2020. március 6., péntek

Értékelés + Beleolvasó + Borítók | Jeff Wheeler: Királyforrás trilógia



A királynő méregkeverője



Fülszöveg


Egy fiúból férfi lesz – és nagyszerű ember.

Severn Argentine király messzi földön hírhedt: trónbitorló, a törvényes örökösök gyilkosa, az árulás kegyetlen megtorlója. Kiskaddon hercege veszélyes játékba kezd, hogy a királyt letaszítsa a trónról… de veszít. Cserébe a király fogságába kell adnia fiát, Owent. Így ha a herceg hűsége ismét megrendülni látszik, azért a fia fizet az életével.


Owen a király kémeit elkerülve és szövetségeseket keresve igyekszik túlélni a mindennapokat Királyforrás udvarában. Amikor azonban újabb bizonyíték derül ki apja árulásáról, és a sorsa megpecsételődni látszik, a fiúnak különleges eszközökre van szüksége. Meg kell mutatnia a bosszúszomjas királynak, hogy élve igenis nagyobb hasznát veheti. Az elkeseredett próbálkozásban pedig csakis egyvalaki lehet a segítségére: egy titokzatos nő, akinek valóban hatalma van élet, halál és sors felett.


A tolvaj lánya



Fülszöveg


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Harcba ​száll, ha a kötelesség szólítja, de vajon a szerelemért is képes megtenni?

Owen Kiskaddon rabként került a rémséges Severn király udvarába. Aztán, miután elhitette vele, hogy a Forrás kegyeltje, sikerült a házsártos uralkodó kegyeibe férkőznie. Kilenc év telt el azóta, és az egykor bátortalan Owen mostanra magabiztos fiatalemberré cseperedett. Horwath herceg pártfogása alatt sokat tanult harcról és politikáról, és időközben beleszeretett gyermekkori barátjába, a herceg unokájába.
De az Owen és Elysabeth Mortimer által elképzelt boldog jövőt beárnyékolja a király ármánykodása.

Egy trónkövetelő lépett színre, aki megesküdött, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem kaparintja Királyforrás koronáját. Severn király szembeszáll a veszéllyel, de Elysabethet használja fel ahhoz, hogy tőrbe csalja az imposztort – Owen, aki csupán jelentéktelen szereplő e színjátékban, most arra kényszerül, hogy válasszon kötelesség és szerelem között. A vidéket méregkeverők és kémek járják, a háború a küszöbön áll, és Owennek szörnyű áldozatot kell hoznia, ha távol akarja tartani a fenyegető árnyakat.
Vajon szíve a királyt követi, vagy hajlandó mindent kockára tenni a szerelemért?


Ismerd meg sorsukat!


A király árulója




Fülszöveg


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy ​hős haragja képes legyőzni egy zsarnok dühét?

Senki nem hitte volna, hogy az egykor gyámoltalan Owen Kiskaddonból egyszer karakán fiatalember lesz, Királyforrás udvarának elismert tisztviselője – miközben az uralkodó, Severn Argentine csak még hataloméhesebb és kegyetlenebb lett. Mikor Owent megfosztották szeretett pártfogójától, nemes tanácsadójától és igaz szerelmétől, tudta, eljön majd a nap, amikor a rettegett és gyűlölt királyt – hiába szolgálta hűséggel – letaszítják a trónról. És most, amikor Severn hódítóhadjáratot tervez, eljött az idő… Owen sorsa pedig az, hogy ő maga vigye be a végső csapást.


Owen azt a parancsot kapja, hogy szítson háborút az egyik szomszédos országgal, ám eközben megismeri annak gyönyörű, zárkózott vezetőjét, akinek varázsereje talán még a fiúén is túltesz. Owen és az uralkodó vakmerő tervet eszelnek ki, hogy megbuktassák a becstelen királyt, megkoronázzák a jogos örököst és megtörjék a jóslatban szereplő átkot, amely szerint Királyforráson fagyos halál pusztít majd. De Severn gonoszsága határtalan, akár a legendákból ismert Végtelen Mélység. Ellenfelek és ártatlanok vérét egyaránt kész kiontani, hogy tovább bitorolhassa a trónt.



Imádom a trilógiákat! Nemcsak azért, mert velük hosszabb ideig lehetek részese a megkedvelt szereplők életének, hanem azért is, mert általában összetettebb, sokszor több szálon futó történetekkel gyönyörködtetnek. De utálom is a trilógiákat, akkor, ha sokat kell várni a folytatásra vagy a befejezésre. 
Így voltam Jeff Wheeler Királyforrás sorozatával kapcsolatban is. Több mint fél éve volt szerencsém az első két részt olvasni. Nagyon megszerettem a különleges történetet, és nem kissé utáltam, hogy várni kell a harmadik részre. De végre-végre megérkezett A király árulója, ami feltette az i-re a pontot! Egyszerűen imádtam!  A könyvborító pedig egyszerűen gyönyörű!

Az igazán jó történetek nem fakulnak, élénken élnek az emlékezetemben. Így volt ez Kiskaddon történetével is. Alig két oldal olvasása után ugyanis már teljesen képben voltam az előzményekkel.( Higgyétek el, ez nagy szó! Mert hát nem a memóriámról vagyok híres!)  Nagyon egyszerű volt felvenni a fonalat, mintha csak az előző héten fejeztem volna be a második részt. 

Owen története igaz, hogy "csak" egy szálon fut, és az események sora is teljesen logikus, mégis kimondottan összetett. Rengeteg fordulatot, izgalmat, cselszövést tartogat. Sosem lehettem biztos a folytatásban, és sokszor jajdultam fel, hogy: ugye nem !? Jó sok körmöm bánta a z izgalmakat.  Hisz annak ellenére, hogy Owen idő közben igazi férfivá érett, és nagyon jól kitanulta a mágur lépéseit, mégis rengeteg, előre nem látott veszéllyel kellett szembenéznie. Komoly, felelősséggel teli döntések sorozatát kellett meghoznia. Még akkor is, ha ezért szíve-lelke egy-két darabjával fizetett. 

S bár ez egy kimondottan férfias történet, mégsem hiányoznak belőle az erős női karakterek. Nem is tudom, melyiküket kedveltem a legjobban. Evie, Sinia és Etayne is mind meghatározó szerepet töltenek be nemcsak Owen életében, de az események alakulásában is.

Végezetül: a trilógiák befejező részei időnkét finoman szólva sem a legjobb részek. Ebben az esetben azonban a harmadik rész a legjobb! Letehetetlen! A király árulója igazán zseniális befejezése a Királyforrás trilógiának! Izgalmas, feszültséggel teli, melyben mesterien van adagolva a mágia, a romantika, a cselszövés, a harc. Minden szál szépen el lett varrva, a történet le lett kerekítve. Semmi hiányérzet nem maradt bennem. De! Ha jól éreztem, lesz még itt folytatás... Ugye, így van, így lesz?  
Kedves Könyvmolyképző! Jeff Wheelertől még, még, még!

Értékelés:
Képtalálatok a következőre: 5 star gif

• • • 

Háború dúlt, és a király győzedelmeskedett, noha sokan kételkedtek a serege esélyeiben. Hiába a sokéves, csatákban szerzett tapasztalat, a hűséges barátok és Ceredigion kimeríthetetlen készletei, sokan elhitték, hogy a támadó sereg képes lesz győzni. Persze árulás történt. Valaki baljós jeleket olvasott ki a vízből. Kiskaddon herceg megtiltotta embereinek, hogy bármelyik oldalon beleavatkozzanak a harcba annak ellenére, hogy fia a király fogságában volt. Ostoba döntés. A király diadalma után a herceg fiát menten a vízesésbe vetették. Csak találgatni tudok, milyen bosszú vár még az áruló főúrra. Én azért jót derülök magamban. Öröm lesz nézni. Éljen soká a púpos király! 

– Dominic Mancini, Királyforrás Nagyasszonyának kéme 

• • •

ELSŐ fejezet 
Kiskaddon herceg

Lady Eleanor a hálóterme ablakánál ült, és ujjaival a fia fürtjeivel játszadozott, aki fejét anyja ölébe hajtva pihent. Owen volt a legfiatalabb gyermeke. Ő volt az, aki a szülésbe kis híján belehalt. Nyolcéves is elmúlt már, de jóval fiatalabbnak látszott. Hiába minden igyekezet, barna haja vastag, zabolátlan fürtökben lógott alá, de lady Eleanor szívesen túrt bele az ujjaival. Owen bal füle fölött egy apró ősz folt törte meg a barna hajzuhatagot. A testvérei gyakran kérdezősködtek afelől, hogy vajon miért születhetett ezzel a furcsasággal.
Olyan jel volt ez, amely minden testvérétől megkülönböztette. Lady Eleanor emlékeztetőként tekintett rá; égi jelként, hogy soha ne feledje el azt a csodát, amely a fiú születésekor történt.
Owen sötétbarna szemével felpillantott rá, mint aki pontosan tudta, hogy az anyja feldúlt, és megnyugtatásra vágyik. Ragaszkodó gyermek volt, aki mindig elsőként ugrott anyja karjába. Kisgyermekként gyakran a szülei lábába vagy karjába csimpaszkodott, és onnan becézte őket nagy szeretettel. Mama, papa. Mama, papa. Mama, papa. Reggelente pedig alig keltek fel a szülei, már szaladt is az ágyukba, mintha csak magába akarná szívni a testük melegét az ágyneműből. Erről ugyan már hatévesen leszokott, de az ölelésekből és csókokból sosem engedett, és mindig a szülei közelében ólálkodott, különösen, ha édesapja, lord Kiskaddon is otthon volt éppen.
Eleanor gyomra azonnal görcsbe rándult, amikor a férjére gondolt. Az ablakon kitekintve végignézett Tatton Hall gondosan ápolt kertjein, de hiába a formára nyírt sövények, az élénk pázsitok és a hatalmas, habzó szökőkutak, a lelke nem talált nyugalomra a látványban. Tegnap nagy csatát vívtak, és még nem kapott hírt róla.
Papi mikor jön haza? – kérdezte a vékony hang. Owen meglepő komolysággal fordult édesanyja felé.
Vajon hazajön egyáltalán?
Eleanor mindennél jobban rettegett a harcmezőktől. A férje már nem volt fiatal. A negyvenöt évével inkább volt már államférfi, mintsem hadvezér. Eleanor a baldachinos ágy mellett felállított, üres páncéltartó állványra pillantott. Az ágyon a baldachin el volt húzva, így jól látszott a gondosan megigazított ágytakaró. A herceg ragaszkodott hozzá, hogy az ágyat mindennap megvessék. Bármilyen nyugtalanító hír érkezett is az udvarból, az alváshoz kötődő egyszerű rituálékról nem volt hajlandó lemondani. Néha egész éjjel Ceredigion gondjain törte a fejét, de a világon semmi nem hozott számára akkora békét, mint együtt lenni a feleségével abban a baldachinos ágyban.
 – Nem tudom – suttogta fojtott hangon Eleanor. Elmerengve játszott a fiú fürtjeivel, majd ujja megállt az ősz folton. A férjét felszólította a király, hogy csapataival támogassa a sereget az invázió elleni harcban, a fiát pedig túszként tartotta fogva, így biztosítva, hogy lord Kiskaddon mindvégig kitartson mellette. A csata előtt az a hír járta, hogy a király serege háromszoros túlerőben van. De itt most nem a számoké volt a főszerep, hanem a hűségé.
Severn Argentine királyt nem volt könnyű szolgálni. Nyelve tüskés korbácsként forgott, ami vért fakasztott, valahányszor csak megszólalt. Két éve már, hogy bátyja gyermekeitől elbitorolta a trónt, és azóta másról sem lehetett hallani, mint mesterkedésekről, felségárulásról és kivégzésről. Azt beszélték, hogy Severn még a királyforrási palotában végzett unokaöccseivel. Eleanor már a gondolattól is megborzongott. Kilenc gyermek anyjaként képtelen volt elviselni efféle kegyetlenséget. Az utódok közül csak öten élték túl a gyermekkort, mert a családot hamar elérték a betegségek. Némelyik még újszülöttként meghalt, és Eleanor szíve minden veszteségnél meghasadt. Azután jött az utolsó szülött, a kis Owen. Az igazi csoda.
A figyelmes és drága gyermek most is az anyját bámulta, mintha csak olvasna a gondolataiban. Eleanor gyakran figyelte titokban, ahogy a kis Owen játszik; az ajtóból lopva nézte, ahogy a fiú mozaiklapokat állít egymás mellé, hogy aztán az egészet ledönthesse. Máskor a könyvtárban bújt el, ahol magában olvasgatott. Eleanor már nem is emlékezett, mikor tanította meg olvasni, olyan régen történt. A fiú úgy tanult meg olvasni, ahogy más lélegezni; a legkisebb erőfeszítés nélkül szívta magába a betűket és szavakat, a fejében pedig egyszerre minden értelmet nyert. Különösen eszes fiú volt, de azért mégiscsak gyerek. Szívesen szaladozott testvéreivel a kertben, ahol a sövények útvesztőjében együtt keresték az egyik oszlophoz kikötött szalagot. Ilyenkor persze zihált a nagy rohanásban, de ez sosem szegte kedvét.
Eleanor most is jól emlékezett a lelkébe markoló fájdalomra, amikor a bába közölte, hogy a fiú halva született; olyan emlék volt ez, amit sosem feled el. A születéskor nem volt sírás, nem volt jajveszékelés, mint a többi nyolcnál. A bába a karjában ringatta a gyermeket, finoman megcsókolta puha, ráncos homlokát, majd szólt a hercegnének, hogy férjével vegyenek végső búcsút a fiútól. Lord Kiskaddon és lady Eleanor megölelték a fiút, és ölelve-csókolva siratták, halk szavakkal becézték, és elmondták neki, micsoda szeretetet kaphatna abban a családban.
Akkor történt a csoda.
A Forrás volt az oka, Eleanor biztos volt benne. A halott gyermek, mint aki meghallotta szülei könyörgését, egy pillanatra kinyitotta a szemét. Az úrnő döbbenetében először azt gondolta, csupán képzelődött, ám a férje is látta. A gyermek kinyitotta a szemét. Ez mit jelent? – kérdezték a bábát.
Talán így mond búcsút – felelte az halkan. 
De a pillanat órákig tartott, aztán az órák napokba fordultak, a napok pedig hetekbe. Eleanor ismét végigsimított a fiú fürtjein, aki erre mosolyogva felnézett, mintha ő is jól emlékezne az esetre. Szája pajkos mosolyra húzódott, aztán fáradtan, reszkető szempillával anyja ölébe temette az arcát.
– Mama! Mama!
Tizennégy éves lánya, Jessica szaladt be a hálóterembe, szőke fürtjei le s fel ugráltak, ahogy futott.
Papa az! Most jön valakivel!
Eleanor szíve a meglepetéstől reménnyel telt meg.
– Láttad?
– Az erkélyről! – felelte Jessica izgatottan. – A feje megcsillant a napfényben! Lord Horwath is vele van, felismertem.
Ennek így nem volt semmi értelme.
Lord Horwath az ország északi határát uralta, Eleanor férjéé pedig a nyugati vidék volt. Egyenlő rangú főnemesek voltak. De akkor miért kíséri Tatton Hallba a férjét Stiev Horwath? Eleanor szívébe félelem markolt.
– Owen, a nővéreddel siess édesapátok elébe! – szólt. A fiú aggódva belekapaszkodott anyja ruhájába, tekintetébe hirtelen bizalmatlanság költözött. Megmakacsolta magát.
– Owen, gyerünk! – szólt rá Eleanor komoly hangon, és maga is felkelt. Jessica kézen fogta és kivitte a szobából a fiút. Az úrnő idegesen járkált fel-alá a hálóteremben. A herceg hazatértének hamar híre ment a házban, mire azonnal nagy sürgés-forgás kerekedett. Mindenki szerette őt, még az utolsó konyhalegény is tisztelettel gondolt vajszívű urára.
Eleanor minden pillanatban úgy érezte, mintha ezer tű szúrná a bőrét. Szíve majd kiugrott a helyéről. Ő volt a férje legfőbb tanácsadója, és tanácsaival mindeddig sikeresen átvészelték az intrikával teli viharos időket, amik során sok nemesi ház kelt véres csatára a többi ellen. Csak nem elpártolt tőlük a jó szerencse?
Már hallotta a léptek zaját közeledni a lépcsőn. Kezét tördelve, az ajkát harapdálva várta a hírt. A férje élt! De hol a legidősebb fia? Hol van Jorganon? Apjával együtt indult útnak, hogy harcoljon a király oldalán. Jessica róla miért nem szólt?
A férje belépett a terembe, és Eleanor a férfi egyetlen pillantásából tudta, hogy a fia meghalt. Lord Kiskaddon nem volt már siheder, de fiatalos arcvonásai most is meghazudtolták a kopasz fejtetőt és az oldalt és hátul gyülekező ősz szálakat. A herceg acélos ember volt, aki órákig képes volt a nyeregben ülni anélkül, hogy a fáradtság legapróbb jelei mutatkoztak volna rajta. Megfeszített, borotválatlan álla és a szemében csillogó bánat mintha most mégis száműzte volna az erős, fiatalos vonásokat. A férje gyászolt. És nem csak legidősebb fiukat. Eleanor azonnal tudta, hogy sokkal szörnyűbb híreket is hozott, mint a fiuk elvesztése.
– Hát itt vagy – sóhajtotta Eleanor, amikor a férfi magához ölelte. Ám szorítása nem volt erősebb, mint egy kölyökmacskáé.
A férfi megcsókolta a hercegné homlokát, és megremegett. 
– Jorganon meghalt – szólt Eleanor, és bár reménykedett, hogy mégsem igaz, legbelül pontosan tudta, hogy igen. 
– Igen – szólt lord Kiskaddon, arcát a nő hajába fúrva. Azután elhúzódott, és csak a földet bámulta.
– Mi történt? – kérlelte Eleanor, és megragadta a kezét. – Mondd el, ne kímélj a legszörnyűbb részletektől sem! Nem bírom ilyen gyötrelmek között látni az uramat.
A férfi szeme elfelhősödött, noha csak ritkán mutatta ki az érzelmeit. Az arca eltorzult.
– A király… győzött. A csatát Ambion Hill-i ütközetnek nevezték el. Szoros küzdelem volt, Eleanor, annyira szoros volt. Egyetlen pillanat, egy apró fuvallat megfordíthatta volna. Elég lett volna egy apró csermely, hogy minden máshogy alakuljon. Bárcsak… bárcsak ott lettél volna velem, hogy tanácsoddal segíts… de nem voltál! – Fájdalmas, esdeklő tekintettel nézett most a feleségére. – Bocsáss meg!
Eleanor lába megremegett. 
– De hát miért? – kérdezte elhaló hangon.
A férfi olyan erővel szorította össze az ajkát, hogy az elfehéredett. 
– Horwath vezette a csatát, de az emberei bajba kerültek. Úgy tűnt, elbuknak. A király akkor engem küldött a megsegítésére. – Ahogy beszélt, úgy rázta a fejét, mint aki ismét átéli a pillanatot, amikor meg kellett hoznia a döntést. – Én pedig megtagadtam a parancsot.
– Micsoda?! – Eleanornak elállt a lélegzete.
– A király a dinasztia utolsó tagja, egyetlen fiát tavaly temette el. Azután a felesége is meghalt, állítólag megmérgezték. Úgy tűnt, a Forrás ellene fordult, és arra ítélte, hogy elbukjon Ambionnál. Mindketten azt hittük, különben soha…
– Shhh! – figyelmeztetett Eleanor az ajtó felé pillantva. 
– Azt reméltük, hogy az új király a mi oldalunkra áll majd, ha nem avatkozunk bele a csatába. Abban a percben úgy hittem, hogy a király serege alulmarad. Severn azonnal megfenyegetett, hogy megöli a fiamat. – A herceg lehajtotta a fejét, és felzokogott. – Mit tettem? Eleanor a férjéhez lépett, és szorosan magához ölelte. Bölcs és jó képességű férfi volt, de ezen erények mit sem segítettek Severn király ármánnyal átszőtt udvarában. Éppen ezért kérte oly gyakran felesége tanácsát. Eleanor maga is úgy hitte, hogy Severn uralkodása rövid életű lesz. Azt tanácsolta a férjének, tegyen úgy, mint aki támogatja a királyt, de mégse támogassa túl eredményesen. Tűnjön sutának, mint aki nehezen érti a parancsot. Erre a gondolatra most az ujjába harapott. 
– De a király serege végül felülkerekedett – sóhajtotta Eleanor. – És most árulónak tart. 

© Könyvmolyképző Kft. 2017.


45991727. sy475 42622223. sy475 43176191. sy475



Share:

0 Comments:

Megjegyzés küldése