2020. február 13., csütörtök

Értékelés + Beleolvasó + Borítók | Michael Ondaatje: Az angol beteg

Nem érhető el leírás a fényképhez.
kép forrása

Michael Ondaatje: Az angol beteg
Kiadó: XXI. Század
Fordította: Szász Imre, M. Szász Anna
Oldalszám: 352



Fülszöveg


A ​toszkanai Villa San Girolamo, az egykori apácazárda előbb német erősség, majd szövetséges kórház. Ahogy a háború észak felé mozdul, a betegeket elviszik. Csak Hana, a fiatal kanadai nővér marad ott, és megszállottan ápolja a feketére égett „angol” betegét, Almássy László grófot, akit beduinok szabadítottak ki lángolva lezuhant repülőgépéből a sivatagban. Aztán megjelenik Caravaggio, a tolvaj, Hana elesett apjának barátja, akinek két hüvelykujját kémkedés gyanúja miatt lecsapták a németek, és a fel nem robbant bombák után kutató Kip, az angol hadsereg szikh utásza. Négyük világa egyszerre zárt és nyitott. Mert minden gondolat és mozdulat kapcsolódik valamilyen korábbi érzéshez, élményhez. Minden megnyilvánulásának nagyobb a jelentősége önmagánál. Keveredik múlt és jövő, képzelgés és valóság. Négyük sorsa – múltban, jelenben, jövőben – találkozik és szétválik. Számukra a vallomások, beszámolók, az önvizsgálat ideje ez: iszonyú sok minden történik a világban és a lélekben. A Villa San Girolamo egy sziget a háborúban, egy sziget a reménytelenségben és reményben.
Azt hiszem, Az angol beteg először akkor vett meg magának, amikor belenéztem Ralph Fiennes szemeibe. Másodszor pedig totál büszke voltam rá, hogy magyar főhőse van a történetnek. (Az már más kérdés, hogy kisebb netes kutakodás után úgy döntöttem, nem szeretném jobban megismerni az igazi Almásy Lászlót.) Sokáig halogattam a könyv olvasását, féltem, hogy kevésbé fog tetszeni, mint a film. Aztán amikor. XXI. Század Kiadó lehetőséget biztosított, hogy elolvassam a regényt, azonnal tudtam, hogy eljött az én időm! És belekezdtem... És ahogy már az első oldalak hatására peregni kezdtek a fejemben a rég elfeledett képkockák, tudtam, hogy ez csodálatos lesz! Egyszerűen láttam magam előtt az egészet, még a történet azon részeit is, amelyek eltértek a filmben megjelenített eseményektől. Persze a leginkább most is az Almásy és Katharine-féle szál fogott meg, de imád tam Hanát is, Caravaggiot is. Egyedül a Kipről szóló részeket találtam kissé nehézkesnek, de tudom, hogy enélkül nem lett volna teljes a történet. Sajnáltam a döntést, amit végül hozott, de elképzelni sem lehet, ki hogyan reagálna a hírre, amely ezt kiváltotta. Láttam a könyv molyos értékelését, és egy kicsit méltatlanul alacsonynak tartom, bár azt el kell idmerni, Az angol beteg nem tömegolvasmány. Ondaatje hihetetlenül szépen, költőien fogalmaz, annak ellenére, hogy a nyers valóságot sem rejti el a szemünk elől. Teljes figyelmet kíván, én néha ölni tudtam volna, amikor a körülmények kiszakítottak a valóságba. Nálam mindenképpen 5 csillagos történet lett. Ajánlom mindazoknak, akik ismerték és szerették a filmet (méltó volt az eredetijéhez), illetve azoknak, aki szeretik a háborús-romantikus történeteket. Viszont, ha lehet ilyet mondani, szerintem inkább 30 felett élvezhető igazán.

Értékelésem:
Képtalálatok a következőre: 5 star gif


" Biztosra veszem, hogy a legtöbben Önök közül emlékeznek a Gilf Kebirben elhunyt Geoffrey Clifton halálának tragikus körülményeire, majd ezt követően feleségének, Katharine Cliftonnak eltűnésére az 1939-es sivatagi expedíció során, amely Zarzurát kereste. 
Nem kezdhetem el a ma esti ülést anélkül, hogy mély részvéttel ne említsem meg ezeket a tragikus eseteket. 
A ma esti előadás…” 
Földrajzi Táraság 
ülésének jegyzőkönyvéből, 
London, 194–, november

I.
A VILLA

A lány feláll a kertben, ahol dolgozgatott, és a távolba néz. Már korábban megérezte az időváltozást. Újabb széllökés jön, csattanó hang a levegőben, és a nagy ciprusfák meghajolnak. Megfordul, és elindul a kaptatón a ház felé, átmászik egy alacsony falon, és már érzi az első esőcseppeket csupasz karján. Átmegy a lodzsán, és gyorsan belép a házba.
  Nem áll meg a konyhában, hanem átvág rajta, fel a lépcsőn, ahol sötét van, megy tovább, végig a hosszú hallon, melynek túlfelén fény ékelődik be egy nyitott ajtóból.
  Befordul a szobába, egy másik kertbe – ezt a falaira és mennyezetére festett fák, lugasok alkotják. A férfi az ágyon fekszik, testét szabadon fújja a szél, és lassan feléje fordítja a fejét, amikor belép.

Minden negyedik napon lemossa a férfi fekete testét; a szétroncsolt lábaknál kezdi. Megvizez egy mosdókesztyűt, és a boka fölött tartva vizet facsar a férfira, suttogására fel-felnéz, látja mosolyát. Az égési sebek a lábszár fölött a legrosszabbak. Lilánál sötétebbek. Csont.
  Hónapok óta ápolja, és jól ismeri ezt a testet, a csikóhalként alvó péniszt, a sovány és keskeny csípőt. Krisztusi csípőcsontok, gondolja magában. Az ő reménytelen szentje. A férfi vízszintesen fekszik a hátán, párna nélkül, nézi a mennyezetre festett lombokat, ágaik sátrát és efölött a kék eget.
  Kalamint csorgat csíkokban a férfi mellére, ahol kevésbé égett meg, ahol hozzáérhet. Szereti a legalsó borda alatti árkot, annak bőrszirtjét. A vállához érve hűs levegőt fúj a férfi nyakára, mire az dünnyög.
  – Tessék? – kérdezi a koncentrálásból ocsúdva. 
  A férfi feléje fordítja szürke szemű, sötét arcát. A lány a zsebébe nyúl. Fogaival meghámozza a szilvát, kiveszi a magját, és a gyümölcs húsát a férfi szájába dugja.  
  A beteg ismét suttog, húzza magával a mellette álló fiatal nővér figyelő szívét valahova, ahol az esze jár, az emlékeknek abba a kútjába, amelybe folyvást lemerült a halála előtti hónapokban.

Történeteket mesél csendesen a férfi, bele a szobába; úgy siklanak szintről szintre, akár a sólyom. Felébred a festett lugasban, mely körülveszi őt ömlő virágaival s óriás fák ágaival. Piknikekre emlékezik, egy asszonyra, aki azokat a testrészeit csókolgatta, amelyek most padlizsánszínűre égtek.
  – Heteket töltöttem úgy a sivatagban, hogy elfelejtettem a holdra nézni – mondja –, amint egy házasembernek is napjai telhetnek el úgy, hogy nem néz a felesége arcába. Ezek nem a mulasztás vétkei, hanem a belefeledkezés jelei.
  Szeme rátapad a fiatal nő arcára. Ha ő megmozdítja a fejét, a férfi tekintete elhalad mellette a falig. A lány előrehajol. – Hogyan égett meg?
  Késő délután van. A férfi keze egy lepedődarabbal játszik, ujja hátoldalával simogatja.
  – Égve zuhantam a sivatagba. Megtaláltak, és botokból sajkát készítettek nekem, azon vonszoltak át a sivatagon. A Homoktengerben voltunk, néha száraz folyómedreken keltünk át. Nomádok, tudja. Beduinok. Leszálltam, és a homok lobbant lángra. Látták, ahogy mezítelenül felállok a közepén. A bőrsisak még a fejemen. Bölcsőre szíjaztak, csónakvázra, és ahogy rohantak velem, a lábam végig dübögött. Megtörtem a sivatag szikárságát. A beduinok ismerték a tüzet. Tudtak a repülőgépekről, melyek 1939 óta zuhantak az égből. Néhány szerszámuk és edényük szerencsétlenül járt repülőgépek és tankok fémrészeiből készült. Az égen dúló háború időszaka volt ez. Felismerték a sebzett repülőgép búgását, tudták, hogyan mozogjanak az ilyen zátonyra futott roncsok között. A pilótafülke egy-egy kis csavarja ékszerré vált. Talán én voltam az első, aki élve egyenesedett fel egy égő gépből. Egy ember, akinek égett a feje. Nem tudták a nevem. Én nem ismertem a törzsüket.
  – Ki maga? 
  – Nem tudom. Folyton ezt kérdezi. 
  – Azt mondta, angol.


11713 231584 1024189. sy475  10336249 12897587 15822028 31331569. sy475  12860998


Share:

0 Comments:

Megjegyzés küldése