2020. október 15., csütörtök

Értékelés + Beleolvasó + Borítók | Cassandra Clare: Éjsötét királynő (Gonosz fortélyok 3.)

kép forrása

 

E-könyv Puhatáblás Tedd kívánságlistára!





Fülszöveg

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​sötét titkok és a tiltott szerelem már az árnyvadászok létezését fenyegetik!
Ártatlanok vére folyt a Tanács termének lépcsőjén az árnyvadászok otthonában. Livia Blackthorn tragikus halála után a Klávéban a polgárháború réme kísért. A Blackthorn család néhány tagja Los Angelesbe menekül, ahol a boszorkánymesterek között pusztító kór forrását keresik.

Eközben Julian és Emma azon igyekeznek, hogy túltegyék magukat tiltott szerelmükön, és veszélyes küldetésre indulnak Tündérföldére A holtak fekete könyvéért. Végül olyan titkokra bukkannak a tündérek között, melyek akár végleg szétszakíthatják az árnyvilágot, és utat nyithatnak egy kilátástalan, sötét jövő felé. Emma és Julian az idővel versenyt futva igyekszik megmenteni az árnyvadászokat, mielőtt a parabataiok átkának rettenetes ereje végez velük és a szeretteikkel.

Lehet, hogy a kárhozat az igaz szerelem ára?

Lenyűgöző zárókötet az elsöprően sikeres nemzetközi bestsellerszerzőtől, Cassandra Clare-től.

Ismerd meg a Gonosz fortélyok trilógia végső, izgalmas fordulatait!

Ez a nő! Ez aztán nem semmi! Cassandra Clare a szivárvány minden színét képes felvonultatni, és ez nem csupán a karakterek szexuális beállítottságára vonatkozik, hanem a cselekményre is.  Néhol a gagyi határát súroló, idegtépő mozzanatoktól egészen azokig a történetrészletekig, ahol az ember csak kapkodja a levegőt izgalmában, mindent képes felvonultatni. De haladjunk szépen sorjában.  Előre szólok, hogy nem tudok spoilermentes értékelést írni erről a könyvről, úgyhogy aki az olvasásig szeretne az áldott tudatlanságban megmaradni, az kérem, most hagyja abba. A többieknek pedig íme: Szóval ebben a nyolcszázakárhány oldalban minden van, ami csak lehetséges. Én egyszerűen imádtam, hogy ennyi szereplő és ennyi cselekményszál belekerül a könyvbe, jó volt viszontlátni a régi karaktereket is, különösen úgy, hogy nemcsak felvillantak néha, hanem azért szerepük is volt az események alakulásában. Jace és Clary még mindig aaaawwww! S bár Clary sosem tartozott a kedvenceim közé, most mégis megbocsátottam neki azt a "nem"-et, a végső novella pedig mindenért kárpótolt. Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy Thule nekem abszolút nem jött be. Mármint nem ez a másik világosdi, hanem hogy egyértelműen ebből fognak fakadni a további konfliktusok. Én úgy szeretném, ha szegény Jace-t már végre békén hagynák!!! Aztán ott van Emma és Julian! Megintcsak aaawwww!!! Imádom őket!!! Juliant annyira sajnáltam. Bár az a rész, amikor nem voltak érzései, nekem eléggé katymaszos volt. Sajnos nem találtam benne a logikát, hogy akkor most érez vagy nem. Most akkor van amit képes érezni, van amit nem. Ok, de mi alapján? Lehet, hogy én voltam hozzá kevés, de én ebbe néhányszor belekeveredtem. Emmáért megintcsak teljesen odavagyok már az Éjfél kisasszony óta. Úgy sajnáltam őt is. De ahogy a problémájukat megoldotta Cassie! Na, ott mondtam, hogy ez a nő zseniális!!! Az Örökkévaló mezőn játszódó jelenet nálam a regény összes korábbi hiányosságát elfeledtette. Emiatt a végjáték miatt egyszerűen muszáj volt megadnom az 5 csillagot. A Blackthorn testvérek akcióját egyszerűen nem bírtam ki könnyek nélkül. Úgy sírtam Tavvy megszólalásain, mint egy kisgyerek. Aztán ugye, ott volt Malec! Magnus betegségét végigizgultam (még annak tudatában is, hogy meg fog gyógyulni). A boszorkánymestereket is mindig öröm viszontlátni a regények lapjain. Shade pedig..., ez brutál jó volt. És állati büszke vagyok magamra, hogy tudtam! Már az elejétől kapiskáltam a megoldást, és úúúgy örültem, hogy igazam lett. :) Aztán ott van a sok kritikát kiváltott Christina-Kieran-Mark háromszög. Igazából nekem ezzel semmi bajom nem volt, talán említettem már, hogy nálam Tessa annak idején sokkal jobban kiverte a biztosítékot. Bár azt a helyzetet Cassandra nagyon ügyesen elsimította Jem néma testvérré válásával, így mindkét férfi megkaphatta Tessát, anélkül, hogy bármelyikük érzései sérültek volna. Christináékkal csupán annyi gondom volt, hogy szerintem túl hamar napirendre tértek az érzéseikkel kapcsolatban, és szinte egyik pillanatról a másikra összeállt a hármasuk. Végül pedig ott van Ty és Kit. Kitet nagyon, de tényleg nagyon sajnáltam, viszont bízom benne, hogy a történtek hatására hetero irányba fog elmenni és valamelyik lány oldalán ő is megtalálja a boldogságot. Tyt pedig így kell elfogadni, ahogy van. Én igazából azt szeretném, ha ők Kittel parabataiok lennének majd a jövőben. És talán Druból meg Jaiméből is lehetne valami. :) Számomra a könyv hiányosságait is a karakterek egymás iránti hatalmas szeretete okozta. A "jaj, de meg akarom védeni, mert szeretem, és nem engedem veszélybe kerülni" az erre adott "de én akkor is megyek" válaszokkal épp annyira kikészítettek, mint a ki menjen kivel és hova tépelődések. Néha hangosan beszóltam, hogy ugyan, döntsétek már el. Aki pedig még nagyon megkeverheti a dolgokat az Ash, bár bízom benne, hogy nem válik főgonosszá. Mondhatni bízok a jóságában. Bár nekem simán elég lett volna most is, ha csak Zaráék gonoszkodnak, Sebastian pedig nyugodhatott volna békében tovább. Mondjuk a Cohorssal történtek is bőven hagynak még lehetőségeket a jövőre nézve. Egy biztos: végtelenül sajnálom, hogy kivégeztem az Árnyvadász univerzum magyarul megjelent összes könyvét, és tűkön ülve várom, hogy mikor fog minket a KMK legközelebb megörvendeztetni a következő magyar kiadással. Addig pedig lehet, hogy nekiülök a filmsorozatnak, mert Couer már nagyon rágja a fülemet miatta.


Első rész
Halandó nem érez bánatot

„A tündérek országában miként bánatot, úgy örömet sem érezhet halandó.”
– Tündér közmondás –

1
Szétnéz a halál

Vér borította a Tanácsterem emelvényét, vér borította a lépcsőt, vér borította a falakat, a padlót és a Végzet Kardjának összetört maradványait is. Később Emma afféle vörös ködként emlékezett vissza a jelenetre. Egy vers töredékei keringtek a fejében, valami olyasmi, hogy a költő el sem tudta volna képzelni, mennyi vér van egy emberben.
Állítólag a sokk tompítja a nagy csapásokat, de Emma nem érezte úgy, hogy bármi is tompította volna az érzékeit. Mindent látott és hallott: az őrökkel teli Tanácstermet. A sikolyokat. Próbálta átverekedni magát Julianhez. Egyszerre őrök egész sora magasodott előtte. Újabb kiáltásokat hallott.
– Emma Carstairs összetörte a Végzet Kardját! Elpusztította a Végzet Ereklyéinek egyikét! Tartóztassák le!
Egyáltalán nem érdekelte, mit tesznek vele; mindenképpen el kellett jutnia Julianhez. A fiú még mindig a földön kuporgott Livvyvel az ölében, és hiába próbálkoztak az őrök, nem engedte nekik, hogy elvegyék tőle a lány holttestét.
– Engedjetek át! – mondta a lány. – A parabataia vagyok, engedjetek oda!
– Add ide a kardot! – A konzul hangját hallotta. – Add ide Cortanát, Emma, és segíthetsz Juliannek.
A lánynak egy pillanatra elállt a lélegzete, aztán vér ízét érezte a szájában. Alec már az emelvényen térdelt, halott apja mellett. A Tanácsteremben egymást érték a fel-alá rohangáló emberek. Emma megpillantotta köztük Markot, aki az öntudatlan Tyjal a karjában sietett kifelé, a vállával taszítva félre az útjába kerülő nephilimeket. Soha életében nem látta még ilyen komornak a fiút. Kit is vele tartott; de hol lehetett Dru? Ott… Egyedül feküdt a földön; nem, Diana vele volt, ölelte és sírt. Helen mindeközben az emelvényhez igyekezett elverekedni magát.
Emma hátralépett, és kis híján elesett. A padló deszkái csúszósak lettek a vértől. Jia Penhallow, a konzul továbbra is ott állt előtte, és vékony kezét Cortanáért nyújtotta. Cortana! A kard Emma családjának tulajdonában volt, amióta csak a lány az eszét tudta. Tisztán emlékezett rá, amikor a szüleik halála után Julian a karjára fektette. Úgy tartotta, mint egy kisgyereket, nem is törődve a mély vágással, amit a penge a bőrén ejtett.
Jia azt kérte tőle, hogy saját magából adjon át egy darabot.
Csakhogy Julian ott kuporgott vérben ázva, magányosan gyászolva. Márpedig Julian még inkább a része volt, mint Cortana. Emma átadta hát a kardot; amikor a konzul kirántotta a kezéből, az egész teste megfeszült. Szinte hallani vélte, hogy Cortana felsikít, amiért elválasztották tőle.
– Menj! – szólt Penhallow konzul.
Emma hallotta, hogy mások, köztük Horace Dearborn, felemelik a hangjukat, és azt követelik, hogy állítsák meg, mert felelnie kell a Végzet Kardjának pusztulásáért és Annabel Blackthorn eltűnéséért.
Jia parancsba adta az őröknek, hogy mindenkit tereljenek ki a Tanácsteremből: ezek a gyász, nem pedig a bosszú pillanatai voltak. Annabelt úgyis megtalálják majd – távozz méltósággal, Horace, ne úgy kelljen kivitetnem éppen most –, Aline felsegítette Drut és Dianát, és kikísérte őket a szabadba…
Emma térdre rogyott Julian mellett. Mindent betöltött a vér fémes illata. Livvy formátlan csomag volt csupán a fiú karjában, bőre színe, mint a lefölözött tejé. Már nem szólongatta a lányt, hogy ébredjen fel, csak ringatta, mintha kisgyerek volna, az állát a feje búbján nyugtatva.
– Jules! – suttogta Emma, de a szó keserűen bukott ki a szájából. Gyerekkorukban hívta így a fiút, aki időközben férfivá érett, és most szülőként gyászolt. – Julian! – Megérintette hideg arcát, aztán a még hidegebb Livvyt is. – Julian, drága, hadd segítsek… 
A fiú lassan felemelte fejét. Úgy festett, mint akit leöntöttek egy vödör vérrel. A vörös folyadék beterítette a mellét, a nyakát, de az állára és az arcára is bőven jutott belőle.
– Emma… – Suttogásnak is alig lehetett nevezni a hangját. – Emma, én annyi iratzét rajzoltam…
Csakhogy Livvy már halott volt, mire az emelvény deszkáira zuhant. Még mielőtt Julian a karjába vette volna. Semmilyen iratze, semmilyen rúna nem segíthetett rajta.
– Jules!  
Helen végre átfurakodott az őrök között, aztán a vérrel mit sem törődve levetette magát a földre Emma és Julian mellé. Emma tompán figyelte, ahogy Helen óvatosan leemeli a Végzet Kardjának törött darabját Livvyről, aztán maga mellé fekteti. Csupa vér lett tőle a keze. A szája elfehéredett a gyásztól, ahogy egyszerre karolta át Juliant és Livvyt, közben pedig megnyugtató szavakat suttogott nekik.
Körülöttük lassan kiürült a terem. Bejött Magnus, sápadt volt, és nagyon lassan lépdelt. Néma testvérek egész sora követte. Amikor megérkezett az emelvényre, Alec felpattant, és a karjába vetette magát. Szó nélkül ölelték egymást, négy néma testvér pedig letérdelt, és felemelte Robert Lightwood testét. Az inkvizítor kezét keresztbe fektették a mellkasán, a szemét gondosan lecsukták. „Ave atque vale, Robert Lightwood” – mormogták a testvérek, miközben kivitték a holttestet a teremből.
A konzul elindult feléjük. Pár őr is vele tartott. A néma testvérek pergamenszínű szellemekként suhantak mögöttük.
– El kell engedned őt, Jules – szólt gyengéden Helen. – A Néma Városban van a helye.
Julian Emmára pillantott. A fiú szeme üres volt, akár a téli égbolt, ő azonban mégis tudott olvasni belőle.
– Hadd csinálja ő! – mondta Emma. – Szeretne ő lenni az utolsó, aki az ölében viszi Livvyt.
Helen megsimogatta az öccse haját, és homlokon csókolta, mielőtt felállt. 
– Kérlek, Jia! – szólt. 
A konzul bólintott. Julian lassan felállt, magához ölelve Livvyt. Elindult az emelvényről levezető lépcső felé az oldalán Helennel, nyomában a néma testvérekkel. Amikor azonban Emma is felállt, Jia a vállára tette a kezét.
– Csak családtagok, Emma – mondta.
De hát családtag vagyok! Hadd menjek velük! Hadd menjek Livvyvel! – üvöltötte volna a legszívesebben Emma, de szorosan csukva tartotta a száját. Nem adhatta hozzá a saját szomorúságát az uralkodó káoszhoz. A Néma Város szabályait pedig úgysem változtathatta volna meg. A törvény szigorú, de a törvény a törvény.
A kis menet a kijárat felé tartott. A Cohors már elment, de bőven maradtak még a teremben őrök és más árnyvadászok. „Üdvözlet és búcsú, Livia Blackthorn” – dörmögte mögöttük halkan a kórus.
A konzul kezében megvillant Cortana, ahogy sarkon fordult, és lesietett a lépcsőn Aline-hez, aki némán figyelte, hogyan viszik el Livvyt. 
A mélyen Emma csontjaiból kiinduló reszketés végigfutott az egész testén. Soha nem érezte még ennyire egyedül magát – Julian távolodott tőle, és a többi Blackthorn is mintha millió mérföldre lett volna, akár a távoli csillagok. Már-már megalázóan sajgó vágyakozással gondolt a szüleire, aztán Jemre, de legalább Cortanát vissza akarta kapni, és nagyon szerette volna elfelejteni a vérző, haldokló Livvy látványát, azt, ahogy a lány rongybabaként csuklott össze, miután berobbant a Tanácsterem ablaka, és a törött korona magával vitte Annabelt – vajon más is látta rajta kívül?
– Emma!
Karok vették körül, ismerős, gyengéd karok. Valaki megpróbálta talpra segíteni. Cristina volt az, aki nyilván kivárta, amíg elül a káosz, és hiába igyekeztek kiabálva mindenkit kiterelni az őrök, ő makacsul a Teremben maradt, hogy Emmával lehessen.
– Gyere velem, nem maradhatsz itt! Én majd gondoskodom rólad. Tudok egy helyet, ahová elmehetünk. Emma, corazoncita. Gyere velem!
Emma hagyta, hogy Cristina segítsen neki felállni. Magnus és Alec ballagott feléjük, Alec arca merev volt, a szeme vörös. Emma Cristina kezét fogva nézett körül a Teremben, amely teljesen másnak tűnt, mint amikor órákkal korábban megérkeztek. Talán mert időközben lement a nap, gondolta, miközben tompán hallotta Magnus és Alec beszélgetését Cristinával arról, hogy elviszik őt a Blackthornék számára fenntartott házba. Talán mert besötétedett, és sűrű árnyékok gyülekeztek a sarkokban. 
Vagy talán mert minden megváltozott. Talán mert semmi nem lesz ugyanaz többé.


 


Share:

0 Comments:

Megjegyzés küldése