbe, az önmarcangolás egy része értelmet nyer, bizonyos mozzanatok kapcsán mégsem tudom osztani főszereplőnk véleményét. Már éreztem korábban is a Leiner Laura-könyveknél, ahogy most is, hogy néha az írónő kicsit átesik a ló túloldalára. Ezt a filozófikus hangvételt azonban könnyen feledtetik velünk a táborban zajló események és a sok humor. A legnagyobb izgalommal a feladatokat vártam, kíváncsi voltam, mit talál még ki nekünk az írónő, és mindegyik annyira jó volt, hogy az hihetetlen. Már-már büszke voltam magamra, amikor az utasítások alapján én is rájöttem egy-egy mozzanatra. Lóri most is haláli, de igazából mindenkit nagyon bírtam (kivéve persze Mátét, de hát ilyennek is kell lenni valakinek). Kornél forever! Az egyetlen LL-srác, aki meg tudta ütni nálam Cortez szintjét. Az pedig szintén pluszpont, hogy a végére ekkora népszerűségre tett szert az IOV, és hogy hőseinket ennyien megszerették. A tábor utolsó napja eszméletlen jól meg lett oldva, az utolsó feladat nagyon betalált (se nem erőnléti, se nem ész), a szurkolótábor pedig csupa szimpi karakter. Az embernek olyan érzése lesz, hogy én is úgy szeretnék köztük lenni. Kíváncsian várom a bajnokok további sorsát, úgy gondolom, nemcsak hiú ábránd, hogy nem most találkoztunk velük utoljára.

Értékelés
Képtalálat a következőre: „5 star gif”




Ott voltunk a végén. Az Iskolák Országos Versenyének legvégén, és tudtam, minden eldől a következő pár pillanatban. De a győzelmünk nem rajtam múlt, nem volt ráhatásom és nem irányíthattam. Csak álltam a pályán, várva a sorsomra, miközben igyekeztem kizárni a külvilágot és koncentrálni, hogy a légzésem egyenletes maradjon. Megpróbáltam nem figyelni Bernadettre, Zsombira és Lórira, akik már mind beértek, és a célból drukkoltak nekem, a halántékukon kidagadó erekkel, torkuk szakadtából üvöltve, öklüket az ég felé rázva. Nem hallottam, hogy miket kiabálnak, mert az adrenalin okozta morajlás a fülemben elnyomta a környezetem hangját, így jóformán csak tátogó embereket láttam minden irányból. Aztán a sárgák következtek. Összerándult a gyomrom, és rettegve pillantottam a tanáruk felé, aki a pályán kívül készült a dobásra. Gyors fejszámolást végezve átgondoltam a létező összes lehetőséget, és hamar beláttam, hogy nem túl jók az esélyeim. A négyből hárman még mögöttem voltak, Marci, Timi és Máté. Ketten hat lépésen kívül, ők nem jelenthettek gondot. Máté azonban közelebb volt. Pontosan két lépésre tőlem. Összeszorult torokkal fordultam a dobás irányába, és szinte lassítva láttam, ahogyan a levegőben megperdül a kocka. A közönség soraiban minden fej egyszerre követte a dobás ívét, mígnem a kocka végül megállt, én pedig szorosan lehunytam a szemem. Ne kettő legyen. Csak ne kettőt mutasson. Könyörgöm, ne kettőt dobjanak, mert akkor Máté kiüt a helyemről. A hangos ovációra kinyitottam a szemem, és tekintetemmel a kockát kerestem, mert az ünneplés egyszerre mindkét dolgot jelenthette. Azt is, hogy a sárgák kettest dobtak, és azt is, hogy nem. Mert voltak, akik értünk drukkoltak, és voltak, akik ellenünk.

1.

Hét csapat maradt versenyben az Iskolák Országos Versenyén. A sárga, az arany, a sötétzöld, a szürke, a türkiz, a világosbarna, és mi, a pirosak. A kezdeti tizenhatból összesen ez a hét csapat jutott el a verseny e pontjáig. Hét iskola huszonnyolc diákja még négy napig, egyetlen kupáért. Bekanyarodtunk tehát a finisbe, és mi, akik ott voltunk a tizedik nap végén, már mind csak egy dolgot akartunk. Megnyerni az egészet.

A kerítésnek támaszkodva ültem felhúzott térdekkel, kezemben fogva a telefonomat, várva a hét órát, a megbeszéltek szerint. A délutáni napsütés felszárította a tábort, már nyoma sem volt a korábbi viharos időnek, amikor a négypróbás versenyt elmosta az eső. Mintha meg sem történt volna. Pedig nagyon is megtörtént. A fejem felett a kitisztult eget figyeltem. Most bezzeg egy kósza felhő sem volt az égbolton. Ragyogó júniusi idő lett, a tábort körülvevő erdőből a természet zenéje ütötte meg a fülem. Mostanra már egészen megszoktam ezt az állandó nyüzsgést a környéken. Csiripelés, ciripelés, brekegés, huhogás, neszezés. Nem tudtam pontosan, mik adják ki a hangokat, de felüdülést jelentett az otthon megszokott, nyomasztó csönd után. Mert élet volt körülöttem, minden irányból hallottam, és ahogyan ott ültem a kerítés szélénél, egyre gyakrabban nézegettem a telefonom kijelzőjét, amin a zárolt képernyőn anyu fotóján az óra hat ötvenkilencről átváltott hétre. A telefonom pedig abban a pillanatban rezegni kezdett. Kornél videóhívást indított.

Copyright © Leiner Laura, 2019 
© L&L Kiadó, 2019

Share:

0 Comments:

Megjegyzés küldése